Mazsihisz: Megbocsáthatatlan Európát Soros gázkamrájának hívni

Legfontosabb

2020. november 28. – 21:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Európát gázkamrának minősíteni ízléstelen, 75 évvel Auschwitz után egy állami intézmény vezetőjétől pedig megbocsáthatatlan. Auschwitzban több mint 430 ezer honfitársunkat gázosították el. Aki ezt aktuálpolitikai vita kapcsán, akár csak áttételesen is relativizálja, az érzéketlen a 20. századi magyar történelem és a honi zsidóság fájdalmai iránt”

– írta közleményében a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz).

A Mazsihisz Demeter Szilárdnak a szombat délelőtt az Origón megjelent véleménycikkére reagált. Ebben a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője többek között azt írta, Soros György egy liberális Führer, „a liberárja hadserege pedig szolgaibb módon isteníti, mint anno Hitlert a sajátjai”. Demeter szerint „Európa Soros György gázkamrája”, „a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni. […] A liberárják most a lengyeleket és a magyarokat akarják kizáratni abból a politikai közösségből, aminek tagjaiként még vannak jogaink. Mi vagyunk az új zsidók.”

„Európát Soros György gázkamrájának nevezni a holokauszt relativizálásának tankönyvi esete, ennélfogva nem egyeztethető össze az antiszemitizmus minden formája ellen meghirdetett kormányzati zéró toleranciával. A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjétől súlyos felelőtlenség létező előítéletekre rájátszani. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint Demeter Szilárdnak az Origo.hu honlapon megjelent írása vállalhatatlan minden jóérzésű polgár számára” – zárul a Mazsihisz közleménye.

Korábban Vámos Miklós író a Facebook-oldalán reagált Demeter szavaira. Azt írta, eddig próbálta megértéssel szemlélni Demeter eddigi ámokfutását, de a mostani nyilatkozatát már nem tudja. „Most pedig üzenem neki, hogy ha elment az esze, hagyja ott felelős állását, takarodjon melegebb égtájakra, próbálja megtalálni, addig is fogja be.”

Frissítés: A Facebook-oldalán egész nap a cikke reakcióira reagáló, majd magára a saját cikkére is reagáló Demeter Szilárd reagált a Mazsihisz reakciójára is. Szerinte a holokauszt kisajátíthatatlan, mindannyiunk közös öröksége. „És mindannyiunk közös felelőssége, hogy soha többé ne forduljon elő még csak hasonló sem Európában.” Márpedig szerinte most épp hasonló dolog készül: „Európában, pontosabban az Európai Unióban ma a ”nyílt társadalom„ eszméjének égisze alatt az illegális migrációt támogatják. A migránsok többsége muszlim. Az EU hangadói, élükön Soros György spekulánssal gyakorlatilag új antiszemitizmust importálnak – attrocitások, zsidók életét veszélyeztető terrortámadások tömkelege bizonyítja ezt az elmúlt évekből.” Szerinte a zsidó-keresztény kultúrán alapuló többezer éves európai életformát„ megőrizni kívánókat támadják, mégpedig ”azzal, hogy például a lengyeleket és a magyarokat ki akarják taszítani az „európaiak” köréből„. ”75 évvel Auschwitz után ott tartunk, hogy a liberális mainstream nettó náci logikát működtet. Ez valóban elfogadhatatlan. És én nem is fogadom el” – írta. Demeter Szilárd Soros György, a migráció és a holokauszt összefüggéseiről szóló összegyűjtött írásait a Facebook-oldalán olvashatják.

>>>A Telex legfrissebb híreit itt találja<<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!