Tovább korlátozza a választáson való országos listaállítás feltételeit a kormányoldal

2020. november 24. – 11:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

14 megyében, legalább 71 egyéni jelölt kell majd az országos listaállításhoz a választáson. Mindezt a független Volner János javaslata nyomán támogatta a Fidesz-KDNP az Országgyűlés igazságügyi bizottságában.

Támogatta a Fidesz-KDNP kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottságában Volner János azon, a választási törvény újabb tervezetéhez benyújtott módosító javaslatát, amely tovább szigorítja az országos listaállítás feltételeit – tájékoztatta a Telexet Sebián-Petrovszki László. A DK országgyűlési képviselője, a bizottság tagja azt mondta, a kormánypártok képviselői egyhangúlag szavazták meg a javaslatot, így 8 igen szavazat volt a bizottsági ülésen, míg a 4 jelenlévő ellenzéki képviselő nemmel szavazott.

Volner János javaslata kikötné, hogy a jövőbeni választásokon pártlistát csak az a párt állíthat, amely legalább 14 megyében és a fővárosban, legalább 71 egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.

Ez lényegében azt jelenti, hogy amennyiben a választási törvénymódosító csomagot ebben a formában szavazza meg a kétharmad, az ellenzéki pártoknak sem esélyük, sem lehetőségük nem lesz külön listán indulni a 2022-es országgyűlési választáson. Sőt, több kis, de létező párt sem lesz képes majd országos listát állítani anélkül, hogy az ellenzéki pártok számára esélyesnek vélt egyéni választókerületekben jelöltet ne indítana.


Mindez annak fényében igazán pikáns, hogy Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter két hete, a kormányinfón még cáfolta, hogy az ellenzéki pártok különlistás, vagy akár kooperációs indulását akadályozná az idevágó kormányjavaslat. Pedig megírtuk, a két hete benyújtott javaslat, amely a számos technikai módosítás mellett magának a választási eljárásnak egy érdemi pontját változtatja meg: megnehezíti ugyanis az önálló országos listaállítást. A módosító akkori állapota szerint a jövőben

„pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább ötven egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított”.

Jelenleg 27 választókerületben kell jelöltet állítani az országos listához, ez a szám emelkedett volna tehát 50-re. A kormányzati indoklás szerint azért, hogy a jelöltállítás, és így az állami kampánypénzekhez jutás feltételei szigorodjanak, kamupártok pedig ne jussanak ilyen forrásokhoz.

Írtunk arról, hogy papíron a javaslat elfogadása esetén az ellenzéki együttműködés számára a kétlistás továbbra is megvalósítható lett volna: 53-53 egyéni jelölttel például egy MSZP–DK–Párbeszéd, illetve egy Jobbik–Momentum–LMP pártlistára is lett volna lehetőség, de a kivitelezés már sokkal bonyolultabb lett volna egy ilyen helyzetben is. Két lista azonban a legalább 71 egyéni jelöltet megkövetelő rendszerben azonban már ténylegesen kivitelezhetetlen úgy, hogy az egyéni jelöltek ne induljanak egymással szemben is.

A kormány, a választási rendszert érintő eredeti módosítási terveiről, és azok következményeiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben. Arról pedig, hogy a mostani korlátozások még sokkal durvább formát ölthetnek, a Political Capital választási szakértője, László Róbert írt gyorselemzésében. Az elemző szerint:

„Szinte biztos, hogy jönnek még módosítók, és azokra még kevesebb figyelem fog maradni, márpedig nagyon valószínű, hogy azok lesznek a politikailag relevánsabbak. Mint például az átrajzolt választókerületi térkép, amiről szokás szerint most sem tudjuk, milyen szempontok alapján, ki készíti.”

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!