Karácsony: Demeter Szilárd írása és személye is Orbán szégyene

2020. november 29. – 17:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Demeter Szilárd hétfő reggel 8 órától már nem viselhet semmiféle közhivatalt. Van még pár órája a miniszterelnöknek.

– így reagált Facebook-oldalán vasárnap délután Karácsony Gergely budapesti főpolgármester a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának szombati, hatalmas vitát kiváltó, több zsidó szervezet szerint is sértő, Soros Györgyről írt publicisztikájára. Karácsony szerint az aljas és alantas írással – annak visszavonása után is –, illetve annak írójával a miniszterelnöknek van dolga.

Mint írta, Demeter az ő embere, az ő kultúrpolitikusa, az ő Európa-politikáját akarta megalapozni, az ő szégyene, és egyben csatlakozott egy, az írás miatt az aHangon útnak indított nyílt levélhez is, melyben számos értelmiségi és közéleti szereplő követeli Demeter lemondását.

Demeter szombati írása az egymással elég sok mindenben egyet nem értő zsidó közösségekben is kiverte a biztosítékot, az izraeli nagykövetség is rázta a fejét/öklét, de Demeter tovább érvelt írása mellett, és a Facebookon többek közt arról írt, hogy az írás előtt egyeztetett a zsidó barátaival, akik egyet is értettek vele. Vasárnap aztán végül visszavonta az írást, a Facebook-oldalát pedig törölte, és annyiban igazat adott az őt kritizálóknak, hogy nácizni ma relativizálás, és a náci párhuzam akaratlanul is sértheti az áldozatok emlékét. A szövevényes ügyet nagyon röviden ebben a cikkben foglaltuk össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!