Orbán: Nem lehetetlen, hogy Lázár János visszatér a kormányba

Orbán: Nem lehetetlen, hogy Lázár János visszatér a kormányba
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor szerda délután nemzetközi sajtótájékoztatót tartott a Karmelitában. Röviden összefoglaltuk a miniszterelnök legfontosabb kijelentéseit:

  • Orbán Viktor szerint azért nyert a Fidesz vasárnap, mert a magyarok békét akarnak, Magyarország sikeres, a baloldal pedig tiszteletlen volt.
  • Továbbra is az Európai Unión és a NATO-n belül képzeli el az ország jövőjét, és erősíteni kell szerinte a hadsereget.
  • Kizárható – válaszolta arra a kérdésre, hogy lesznek-e megszorítások Magyarországon.
  • Szerdán telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal, és azt javasolta az orosz elnöknek, hogy azonnal hirdessen tűzszünetet Ukrajnával. Budapestet ajánlotta a tárgyalások helyszínének.
  • Putyin mellett Donald Trump volt amerikai elnök, Recep Tayyip Erdoğan török elnök is felhívta már a magyar miniszterelnököt gratulálni, de az első Benjamin Netajahu korábbi izraeli miniszterelnök volt.
  • Agressziónak nevezte Orbán Viktor az oroszok támadását Ukrajna ellen. Azt mondta, az összes atrocitást ki kell vizsgálni, a civilekkel szembeni atrocitásokat pedig külön is elítélte a miniszterelnök.
  • A kormány nem tervez orosz diplomatákat kiutasítani, mert Orbán szerint nincs rá oka. A nemzetbiztonsági szolgálatok pedig végzik a dolgukat.
  • Orbán Viktor szerint nem az a lényeg, hogy jobb áron legyen, hanem hogy legyen orosz gáz Magyarországon, és ezt nem szabad veszélyeztetni. Ha az oroszok azt kérik, rubelben is tudunk fizetni a földgázért.
  • Putyin tisztában van Orbán szerint azzal, hogy Magyarország a NATO tagja, és most szemben áll egymással a két ország. A miniszterelnök azt is elismerte, hogy az ukrajnai háború után változtatni kell Magyarország oroszpolitikáján.
  • A miniszterelnök az orosz hekkertámadás után is szeretné, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter maradjon. Azt is mondta Orbán, hogy az összes minisztérium kibertámadás alatt áll.
  • A választási időszakban is le tudták csökkenteni a költségvetési hiányt és az államadósságot. Orbán a jövőben is mindent megtesz azért, hogy megvédjék a magyar családokat a gazdasági hatásoktól. Ameddig csak lehet, fenntartaná a négy árstop rendszerét (benzin, élelmiszer, kamat, rezsi). Arról is beszélt a kormányfő, hogy szeretné kibővíteni a családtámogatásokat, de ez nagyban függ az ország gazdasági helyzetétől.
  • A családokat terhelő adóemelés nem lesz, a multikat adóztatják meg, ha az EU nem tudja megfékezni az energiaárakat.
  • Május vége előtt aligha várható, hogy megalakuljon az új kormány, de a Telex kérdésére annyit már most elárult a miniszterelnök, hogy nem lehetetlen Lázár János visszatérése.
  • Orbán nem érti, miért akarna bárki elmenni az országból, Magyarországot a legjobb helynek tartja a világon.
  • A kormányfő szerint nagyobb felhatalmazást értek el a gyermekvédelminek nevezett népszavazás kérdéseiben, mint annak idején a NATO ügyében kiírt referendum után.
Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Orbán Viktor először állt ki a sajtó elé a vasárnapi választási győzelme után. A választás értékelése mellett az új kormányról és az oroszokkal való kapcsolatról is beszélt a magyar miniszterelnök.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Az embereket terhelő adókat nem fogjuk emelni – jelentette ki Orbán a Bloomberg kérdésére. Az pedig az Európai Uniótól függ, hogy szükség lesz-e a multikat terhelő adók bevezetésére. Ha nem tudja az EU megfékezni az energiaárakat, valamit tennie kell a magyar kormánynak – tette hozzá a magyar miniszterelnök.

A kormányfő kérdésre válaszolva azt mondta, ő egy olyan politikai iskolának a híve, amely nem adja fel, és amely a nemzeti kultúra építése iránt elkötelezett. „Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” – mondta. Szerinte annak idején, amikor ő volt ellenzékben, ő is maradt. Nem igazán érti, hogy miért akarna bárki elmenni innen, főleg úgy, hogy szerinte

Magyarország a legjobb hely, itt a legnagyobb a szabadság.

Itt például érvénytelen lehetett a kormány pedofilügyi népszavazása, hozta maga is példaként. Noha a kormányfő arról, hogy Magyarország miért is jó hely, a kormányzati beruházásokat emelte ki, az idevágó kérdésre azt is mondta, tart attól, hogy az orosz-nyugati kapcsolatok megromlásának hatásai kiterjedhetnek a kínaiakkal való kapcsolatára is, és így a Nyugatnak választani kell, érdekei szerint – mondta. Hozzátette, emiatt támogatja Emmanuel Macron francia elnök javaslatát, hogy az EU és a nemzetállamok képviseljenek önálló politikát ebben a kérdésben.

A Jobbik helyén csak kinőtt valami – mondta Orbán a Mi Hazánkról. Még nem tudja a miniszterelnök, hogy a Mi Hazánk Mozgalom milyen veszélyt jelent, ez az első parlamenti felszólalások után lesz látható szerinte. Antiszemitizmusban zéró tolerancia van – tette hozzá.

Orbán azt is elárulta, hogy Benjámin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök gratulált neki először a vasárnapi választási győzelem után. Azóta Trump, Erdoğan és Putyin is megtette ezt.

Orbán Viktor szerint az idevágó szerződéseket, főként a hosszú távúakat nem szükséges másképpen értelmezni, mint hogy a magyar kormánynak az a célja: a magyar állampolgároknak legyen gázmegállapodásuk, hiszen (szerinte) Európának nem lesz ilyen megállapodása.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Jelentősen megerősödtünk – mondta Orbán a Fidesz budapesti választási eredményeiről. A 2018-as számokhoz képest jelentősen nőtt a kormánypártok támogatottsága a fővárosban.

Az orosz Nemzetközi Beruházási Bankról kérdezte Orbánt a dpa. Ez egy nemzetközi bank, és az oroszok kisebbségben vannak – mondta a magyar miniszterelnök.

A nemzetbiztonsági kockázatokat mindig elhárítjuk, ezért van nemzetbiztonsági szolgálata az országnak – tette hozzá.

A kormányfő szerint nagyobb felhatalmazást értek el a népszavazás során, mint ami annak idején a NATO ügyében született Magyarországon. Orbán azt mondta, megérti a civil szervezeteket, amelyek szerint a referendum érvénytelen és eredménytelen lett, de engedjék meg neki, hogy mégis a saját politikájának megerősítését értelmezze a leadott szavazatokból.

A lengyel–magyar kapcsolatot nehezíti az orosz–ukrán háború, mert néhány kérdésben más a két ország álláspontja. Ilyen például a légtérzár, amit a lengyelek támogatnának, a magyar kormány viszont nem, mert Orbán szerint ez azt jelentené, hogy belépnénk a háborúba.

A lengyelek ki szeretnék terjeszteni a gazdasági szankciókat a gázra és olajra. A lengyeleknek van tengerük, ahonnan tudják azt pótolni, mi azonban szárazföldi ország vagyunk, és nem tudunk máshonnan energiát hozni Orbán szerint, csak a csövekből. A csövek pedig ott vannak, ahol vannak. Ha a szankciót kivetjük, nem lesz gáz és olaj – mondta Orbán. A visegrádi együttműködés nem geopolitikai szövetség, hanem így tudják az azonos érdekeket hatékonyabban képviselni az Európai Unión belül. „Itt sértetlen a kapcsolatunk a lengyelekkel” – mondta.

Egy következő kérdésre azt válaszolta: ha meg tudjuk építeni Paks II.-t, a magyar energiarendszer gázigénye 10 százalékra szorul vissza.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Orbán Viktor szerint az, hogy a magyar kormány az EU szabályai szerint nem juthat forráshoz, rontja a versenyhelyzetünket, de ez „torzítja a versenyt”, sőt:

az a helyzet, hogy Magyarország a világpiaci versenyben pénz nélkül marad, az egyszerűen nem képzelhető el.

Orbán korábban azt mondta, a politikában azt tanulta meg, hogy a versengés jó dolog, nem kellemes, időnként kifejezetten undok dolog, de a verseny fontos dolog, és a magyar kormány nem fogadja el, hogy az Európai Bizottság, amelynek erre nincs is hatásköre, befolyásolja a nemzetközi piaci versenyt.

Nem költhetett nyolcszor annyit a Fidesz–KDNP választási plakátokra Orbán szerint, mint az ellenzék. A magyar törvény ugyanis világosan rendelkezik arról, hogy mennyit lehet költeni kampányban. Ezt az ÁSZ ellenőrzi, és beterjeszti aztán a parlamentnek.

A kormányfő ezt mondta a Telex idevágó kérdéseire, amelyekre többször is azt hangoztatta,

„nem lehetetlen”

a vázolt forgatókönyv megvalósul.

Ha valaki megsérti a politika természeti törvényeit, annak vannak következményei – mondta Orbán az ellenzéki pártszövetség választási vereségének okairól.

Méltatlanul mélynek tartja Márki-Zay Péter kijelentését: az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt mondta, Orbán pénzért akár pedofil is lenne. A bosszúval az a baj Orbán szerint, hogy hátrafelé van. Ha ő most azzal foglalkozna, akkor hátrafelé nézne, de nem ezért választották meg.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

A Fidesz elnöke szerint május vége előtt aligha várható, hogy befejezze az új kormány megalakítását, illetve az előző ciklus értékelését.

Nem tervez a kormány orosz diplomatákat kiutasítani, mert nincs rá ok. Magyarország jól védi Orbán szerint a maga érdekeit mindenkivel szemben. Ha úgy látjuk, hogy a megengedett határokon átívelő információszerzést folytat valamely nagykövetség, lépnek. Politikai kampányok részeként nem utasítunk ki senkit, csak nem elfogadható magatartás után.

Orbán Viktor szeretné, ha Szijjártó Péter külügyminiszter maradna. Azt is mondta a miniszterelnök, hogy az összes minisztérium kibertámadás alatt áll.

Ez amiatt került szóba, mert nemrég arról írt a Direkt36, hogy Oroszország titkosszolgálatai megtámadták és feltörték a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) informatikai rendszereit.

Az újraválasztott kormányfő szerint nemcsak a környezetünkben élő, közeli államok és kormányaik álláspontja, hanem a magyar választópolgárok elemi, mindennapi érdekei miatt is fontos, miként tudja a békét garantálni az Orbán-kormány. Noha eddig ez volt a leghangsúlyosabb kampányígéret, a rezsicsökkentés fenntartására Orbán nem tudott ígéretet tenni, az orosz befolyást érintő kérdésre pedig azt mondta,

minden európai országban jelen vannak az orosz titkosszolgálati szervek.

Orbán Viktor szeretné, ha Szijjártó Péter külügyminiszter maradna. Azt is mondta, az összes minisztérium kibertámadás alatt áll. Nemrég arról írt a Direkt36, hogy orosz hekkerek hozzáfértek a külügy levelezéséhez.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Az árkorlátozó intézkedéseknek vannak határidejei, addig mindenképp fennmaradnak, és Orbán szeretné, ha tovább is fenn lehetne tartani a négy stop rendszerét (benzin, élelmiszer, rezsi, kamat).

Orbán Viktor ennyivel válaszolt az üzenetét, a kormányzati célkitűzéseket érintő német sajtókérdésre.

Mik lesznek a következő kormány feladatai? – kérdezte a Hír TV Orbán Viktort. A pénzügyi stabilitást meg kell őrizni – jelentette ki a miniszterelnök.

A gazdasági siker előfeltétele a pénzügyi stabilitás – ezt tanította Matolcsy György Orbánnak. A miniszterelnök szerinte lehet úgy pénzügyileg stabil egy ország, hogy közben magasabb a gazdasági növekedés, mint az uniós átlag. Óriási feladatnak tekinti a magyar miniszterelnök, hogy ne éljenek rosszabb anyagi helyzetben azok párok, akik gyermeket vállalnak.

A választás a hatalomról szól a politikusok szempontjából, de érdemes Orbán szerint a választók szemüvegén keresztül is nézni. Aki átveri a választókat, az veszít Orbán szerint. Ki kell tartani a program mellett, ha meg ezt nem lehet, el kell mondani a választóknak, mi az oka.

A kormányfő szerint annak idején, amikor ő volt ellenzékben, ő is maradt, tehát nem is igazán érti, miért akarna bárki elmenni, főleg úgy, hogy Magyarország szerinte a legjobb hely a világon, a legnagyobb a szabadság itt, ahol érvénytelen lehetett a kormány gyermekvédelminek nevezett népszavazása, de Orbán szerint ő maga alig várja, hogy olyan országban éljen, amelyben teljesen normális az, hogy emberek különbözőképpen gondolkoznak bizonyos kérdésekről, így akár arról is, hogy mi a teendő az Ukrajnából érkező menekültekkel.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Az a kormány terve, hogy kibővítik a családtámogatásokat. Konkrét elképzelései is vannak Orbánnak, de kérdéses még, hogy az oroszokkal szembeni szankciók és az európai gazdasági hatások miként befolyásolják a magyar kormány lehetőségeit.

Mit kezd az Orbán-kormány az uniós nyomásgyakorlással? – kérdezte a Financial Times. Orbán Viktor azt mondta, a magyar, újraválasztott kormány szerint a legnagyobb probléma a genderügy az EU és köztük. Ugyanakkor elmondta azt is, nyilván konfliktust eredményez az is, hogy Magyarország nem szeretné az EU szankcióit kiterjeszteni Oroszországgal szemben a gáz-, illetve energiaellátást érintő területekre.

A választási időszakban – 2021 októbere után – lecsökkentettük a költségvetési hiányt és az államadósságot – mondta Orbán. Felelős kormány vagyunk, amely fontosnak tartja a költségvetési stabilitást – tette hozzá.

Mindent meg fogok tenni, hogy ameddig csak lehet, megvédjük a családokat a gazdasági hatásoktól – válaszolta arra a kérdésre, hogy marad-e a négy árstop (rezsi, kamat, benzin, élelmiszer) rendszere. Ez azonban nagyban függ szerinte az európai gazdasági hatásoktól is.

Az újraválasztott magyar kormányfő szerint ez garantálja Magyarország biztonságát, egy EU- és NATO-tagállam nem is lehet elszigetelt, egyébként pedig az orosz Vlagyimir Putyin mellett még a törökök elnök és mások is gratuláltak neki a győzelemhez, de

a Fidesz – a kormányfő szerint – a győzelem oldalán áll.

Orbán arról is beszélt, az ellenzék összeállása csak egy „csak a hatalomért” típusú koalíció volt. Szerinte ez tiszteletlenség volt a választókkal szemben, aminek csak az lehetett a vége, hogy megbuknak. A legnagyobb hiba szerinte az volt, hogy „a fasiszták és a kommunisták” is szerepet kaphattak a koalícióban.

Putyin hívott fel engem – válaszolta Orbán az ATV-nek, és megerősítette, hogy Erdogan, Trump és Putyin hívta fel a választás után, hogy gratuláljon neki.

Sok minden lehet mondani az oroszokról, de hogy ne lennének tisztában a politikai helyzettel, azt nem lehet mondani – mondta az oroszokkal való kapcsolatról a miniszterelnök. Magyarország a NATO tagja, Putyin tudomásul veszi, hogy az oroszok és a magyarok ezáltal szemben állnak egymással. Minden tárgyalás ebből a helyzetből indul. Az biztos Orbán szerint, hogy Oroszország lesz, és az is biztos, hogy Magyarország is lesz.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

A baloldal adatokkal személyes hozzájárulás nélkül élt vissza, noha „nem vagyok egy túlképzett ember a modern informatika tekintetében”, mondta az idevágó felvetésre Orbán, aki azt kifogásolta, hogy a munkatársai szóltak arról, hogy a baloldaltól kaptak a választásra buzdító üzeneteket. Orbán szerint a jogászoknak kell kivizsgálniuk azt, hogy történt-e bárminemű választási csalás, ahogyan azt is, hogy valósak-e azok a fényképek, amelyek alapján kijelenthető, hogy Oroszország népirtást követett el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!