Krausz Ferenc: Nem beszéltem megélhetési kutatókról

2024. július 2. – 05:02

Másolás

Vágólapra másolva

A Telexen közölt írásom után sokféle reakció jelent meg tudóstársaim tollából. Bár nyilvánvalóan sok dolgot másként látunk, a nyilvánosság előtt ezek közül csak egyetlen dologra szeretnék reagálni.

A megjelent publicisztikák felemeltek egy olyan kifejezést, amit valójában nem használtam. Visszautasítom, és mélyen sértőnek tartom, hogy bárki bárkit is „megélhetési kutatónak” nevezzen. Én ezt sohasem tettem. A „megélhetési” jelzőt csakis és kizárólag azokra az OTKA által krónikusan alulfinanszírozott projektekre vonatkoztattam, amelyek a legtöbb kutatási területen nem teremtettek, illetve teremtenek reális esélyt nemzetközileg versenyképes, élvonalbeli kutatások végzésére. Sajnálom, hogy ebből félreértés adódott.

Az előzmények

Élénk vitát indított el a magyar tudományos világban a hír, hogy a kormány gyökeresen átalakítja a tudományfinanszírozás rendszerét. Az új rendszert sokan átláthatatlannak tartják, és attól tartanak, hogy kutatók fogják elveszíteni a munkájukat. Az aggályokra a Kutatói Kiválósági Tanácsot vezető Krausz Ferenc reagált itt a Telexen, majd a hazai tudományos élet több fontos szereplője is hozzászólt a vitához. A Nobel-díjas fizikus cikkére először a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára válaszolt, majd Lente Gábor, a Pécsi Tudományegyetem professzora, akinek a cikke mögé több mint száz magyar kutató állt be támogatólag. Végül a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete is hozzászólt a témához. A vita zárásaként most Krausz Ferenc a téma egy olyan aspektusára reagált, ami mindhárom vitacikkben felmerült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!