Változatos módszerekkel rejtegetik Orbánt, hogy a sajtó a közelébe se juthasson

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor az elmúlt napokban folyamatosan járja az országot és kampányol. Az eseményeket a sajtó elől titkolják, és kizárólag zárt körben hirdetik meg. A beszédeket ezután a miniszterelnöki Facebook-oldalon mutatják meg a nagyközönségnek. A rövid zenés videók nagyon hasonlítanak egymásra: Orbán Viktor lelkes tömeg előtt békepárti Fideszről és a háborúpárti ellenzékről szónokol. Mivel mi hiába próbáltuk a hivatalos úton elérni a miniszterelnököt, elmentünk két ilyen rendezvényre, hogy aktuális ügyekről kérdezzük.

Korábban is kérdeztük már a miniszterelnök sajtóosztályát, hogy hol kampányol Orbán Viktor. Havasi Bertalantól azt a választ kaptuk, hogy „az eddigi gyakorlatnak megfelelően a miniszterelnök minden sajtónyilvános programjáról kellő időben értesítjük a szerkesztőségeket”, valójában nem tudtuk bemutatni Orbán Viktor kampányát, így végül az olvasóink segítségével jutottunk el ezekre a helyszínekre.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!