Archívum
Hatalmas bizniszt köt az EU és Kína, és ez sokak szerint hiba
Hétéves kötélhúzás után befektetési szerződést kötött az EU és Kína. Brüsszel és a németek szerint az európai érdeket védik, de emberi jogi aktivisták, európai Kína-szakértők és Amerika sem örül a...
A Semmelweis Egyetem online nyílt napot tart a felvételizőknek
A felvételizők kérdezhetnek is, a kétnapos eseményen az egyetem mind a hat kara bemutatkozik.
Zenesznobok kezdték ki a Wonder Woman rendezőjét, de csúnyán benézték
Patty Jenkinst a Cro-Mags egykori frontembere vette védelmébe.
Spanyolországban az elnéptelenedett vidékre telepítenék a hajléktalanokat
Beleértve azokat is, akik a koronavírus következtében kerültek utcára. A kezdeményezés egy civil szervezethez köthető.
Petrinja még a földrengés sokkhatása alatt áll
Sokan csak most szembesülnek azzal, hogy otthonukat hosszú időre elvesztették, még akkor is, ha az épület látszólag egyben maradt. Horvátország legsúlyosabb földrengése után a romeltakarítás...
Ismét nagy mennyiségű olaj került a szigetszentmiklósi csatornába
A korábbi szennyezés 1800 négyzetméternyi területet tett tönkre a hónap elején.
Három év alatt senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként a kirabolt letelepedési cég ügyében
Az Arton Capital Hajós utcai irodájába még 2017-ben törtek be, ahonnan több millió euró készpénzt vittek el.
Vas Kata Blanka világbajnokot előzve nyert rangos ciklokrosszversenyt
A 19 éves magyar bringás verseny közben esett, de így sem tudták őt megelőzni.
Szilveszteri rakétákat árult egy ember a benzinkútnál, embereket szólított le, kihívták a rendőröket
Tizenegy doboz rakéta és 2 csomag egyéb tűzijáték került elő a csomagtartóból.
Meghalt az öngyilkossági kísérletet elkövető volt szlovák rendőrfőkapitány
Milan Lucanskyt befolyásos gazdasági szereplőket együtt vették őrizetbe egy hónapja.






