Elment az internet az SZFE épületeiben

2020. október 13. – 19:28

frissítve

Elment az internet az SZFE épületeiben

Másolás

Vágólapra másolva

Órákkal azután, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése kedden közleményt adott ki arról, hogy az úgynevezett „tanköztársaságot” befejezettnek tekintik,

este 18 órakor elment az internet-hozzáférés az SZFE Vas és Szentkirályi utcai épületeiben is.

Ezt elsőként a Mérce, majd a hvg.hu írta meg, a Telex kérdésére pedig mind a diákok szóvivője, mind az egyetem HÖK-elnöke megerősítette a hírt.

Gálosi Dóra, a diákok szóvivője szerint nem kaptak semmilyen hivatalos értesítést arról, hogy elmegy az internet az épületekben, és mindössze „susmorgás” van arról, hogy az egyetemi vezetés reggel 7 óra környékén visszakapcsolja azt.

Az internet-hozzáférés megszakításával az egyetem új vezetése ugyanis szerződést szegne, abban ugyanis „0-24-es internethasználatról” van szó, mondta a Telexnek Csernai Mihály HÖK-elnök: „A kollégisták szerződésében feketén-fehéren le van írva, hogy a diákok hátráltatva vannak a tanulásban, ha nincsen internet-hozzáférésük.” Gálosi szerint a diákok internet nélkül nem tudnak felkészülni holnapi óráikra, ráadásul a kedd este 18 órakor kezdődő egyetemi fórum megtartását is hátráltatja a wifi hiánya. „Előre lehetett tudni, hogy hattól fórum lesz, amihez kell net is, hiszen a koronavírus-járvány miatt nem lehet mindenki jelen az épületben és a fórum termében” – mondta a diákok szóvivője.

A fórumot így mobilneten keresztül közvetítik az épületen kívül maradt diákoknak, részletesebben pedig a szerda délutáni sajtótájékoztatójukon fognak beszélni az ügyről az egyetemfoglalók.

Szintén kedden nyilatkozott Vidnyánszky Attila, az egyetem élére kinevezett kuratórium elnöke arról, hogy az SZFE diákjainak egy „agresszív, kisebbségben lévő csoportja” tartja jogszerűtlenül megszállva az épületet, holott az egyetem ötven alkalmazottja már jelezte, készen állnak arra, hogy a kuratórium által kinevezett kancellárral közösen dolgozzanak. A Színház- és Filmművészeti egyetem körüli helyzetről bővebben ebben a cikkünkben olvashatnak.

Semjén Zsolt május 26-án éjjel benyújtotta, az Országgyűlés pedig július 3-án elfogadta azt a törvényjavaslatot, amivel 2020. szeptember 1-jétől az állami fenntartású Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi fenntartás alá kerül. Július végén az is kiderült, hogy az alapítvány kuratóriumának elnökének az intézményt többször bíráló Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját nevezték ki. Az új rendszerben az alapítvány, élén a kuratórium dönt az egyetem minden fontos ügyéről, az ő kezükbe került ugyanis a vagyon, az ingatlanok és a főbb döntési körök. A kormány minderről hivatalosan azt kommunikálja, a modellváltás célja, hogy az intézmény szabadabban működjön, hatékonyabb legyen az oktatás, és főképp, hogy az egyetem tulajdonosa már nem az állam lesz, hanem az erre a célra létrehozott alapítvány, amivel minden eddiginél függetlenebbek lehetnek.

Az ötfős kuratórium augusztus végén benyújtotta az új alapító okiratot, mire az egyetem teljes vezetése és szenátusa – ami az egyetem legfőbb döntéshozó szerve – lemondott. Az okiratban ugyanis őket minden jogkörüktől megfosztották: nem dönthetnek saját működési szabályzatról, költségvetésről, intézményfejlesztésről, nem választhatják meg az egyetem rektorát, nem nevezhetnek ki önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat sem. Ezek a jogkörök mind a kuratóriumhoz kerültek át.

Az SZFE hallgatói nem ismerik el legitimnek a kuratóriumi tagokat, az autonómia visszaadását követelik, hetek óta demonstrálnak, és az egyetem két épületét is szimbolikusan elfoglalták. Több oktatási intézmény, magyar és hollywoodi híresség állt ki mellettük.

A Vidnyánszky Attila elnökölte kuratórium közben Vonderviszt Lajos helyére Szarka Gábor lövész ezredest, Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter volt kabinetfőnökét nevezte ki kancellárnak. Majd pályázat és szenátusi jóváhagyás nélkül két új rektorhelyettest is, Novák Emil filmrendezőt és Zalán János színész, producert. Őket azonban az egyetem diákjai nem ismerik el, az elfoglalt épületbe továbbra is csak az egyetem polgárait engedik be, így az új kancellár sem mehetett be. Szarka Gábor október 2-án azt ígérte, hogy a hallgatók barikádját nem fogják erőszakkal felszámolni. Szarka múlt héten is megpróbált bejutni az egyetemre, de a hallgatók nem engedték be. Ekkor közölte: új helyszínen kezdi meg kancellári tevékenységét.

Október elsején az egyetem oktatóinak 60 százaléka sztrájkba kezdett, amihez számtalan külső munkavállalójuk is csatlakozott. A sztrájkoló tanárok reggelente bemennek az egyetemre, de tanítás helyett fórumokat tartanak, beszélgetnek a diákokkal. Követeléseik között szerepel többek között, hogy garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát; állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit; és az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg.

Gulyás Gergely bejelentette, hogy a megduplázza a Színház- és Filmművészeti Egyetem költségvetését, így jövőre 3 milliárd forintból gazdálkodhat az intézmény. A diákok erre úgy reagáltak, hogy egy jogsértő helyzetben, mint amilyen a mostani, nem éppen etikus pénzügyi felajánlásokkal válaszolni.

(Borítókép: Bődey János / Telex)

Ez a téma ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!