Sokat kellett várni, de végre anélkül is lehet élvezni a League of Legends világát, hogy játszani kellene vele
2021. november 27. – 23:01
Múlt szombaton a harmadik felvonással zárult le a League of Legends világában játszódó animációs sorozat, az Arcane első évada, így pedig már tényleg egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a játékot fejlesztő Riot Games olyasmit alkotott, amihez a maga nemében gyakorlatilag semmi más nem ér fel. Az Arcane jelenleg is a Netflix egyik legnézettebb sorozata, egy rakás országban, köztük Magyarországon is a toplista élén áll, a Rotten Tomateoson még mindig 100 százalékos az értékelése, IMDb-n pedig 9,4-es értékelésen áll, pár napja pedig az is kiderült, hogy érkezik a második évad.
A Riot sorozatának népszerűsége miatt alighanem a cég játékait is rengetegen próbálták ki az utóbbi időszakban, de az biztos, hogy mindenki jobban jár, ha nem kezdi el most a League of Legendset csak azért, mert tetszett neki az Arcane. Éppen emiatt tényleg nehezen lehetne jobb időpontot találni ahhoz, hogy új játékokat adjanak ki, ezt pedig meg is tették, meg nem is: múlt kedden szinte a semmiből megjelent a stúdióhoz tartozó kiadó, a Riot Forge első két játéka, a Hextech Mayhem és a Ruined King.
De mi az a Riot Forge?
Nagyon röviden összefoglalva egy kiadó a Riot Gamesen belül, melynek célja, hogy a League of Legendshez kreált univerzumban játszódó klasszikus, befejezhető játékokat adjon ki, és megtalálja, valamint segítse azokat a tapasztalt stúdiókat, akik képesek megalkotni ezeket. Lényegében tehát egy indie kiadóról van szó, amely független fejlesztőkkel együttműködve gazdagítja a már létező univerzumot, és olyan perspektívából mutatja be a League of Legends világát, amire maga a játék egyáltalán nem alkalmas. A Riot Forge első játékát, a Ruined King nevű egyjátékos, körökre osztott szerepjátékot még a tavalyi LoL-vb alatt jelentették be, ezt pedig nem sokkal később a CONV/RGENCE nevű platformer követte.
Ezekről aztán sokáig nem lehetett hallani, múlt kedden azonban egy rövid bemutatón mindkét játékot megmutatták, sőt, a Ruined King és az egy héttel korábban leleplezett Hextech Mayhem meg is jelentek, teljesen váratlanul még a bejelentés napján. Egy negyedik játék is bemutatkozott Song of Nunu néven, melyben a League of Legends alighanem legaranyosabb párosa, a freljordi kisfiú Nunu és hatalmas jeti barátja, Willump kalandjait lehet majd átélni. A bejelentés során a Riot Forge feje, Leanne Loombe és Rowan Parker, a kiadó kreatív igazgatója is arról beszéltek, hogy
a fő céljuk az, hogy olyan történeteket meséljenek el videójátékos formában, amikhez eddig egyszerűen nem volt megfelelő eszköz a kezükben.
Az Arcane előtt a League of Legends világát a Legends of Runeterra nevű kártyajáték limitált világépítése mellett leginkább az univerzumnak dedikált oldalon lehetett megismerni képregények, háttérsztorik és mininovellák formájában, ami különösen azért fájhatott a rajongóknak, mert a Riot az utóbbi években láthatóan rengeteg erőforrást áldozott a világépítésre. Amikor a Ruined King bemutatkozott, sokak számára tűnhetett úgy, hogy ez most végre megváltozhat, a megjelent játék alapján pedig ez tényleg így is lett.
Mielőtt azonban rátérnénk erre, röviden érdemes beszélni a Hextech Mayhemről is, amelyben a League of Legends bombás őrültje, Ziggs és az Arcane-ből is ismert Heimerdinger játsszák a főszerepet. Ez a játék lényegében nem más, mint egy ritmusjáték és egy automatizált platformer egyben, a célunk pedig nem más benne, hogy minél nagyobb káoszt okozzunk Piltoverben. Ehhez nem kell mást tennünk, mint a képernyőn felvillanó három jelzésnek megfelelően ugrálni, földnek csapódni meg bombákat hajigálni a játék zenéjének ritmusára, és már durrannak is a lufik, robbannak a ládák és röpülnek a városi rendfenntartók.
Az egész váratlanul szórakoztató, még akkor is, ha valakinek hozzám hasonlóan a Guitar Hero volt az utolsó ritmusjátékos élménye tíz évvel ezelőtt, és alapvetően nem is túl nehéz, még az utolsó pár szintet is könnyedén lehet teljesíteni némi gyakorlás után. Csavar persze van, a képernyőn felvillanó jelzések követése ugyanis csak az abszolút minimum elvárás, ha valaki tényleg jó akar lenni a játékban, annak ezen túl is oda kell figyelnie a pályán elszórt elemekre és a zenére is, a valóságban ugyanis sokkal több helyen lehet (sőt, kell) ugrani, becsapódni és bombát dobni, mint azt elsőre gondolná az ember. Minél több freestyle elemet csempészünk a játékunkba, annál több pontunk lesz, bizonyos tárgyakat pedig nem is tudunk máshogy megszerezni, mint azzal, ha kreatívan állunk a pályákhoz.
Ez egyfelől jó, mert tényleg oda kell figyelni, ha az ember magas pontszámot akar elérni egy pályán, másfelől viszont rossz, mert sokszor anélkül is elég sok mindent kell csinálni, hogy még a plusz tereptárgyakra is odafigyeljen az ember. Az pedig néha elég frusztráló, hogy nekem kéne kitalálnom, hogy mitől lehet még több pontom, miközben sokszor azt érzem, hogy még a felvillanó jeleknek sem sok köze van a zenéhez, ami éppen szól. Ezt a problémát persze orvosolja az, hogy miután végigviszi az ember a játékot, feloldódik az a mód, ahol a pályák összes akciójánál felvillan egy jel, amitől nyilván sokkal nehezebb lesz a játék, de legalább nem kereshet kifogásokat az ember, egyszerűen csak el kell találnia mindent.
Ez a része tényleg baromi addiktív a játéknak, én órákat töltöttem el egy-egy pálya megtanulásával, de közben csak arra tudtam gondolni, hogy ennyi erővel az OSU!-tól a Clone Heróig egy rakás jobb ritmusjátékkal is játszhatnék. Szó se róla, a Hextech Mayhem szórakoztató, a benne lévő zenék is fülbemászóak, és ha valakit beszippant, az rengeteg időt tud eltölteni azzal, hogy minden pályát tökéletesen megcsináljon, arról nem is beszélve, hogy ezután még ott van az a mód is, ahol nincsenek jelzések, nekünk kell kitalálni mindent a pálya alapján. Minden más esetben viszont maximum 5-6 órát lehet eltölteni vele, mielőtt megunná az ember, és a League of Legends-univerzumhoz sem tesz hozzá semmit, szóval hacsak nem imádja valaki Ziggset, teljes mértékben kihagyható, pláne 9 euróért.
Keményvonalas szerepjáték, nemcsak rajongóknak
Ugyan a Ruined Kingről előzetesen túl sok minden nem derült ki, a dizájn, a benne szereplő hősök és a harcrendszer miatt így is volt miért izgatottnak lenni, még úgy is, hogy a legtöbb ember valószínűleg sosem hallott még a játék fejlesztőjéről. Az Airship Syndicate nem egy szupersikeres stúdió, de az biztos, hogy marha érdekes és szórakoztató játékokat tud csinálni, még akkor is, ha egészen eddig csak nagyon ismerős univerzumokra kellet építkezniük. Első játékuk, a Battle Chasers: Nightwar a Marvel Comicsnál is dolgozó alapító, Joe Madureira által írt Battle Chasers képregényen alapult, a második pedig az alapítók korábbi stúdiója, a Vigil Games által alkotott Darksiders-szériának volt a spinoffja. A Ruined King esetében egy fokkal távolabbról kellett kezdeniük az építkezést, de ebbe sem tört bele a bicskájuk.
A múlt keddi bemutatón ők is elmondták, hogy a Ruined King igazából nem más, mint a Battle Chasers: Nightwar továbbfejlesztett változata, amit persze kár is lett volna tagadni. A képregényes illusztrációktól, a harcok menetén át egészen a szerepjátékos elemekig minden nagyjából pontosan ugyanúgy működik, a legfontosabb különbség, hogy a harcrendszer egy fokkal bonyolultabb lett. Ez nagyon röviden annyit jelent, hogy a Final Fantasyhez hasonló klasszikus, körökre osztott japán szerepjátékok által inspirált rendszerben ezúttal a képességeink sebességét is lehet változtatni:
- ha be kell szuszakolni egy gyógyítást Illaoitól, mielőtt agyonvágják az egyik hősünket, megtehetjük, de kevésbé lesz hatásos,
- ha viszont több körös felkészülés után elnyomjuk Yasuo legerősebb támadását, választhatjuk belőle a lassabb verziót, hogy még nagyobbat szóljon.
Ez egy fokkal még érdekesebbé teszi az egyébként is remek harcrendszert, ahol a karakterek sorrendje mellett azzal is folyamatosan sakkozni kell, hogy hogyan használjuk a képességeinket, a mana mellett ugyanis az alap támadások után járó erőforrást is el lehet költeni rájuk. Ami tényleg hatalmas eltérést jelent a Battle Chasers: Nightwarhoz képest, az a League of Legends-univerzum beépítése,ám ez remekül sikerült a fejlesztőknek. A Ruined Kingben hat, a játékból ismert hőst lehet irányítani Illaoi, Braum, Pyke, Ahri, Yasuo és Miss Fortune képében, annak ellenére pedig, hogy papíron nem sok köze van egymásnak ezeknek a karaktereknek, ebben a történetben tökéletesen működnek együtt csapatként, és a világ részeként is.
A játék során a karakterek folyamatosan reflektálnak az önmagában is élő, lélegző környezetükre és egymásra is, ami egy rakás érdekes beszélgetéssel és elejtett információval jár. Ezekből pedig nemcsak magukat a karaktereket ismerhetjük meg, hanem Bilgewatert, az Árny-szigeteket, Braum otthonát, Freljordot vagy éppen ősi fajokat, fontos eseményeket és egyéb karaktereket is. Ebben a harcolás mellett egyébként a felfedezés is segít, megmagyarázhatatlanul jó érzés Bilgewater utcáin szaladgálni és összegyűjteni az elszórt feljegyzéseket, kalózokkal beszélgetni és megcsinálni a különböző mellékküldetéseket. Ja, és minden jó játékhoz hasonlóan ebben is van horgászós minijáték.
A Ruined King remekül fonódnak össze a már létező univerzummal, és az Arcane után újfent bizonyítja, hogy igazi tragédia, hogy ezt a világot egészen eddig kizárólag a League of Legendsre pazarolták el. Ennél is jobb viszont az, hogy a karakterek nemcsak azért hűek önmagukhoz, mert ugyanaz a szinkronhangjuk mint a játékban – bár kétségtelenül nagyon jó, hogy Yasuo vagy Braum végre nem ugyanazt a három sort ismételgetik, hanem tényleg ki van bontva előbbi bűntudattal vegyített sztoicizmusa és utóbbi együgyű meláksága –, vagy mert ugyanúgy néznek ki,
hanem azért is mert némileg meglepő módon a képességeik a körökre osztott rendszerbe átültetve is hűek maradtak a játékhoz, de közben itt is remekül működnek.
Ez, illetve a konzisztens, érdekes történetmesélés és a kiváló illusztrációk miatt ez a játék jó kiindulópont lehet mindenkinek, aki az Arcane után beleásná magát a League of Legends világába, de nem akarja kipróbálni a játékot. Ha pedig valaki csak egy klasszikus, keményvonalas szerepjátékkal szeretne játszani, az is megtalálhatja itt a számításait, még úgy is, hogy a Ruined King nem kifejezetten nehéz, és sok helyen az is érződik rajta, hogy ezt bizony nem a Riot végtelen pénzéből csinálták.