Tibi atya örökségét viszi tovább a Mém over

2024. március 8. – 21:52

Tibi atya örökségét viszi tovább a Mém over
Fotó: Viasat3 / Fábián Bori

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég bejelentette tavaszi műsordömpingjét a Viasat3, a csatorna Geszti Péterrel (Adom a napom), egy, a WMN-nel közösen gyártott realityre hajazó talkshow-val és Dombóvári István (Dombi) humorista új műsorával szeretne erősíteni a következő időszakra. Utóbbi a Mém over, Magyarország első hazai fejlesztésű „mémshow-ja”, ami március 8-án debütált a képernyőn, és messze a legfigyelemfelkeltőbb saját gyártás a fent sorolt formátumok közül. Nagy kár, hogy a benne rejlő potenciál ellenére egy epizód után világossá vált, hogy halálra van ítélve.

A Mém over hivatalos meghatározása szerint egy talkshow-vetélkedő, amiben adásonként négy sztár mérkőzik meg a mémbajnoki címért. A két etapra osztott műsorban a vendégeknek annyi a feladatuk, hogy először személyes és kínos történeteikből, majd közéleti és bulvárhírekre reflektálva kell mémeket gyártaniuk, amiket aztán pontoznak, végül pedig a legmagasabb pontszámot elérő celebnek osztják ki a mémbajnoki címet.

Mémestül rémes

A Mém over nagy rizikót vállal azzal, hogy egy olyan közismert, de ezerféleképp értelmezett formátumból próbál főműsoridős show-t csinálni, mint a mémek. Nagy volt a tét, hogy a készítőknek vajon sikerül-e releváns képet adniuk arról, hogy 2024-ben mi minden tekinthető mémnek, miután azok már rég túlnőttek az „egyszerűen értelmezhető vicces kép” kategóriáján. A mémek mostanra többfunkciós kulturális médiummá, sőt szinte saját nyelvvé és online entitássá váltak, így röpke 45 percben kifejezetten nehéz releváns és mélyenszántó elemzést megfogalmazni róluk.

Rögtön az adás első percében ki is derül, hogy ezt a Viasat3 képtelen megugrani. Dombi azzal vezette fel a műsort, hogy „az internet a televízió képernyőjére költözik” – adja magát a kérdés, hogy kell-e nekünk az, hogy a tévéből is a közösségi média (vagy legalábbis annak formanyelve) ömöljön ránk régimódi stílusban. Az internet köszöni jól van, mindez inkább egy kétségbeesett kísérlet a tévézés megreformálására, ami látszólag nem menthető meg azzal, hogy fiatalosnak szánt vicces fotókat mutogatunk a közönségnek.

A debütáló epizódban egyébként az alábbi gárda gyűlt össze mémeket készíteni:

  • „Az irgalmatlan mémer” Janklovics Péter;
  • Fluor Tomi, „aki csak akkor vicces, ha úgy van, és általában úgy van”;
  • Katz Dávid, „akivel garantált a kac-kac”
  • és Rainer-Micsinyei Nóra, „aki felpattan a mémlóra”.

A szóviccekkel élő seregszemle szépen előrevetítette, miféle humorral próbálkozik a műsor, nagy szerencse, hogy több ilyet nem ejtettek el az első epizódban. Viszont feltehetőleg minden felkonf hasonlóan magasröptű rímekkel érkezik majd a jövőben is. „Jövő héten ezekről a mémekről fog beszélni az egész internet” – adta meg az alaphangot Dombóvári, akiről lerí, hogy önmagában a mémek terjedését is félreértelmezi, azok nem a Viasat3-ról útnak indulva fogják elárasztani a netet.

Ezen a mondaton Fluor is felszisszent és még Janklovics is odabökte neki, hogy „erős szavak”. Alig kezdődött el a Mém over, és máris olyan agyzsibbasztóan kínos viccekkel operál, hogy az pusztítóbban stimulálja az agyat, mint az alfa generációt megfertőző, 36 millió megtekintést számláló Skibid Toilet-mém.

Dombi, akit a „mémest mémmestere” jelzővel konferálnak fel, a Viasat3 TikTokján bevallja, hogy nem gyakran szokott mémeket csinálni, de persze egyszer-kétszer ő is próbálta már: „volt, amikor sikerült, volt, amikor nem”. Ez alapján talán mégsem az a humorista tűnik a legkvalifikáltabb szakértőnek (pontosítunk, a mémeket 80 éve kutató mémológus professzornak) a témában, aki általában a Facebookon állít elő vicces tartalmat „saját boomerjeinek”, bevallása szerint több-kevesebb sikerrel.

A csatorna TikTokja pont ezért fut vakvágányon: amikor a Flixbus és a Duolingo már ilyen és ehhez hasonló mémekkel hirdetik magukat, Dombiék annyi újítást hoztak, hogy vertikális formátumban mutogatják Grumpy Catet és Doge kutyát, pedig mekkora bravúr lett volna egy, a kor mémnyelvéhez igazított hirdetés, vagy hogy nagyot mondjunk, egy naprakész stílusban készült műsor legyártása.

Idejétmúlt Trollfész-humor

A talkshow-ként is definiált műsor egyik legnagyobb hiányossága a szakmaiatlanság: hiába emlegeti Dombóvári a mémológia tudományágát a kor sztenderdjei miatt álló formátumúra szabott promóvideókban, a műsorból teljesen kimarad, hogy a mémek eredetéről, vagy esetleg a szereplők mémekhez fűzött viszonyáról beszéljenek. Pedig a vendégek közé igazán befért volna egy közösségimédia-szakértő és/vagy újságíró, aki kontextusba helyezhetné, mennyire sokféleképp értelmezhető a mém, és milyen elborult mutációi fejlődtek ki az évek alatt, ha már erre húztak fel egy komplett formátumot.

A mém, mint kulturális jelenség, alapvetően mindenkié, hiba is lenne bizonyos korosztályok és generációk kisajátított kommunikációs eszközeként kezelni. Ennek ellenére mégiscsak kontraproduktív, hogy a vendégkör 30 és 40 feletti emberekből áll, pedig olyan izgalmas lett volna látni, hogy vajon mennyire értelmez másképp egy-két hírt egy népszerű Z generációs influenszer, vagy egy olyan youtuber, aki napi szinten – és naprakészen – foglalkozik mémekkel az online térben.

Fotó: Viasat3 / Fábián Bori
Fotó: Viasat3 / Fábián Bori

Mint feljebb írtuk, a Mém over kétfordulós: az első etapban a vendégek egyesével elmesélnek egy kellemetlen, de igaz történetet, erre reagálva készítenek mémeket a többiek, amiket aztán 2, 4 vagy 6 ponttal lehet értékelni. A második felvonásban hírekkel foglalkoznak, az est zenei motorja pedig a szebb napokat – és X-Faktort is – látott Tha Shudras zenekar frontembere, Molnár Tibor Attila, alias Trap Kapitány, aki a háttérben beatboxolva adja az élő aláfestő zenét. Amint ő megjelent, eldőlt, hogy

a hiphopos ütemekkel imponálni akaró műsorban teljesen félreértelmezik a korszellemet.

Ezt, mondjuk, maguk sem tagadják, szinte felvágnak azzal a tudással, miszerint a jó mémnek két ismérve van csupán: az, hogy vicces és egyszerű. A valóság jelentős félremagyarázása ez egy olyan korban, amikor a mémek már jóval komplexebbek, mint Tibi atya, Trollface és társai. Az azonosulás lehetőségét már nem egyszerűen a humorfaktor és a közérthetőség adja, a keserédes szatíra és a társadalmi jelenségekre való rétegzett reflektálás éppúgy fontos hívószavak. A mémek születése sem ilyen egyszerű, azok jobb, ha nem mesterségesen egy perc leforgása alatt készülnek egy stúdióban kamerák előtt.

A faszos poénokon túl is van élet

Pozitívum, hogy a műsor és legfőképpen a vendégek nem félnek a politizálástól, ez még annak ellenére is üdítő eleme a show-nak, hogy csak a felszínt kapargatják a felvetett témákkal. Katz a kegyelmi üggyel viccel, a Janklovicsról készült mémjén például a debreceni akkumulátorgyár külföldi dolgozóira utal. Fluor pedig azzal élcelődik, hogy sok minden mellett a kormányváltásban sem hisz. Dombóváriék a hírblokkban érintenek aktuálpolitikai és azzal szorosan összefüggő gazdasági ügyeket is, Fluoréknak mémek képében kell például reagálniuk az elmúlt két évben elszabadult nagymértékű inflációra.

Ezen felül mémalapanyag lett Schobert Norbi áltudományos vélekedése is, miszerint a holdra szállás meg sem történt. Jó iránynak tűnik, hogy a műsorban a vendégek nyíltan merik kritizálni tévés és celebkollégáikat, Schobert mellett egy ponton még Hajdú Péternek is odaszúrnak. Emögött talán Dombi TikTokon terjesztett filozófiája állhat, szerinte „nem lehet olyan, amivel ne lehetne viccelni”, a „woke, az érzékenyítés és témakerülés” pedig nem több, mint „tévút a humor területén”.

Rainer-Micsinyei Nóra színésznő (Toxikoma, Űrpiknik, A besúgó, Valami Amerika, A Király) egy nőgyógyászati szűréséről és a méhéről kezdett el mesélni, amikor rá került a sor, ezzel pedig könnyű céltáblává vált. Ekkor jött ki először, hogy a vendégek közti dinamika a jópofizás ellenére pocsék, Janklovics belevágott Rainer-Micsinyei szavába, ő pedig túlharsogva a többieket próbálta magához ragadni a szót, amire csak faszos viccekkel bírnak reagálni a férfi vendégek. Kellemetlen történetéből inspirálódva végül olyan mémek készültek róla, amikben színészi karrierjén rötyögve először egy felnőttfilmeshez hasonlítják, majd Gombaszögi Ellához, ami nagy színészi elismerés lehetne, de nőgyógyászati betegségek kontextusában inkább csak kellemetlen.

Fotó: Viasat3 / Fábián Bori
Fotó: Viasat3 / Fábián Bori

Katz az L. L. Juniorral készített interjúját említi a kínos sztorik blokkjában, Fluor pedig azt, hogyan bukott le egy lánnyal szex közben. Mire eljutunk az utolsó mémig, azon kaphatjuk magunkat, hogy fapofával ültük végig az adásidőt, pedig mindenki nagy hahotázást ígért. A reménytelen helyzetet Dombóvári sem menti meg, aki inkább biodíszlet, mintsem nevettető mémmester: bár házigazdaként le tudja vezényelni a műsort és képes gördülékenyen átkötni a blokkokat, egyáltalán nem alkalmazza humorista képességeit. Nagyjából egy kezünkön meg lehet számolni, hogy hány poént süt el, abból az egyik Fluor Tomi rövid ideig tartó száraz novemberére utal.

Előkerül néhány ismert mémsablon is, köztük a kínosan félrenéző majombábu, Hide the Pain Harold, alias Arató András, az utcán barátnőjével sétáló, mégis másik lányt kukkoló srác egy alternatív verziója, és a közismert Roll Safe is. A Mém over egyik promóciós anyagához pedig a népszerű drake-es sablont használták, ami a Hotline Bling megjelenése után vált virálissá. Sajnos ezekből keveset használnak a vendégek, pedig amikor népszerű és globális mémalapanyagokhoz nyúlnak, aktuálisabbnak érződik a műsor.

Hé, kisunokám, mik ezek a vicces képek?

Mondani sem kell, a Mém over bicskája egy adás alapján látványosan beletört abba a nemes feladatba, hogy a mémekről készítsen szórakoztató tartalmat a tévében. Bár az internet összes bugyra rendelkezésükre állt, a készítők inkább Ponciusz Pilátusz, Tibi atya, a Vicces képek és a Trollfoci gagyi örökségéhez nyúltak, azt már meg sem kísérelve, hogy a mémekről releváns tudást adjanak át. Pedig megannyi naprakész és ezrek által követett feltörekvő magyar mémoldal van, ezek profiljára nézve látszik, min röhögnek a magyar Z generációsok, akiket a Viasat3 sikertelenül próbál megnyerni magának. Már ha ők a vágyott korcsoport egyáltalán.

A Mém overt minden negatívuma ellenére önpusztító jelleggel érdemes lehet hétről hétre végigkövetni. Kifejezetten érdekel, hogy szerepelnek egy ilyen helyzetben például a jövő heti vendégek, köztük Linczényi Márkó, aki remek érzékkel varázsolja arcpirítóan kínossá minden egyes interjúját. És ott van még Dallos-Puskás Peti, aki nemrég arról csinált vicces klipet, hogy ő egy dilf (a milf rövidítés férfi megfelelője).

Ha pedig Dombóvári István arra kérne, hogy egy mémmel jellemezzem új műsorát, rászerkeszteném az arcát a kezében gördeszkával pózoló fordított baseballsapkás Steve Buscemi fejére, aki a tinik közé keveredve lezserül köpi oda valamelyik suhancnak, hogy:

Hé, öcsisajt, tudod, mik azok a mémek?

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!