2021. július 1. – 05:08
frissítve
Van egy kissé fura lány, aki Zalatnay Cini zenéjét sugározza az űrbe, hátha meghallják a földönkívüliek. Nyilván senki sem tartja teljesen normálisnak, de aztán megjelenik egy nagyon fura figura, akiről kiderül, hogy tényleg az űrből jött, és most azonnal meg kell találnia Zalatnay művésznőt. Röviden ez az Űrpiknik című magyar film alaphelyzete, ami ötvözi a posztszocialista romantikát a kis költségvetésű scifik világával, és hiába kifejezetten szórakoztató a forgatókönyv és vannak a filmnek remek momentumai, pár helyen eléggé megkérdőjelezhető döntéseket hoztak az alkotók.
Az Űrpikniket az elsőfilmes Badits Ákos rendezte, a forgatókönyvet pedig Benedek Ágota, a nagy sikerű Rumbarumbamm című könyv szerzője. Ők ketten egyébként együtt dolgoztak a Boglárka című kisfilmen is, aminek már a leírása annyira abszurdan hangzik, mint az első mondat, amellyel felvezettük ezt a cikket.
A film első 10-15 perce kicsit váratlanul indul, az embernek olyan érzése lehet, mintha a Drakulics elvtárs című filmet nézné. Abban a filmben is Walters Lili volt a főszereplő, és abban a filmben is központi szerepe volt a kommunistia korszak látványvilágának. Pedig az Űrpiknik a jelenben játszódik, bár való igaz, hogy Zalatnay karaktere miatt stilisztikailag még indokolható is néhol a szocialista romantika a díszletben.
Panna (Walters Lili) egy renitens egyetemista lány, aki mindenképpen be akarja bizonyítani, hogy a földönkívüliektől származunk (innen a film angol címe, a Garbage Theory), de nyilván senki sem tartja őt normálisnak. Köztük a saját édesanyja (Varga Veronika) sem. Panna nem csak ezért nehéz eset – ahogy a film egyik szereplője fogalmazott –, hanem mert egy 20-as éveiben járó, étkezési zavarokkal küzdő flegma csaj, aki indokolatlanul sokat káromkodik, és valahogy nem érzi magát otthon ezen a bolygón.
Élete legmélyebb pontján aztán egy egész váratlan dolog történik. Egy nagyon fura férfi (Takács Zalán) bukkan fel az életében, aki azt állítja, hogy meg kell találnia Zalatnay Saroltát, bármi áron. A Földről egyébként is elvágyódó Panna ezért segítségére siet, a film pedig ezt a hercehurcát igyekszik végigkövetni.
A film egyik legnagyobb erőssége a később Péter nevet kapó földönkívüli. Takács Zalán karaktere szerethető, esetlen, és még úgy is elhiszed róla, hogy egy másik bolygóról jött, hogy mindössze annyiban különbözik egy átlagos embertől, hogy le van borotválva mindkét szemöldöke. Később már sokkal inkább egy ember benyomását kelti, és a filmnek több olyan pillanata is van, ahol Takács kicsit kilép az űrlény szerepéből, és már túlságosan is emberi módon reagál bizonyos helyzetekre. A másik pozitívum a Danit alakító Lengyel Benjámin, akit a Hello Hurricane nevű indie rock zenekar frontembereként lehet ismerni. Dani egy szélsőségesen sztoikus csávó, valószínűleg az első olyan idegen Panna életében, aki nem nézi őt teljesen őrültnek. Vagy ha igen, épp ez tetszik benne. Hozzá köthető a film legjobb jelenete, amikor falafelgolyókon keresztül írja le nagyon jól Panna személyiségét. Ennek a jelenetnek köszönhetően a film végére már Pannát is egész meg lehetett kedvelni.
Azért csak a végére, mert Panna karaktere valahogy nagyon valószínűtlen. Nem az a valószínűtlen benne, hogy hisz az ufókban, hanem egyáltalán nem hangzik ez a sok káromkodás önazonosnak a karakter szájából, és hiába tesz meg mindent Walters Lili annak érdekében, hogy egy igazán flegma csajt lássunk a képernyőn, valahogy végig az az érzésem volt, mintha ezt a szereplőt másra írták volna. Ha visszagondolok Panna karakterére, inkább egy elvarázsolt csodabogarat látok, aki nem indulatból, hanem önvédelemből bánik olyan pokróc módon mindenkivel. Tudom, hogy pontosan egy ilyen szereplőt alakít a filmben Walters, és van is egy-két kifejezetten erős jelenete, de inkább tűnt Panna egy idegesítő hisztigépnek, mint a meg nem értettség margóján tengődő egyetemistának. Ettől függetlenül a karakter jellemfejlődése szépen beérik a film végére. De legalább ennyire szép és szimbolikus jelenet az is (pláne a nemrég elfogadott homofób törvény árnyékában), ahogy Péter először a film során egy transz buliban tudja igazán jól és otthon érezni magát.
Szólni kell arról is, hogy az Űrpiknik meglepően jól néz ki. Kicsit szokatlan is, hogy a CGI ennyire jól nézzen ki egy hazai filmben, márpedig azt mindenképpen el kell mondani, hogy ahol számítógépes megoldásokra volt szükség, azt sikerült ízlésesen, jól kinézően megoldani. Pedig több olyan része is van a filmnek, amibe a legtöbb magyar filmesnek garantáltan beletört volna a bicskája. A zeneválasztásba is maximum ott lehet belekötni, hogy néhol nem igazán értettem, miért német vagy francia nyelvű zene szól, viszont mindenért kárpótoltak a régi Zalatnay-slágerek, amelyek sokat dobtak a film hangulatán. Még talán az űrhajó belsején lehetett volna gondolkodni, mert erősen az Űrgammákra emlékeztet, és ez semmiképpen nem dicséret. Cserébe a látványra és az operatőri munkára nem igazán lehet panaszt felhozni a film első 15 percének látványvilágán kívül, amit már korábban említettünk is.
Az Űrpiknik esetében valamiért van egy olyan érzésem, hogy a forgatókönyvben sokkal több potenciál volt, mint amit végül ki tudtak belőle hozni. Vannak egészen bravúros technikai megoldások, pár szerethető vagy éppen hangosan nevetős jelenet, és részemről minden tiszteletem azoké, akik egy ennyire elborult alapötletet képesek végigvinni egy egész nagyjátékfilmen keresztül. De hiába lett szép kerek Panna jellemfejlődése, mégsem éreztem a film végén a katarzist.
