A kirúgás után eldőlt, hogy a végpusztulás felé száguldunk mindannyian

Másolás

Vágólapra másolva

Egy éve, július 22-én rúgták ki Dull Szabolcsot, az Index akkori főszerkesztőjét, ezután július 24-én pedig a legtöbb indexes dolgozó felmondott. Ebben a videóban, az egyéves évforduló alkalmából elmeséljük a felmondás napjait, a belső vívódásokat és végül azt a hatalmas támogatást, ami miatt rengeteg egykori indexes folytatta a munkát a Telexnél és más újságoknál.

A felmondás évfordulójával kapcsolatban írtunk arról, hogy a tavalyi felmondást hogyan élték meg az olvasóink, és arról is írtunk, hogy hogyan darálta le a hatalom pár év alatt a szabad médiát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!