Orbán mindent félredobott a történelemből, hogy az EU-t birodalomnak nevezhesse

„A birodalom nem segíteni akar Ukrajnán, hanem gyarmatosítani akarja. A gyarmatosítás eszköze a háború” – Orbán Viktor mondatával mindenki egyetértene Ukrajnában. Azon, hogy ezt végre kimondta a kormányfő, sokan biztosan csodálkoznának is a frontvonalon lévő ukrán katonáktól a rakétatámadásokban megsemmisített otthonok maradékaiban évek óta vegetáló embereken át Ukrajna vezetéséig.

Hiszen tényleg van egy birodalom, amelyik szerint Ukrajna nem ország. Amelyik szerint az ukrán nép, kultúra, nyelv csak bolsevik kreálmány, és amelyik nem mellesleg háborút is indított ellene. Területeket szakított ki az országból és továbbiakra pályázik, ha már az egészet nem sikerült bevennie.

Orbán Viktor viszont nem erre a birodalomra gondolt, amikor Ukrajnáért aggódott. Március 15-i beszédében tizenötször használta a birodalom szót, de egyszer sem Oroszországra. Oroszországot meg sem említette a poloskázós, birodalmazós, ukrajnázós, háborúzós szónoklat alatt.

Orbánnál a birodalom az Európai Unió: „Ahogy a nemzet örök, úgy a birodalmak se változnak. Félhold, sas, csillag, vörös vagy uniós sárga, a birodalom csak hódoltságot és örökös tartományokat akar.” Persze korábban vont már párhuzamot Brüsszel és a szovjet Moszkva között, de eddig szó szerint a brüsszelezés ment. Ez „a bürokratákat”, a „brüsszeli vezetést” jelentette, nem magát az EU-t. Most viszont az „uniós sárga” csillag lett a birodalom, egy vonalban az oszmán hódítókkal, nácikkal és a Szovjetunióval.

Az EU ilyen birodalmazása új szint. Lehet legyinteni, hogy ez csak retorikai fordulat, de csak akkor, ha az ember még nem látott történelemkönyvet.

Orbán Viktor a Magyarországot szétszabdaló hódoltsággal, a pusztulással, holokauszttal, koncentrációs táborokkal, Dunába lövetéssel, illetve a Gulaggal, a malenkij robottal és az ’56-os forradalom eltaposásával állította párhuzamba az Európai Uniót. Mellesleg a birodalmak ellen folyamatosan küzdő, sőt, Orbán szerint sikeresen küzdő Magyarország emlegetésével a miniszterelnök szavakban is felállította a Szabadság téri megszállási emlékművét: ahogy az azt hivatott szimbolizálni, hogy Magyarország csak áldozata, nem pedig együttműködő tagja lett volna a náci gépezetnek, úgy most is úgy tesz, mintha Magyarországnak ellenfele, ellensége lenne az EU-nak, amelyhez Magyarország önként, népszavazással csatlakozott, a liberális Orbán Viktor vezette Fidesz egyetértésével.

A birodalmak ritkán tartanak tiszta, demokratikus népszavazást – másmilyet kétségtelenül szoktak, a legutóbbiakról Kelet-Ukrajnában tudnak mesélni. Ugyanennyire a nullához közelít azon birodalmi hódítások száma, amelyet hadsereg nélkül valósítanak meg, a rabigába vetettek őszinte egyetértése mellett.

Persze egy olyan birodalom készül most hódítani Orbán szerint, amit akár Magyarország egyetlen szavazatával is meg lehet állítani. Már ha éppen nem folyamodik ravasz haditrükkhöz a magyar miniszterelnök, mint tette 2023 végén, amikor éppen akkor ugrott ki kávézni a tanácsteremből, amikor az Ukrajnával tervezett csatlakozási tárgyalások megkezdéséről szavaztak. Pedig akkor megakadályozhatta volna a gyarmatosítást, amitől most annyira félti Ukrajnát és/vagy a gyarmatosító birodalom részeként Magyarországot.

A miniszterelnök szavaiból kibontakozó birodalom ugyanis még a gyarmatosításhoz is hülye. Történelmi tanulmányainkból talán emlékezhetünk rá, hogy a gyarmatosítás lényege, hogy az nagyon kifizetődő a gyarmatosítónak és a legkevésbé sem az a gyarmatosítottnak. Orbánnál azonban ez az önként csatlakozó országokból álló, konszenzussal haladó – néha épp ebből adódó lassúsága miatt ostorozott – birodalom ezt is úgy csinálja, hogy a gatyája is rámegy. Talán ezért is szeretné annyira Ukrajna, hogy végre gyarmatosítsa az EU. Csakhogy ez nem fog ám menni a birodalomnak, mert a magyarokat, „Ukrajna uniós tagságáról nem tudják nem megkérdezni”.

Így bánik ez a birodalom a szuverenitásában megcsonkított tagjaival.

Ugyanis a tagországoknak egyenként el is kell fogadniuk a bővítést, egyébként úgy, ahogyan a tagjelöltséget is konszenzussal, tehát Orbán jóváhagyásával fogadták el.

Persze, ezek a csavarok egyáltalán nem váratlanok ott, ahol a megtámadott ország védekezésének segítése a háborúpártiság, az agresszor felelősségét relativizáló hozzáállás a békepártiság. Utóbbit többek között a vétót jelentő harccal is lehet segíteni, ahogy Orbán teszi, amikor 26:1 arányban megállítja a birodalmat – amelyhez való tartozásunkat egyébként a választók többsége még mindig támogatja. Ez némiképp árnyalja azt, hogy a kormány „védvonalai nem horpadnak be” 15 éve, ha még saját szavazói között is vannak EU-pártiak.

A gyarmatosítás általában a célterület ásványkincseire irányul. Nyersanyagforrást biztosít szolgál a gyarmatosító ország iparának táplálására. Orbán szerint „a birodalmak természetüknél fogva éhesek, és a bendőjük feneketlen. Mindig több pénzre, mindig új gyarmatra fáj a foguk.” Ez egyébként igaz, és történetesen Ukrajnában van is ilyen kincs, ritkaföldfémek, szénhidrogének és értékes mezőgazdasági földek, termékeny csernozjom formájában. Történetesen ezeket a részeket igyekezett eddig elfoglalni fegyverrel Oroszország, ezek jelentős részét most is megszállás alatt tartva.

Ha már kincsek, egy másik ország valóban bejelentkezett értük. Annyira, hogy amikor Ukrajna nem fogadta el azonnal a feltételeket, abból sértődés, majd az újabb nekifutáskor bizarr veszekedés és a katonai támogatás ideiglenes megvonása lett – ez hozzájárult ahhoz is, hogy az orosz agresszor fokozhassa a háború intenzitását. Ennek az országnak a vezetője Donald Trump volt, akivel Orbán szerint az Egyesült Államok az úgynevezett békepártiak oldalára állt. És amíg akad elég ember, aki ezt elhiszi, akinek ez elég, addig a dolog működik is. Kérdés, hogy van-e elég támogatója ehhez Orbánnak. A beszéde alapján tart tőle, hogy most nincs. Ezért emelte a tétet, új ellenségekkel, új csatákkal új veszélyek ellen, újabb és újabb győzelmeket ígérve, hátha sikerül annyira meghajlítania a valóságot, hogy a Holdról is látszódjon.