- Annyiban meglepetéseredmény született vasárnap, hogy még a kormányoldalon lévő politikusok és elemzők sem számítottak újabb fideszes kétharmadra, az ellenzéki oldalon pedig rémálmukban sem reméltek 18 százalékpontos listás hátrányt.
- A fideszes túlerővel szemben az ellenzék hatástalan volt; és a háborúban az ország nem akart váltani.
- Az ellenzéknek félrement az összefogás, és a centrális erőtér újra létrejött.
- Az eredményhez hozzájárult az is, hogy a választók elsősorban nem pártokat, hanem miniszterelnököt választottak.
- Az okokat még hosszan lehet elemezni, mi összeszedtük az öt legfontosabb tanulságot, amelyet már most megállapíthatunk.
1. Működött a fideszes túlerő
A 2022-es választás eredménye a korábbi kutatások és elemzések ellenére nem lett semmilyen szempontból szoros. A jelen állás szerint – a külképviseleti és a levélszavazatok nélkül – a Fidesz 135, az ellenzék 56, a Mi Hazánk 7 képviselőt juttat a parlamentbe, és egy Fidesz-közeli német nemzetiségi képviselő is bejutott. A külképviseleti voksok reálisan egy helyen (Budapest 13-as választókerületében) fordíthatja meg az eredményeket az ellenzéki jelölt javára, de ettől függetlenül is kijelenthető: az Orbán Viktor vezette Fidesz–KDNP kétségtelen kétharmados győzelmet aratott, és ismét alkotmányozó többséghez jutott.
A választásnak szinte nem volt olyan eleme, amelyben a Fidesz ne vert volna rá kilométereket a hatpárti ellenzéki összefogásra (Budapestről az 5-ös pontban lesz szó). A 106 egyéni választókerületből 88-at megnyert a Fidesz, míg az ellenzék csak 18-at (ebből csak kettőt vidéken).
Az okok között nyilvánvalóan elsőként érdemes említeni, hogy nem ugyanolyan kondíciókkal vonultak ki az egyes csapatok a pályára. A Fidesz erőforrásokban, szervezettségben, összeszokottságban fényévekkel az ellenzék előtt járt.
- Elég arra gondolni, hogy a Fidesz bizonyos szürkezónás eszközök alkalmazásával mennyivel több plakátot tudott kitenni, a közösségi médiában milliárdokat tudott költeni a saját üzenetei közvetítésére és az ellenfél lejáratására.
- Ráadásul a közmédiában és az egyéb kormányközeli médiumokban is vég nélkül közvetítették az üzeneteit. Gondoljon csak vissza mindenki, hogy a Youtube-on melyik párt üzeneteivel hányszor találkozott. Így a Fidesz már sokadik kampány óta megteheti, hogy nem ül le vitázni, nem foglalkozik nyilvánosan a neki kellemetlen kérdésekkel.
- A Fidesz korlátlanul tudta használni a kormányzási pozíció adta előnyöket, és a kormányoldal számos kampányeszközét (13. havi nyugdíj, szja-visszatérítés, családtámogatások) az állami költségvetés biztosította.
- A választások mellett tartott népszavazást a kormány kezdeményezésére írták ki, a kormány pénzéből mentek a hirdetések.
Az EBESZ egyebek mellett a fentiek alapján meg is állapította, hogy „a választáson nem voltak kiegyenlítettek az erőviszonyok.”
A fideszes kampánygépezet ráadásul már jó pár választáson összeszokott, és tudatos mechanizmusokat követve most is jól vizsgázott. Ezzel szemben az ellenzéknél hat pártnak és hetedikként Márki-Zay Péternek tavaly év végén kellett összeraknia egy kampánycsapatot, amely a kiszivárgó hírek szerint nem ment feszültségmentesen.
„Egy 12 éve kormányzó profi erő mérkőzik meg egy amatőr válogatottal. Az egyik oldalon hatalomgyárat, felépített médiarendszert lehet látni, a másik oldalon esetlegességeket, ellenérdekeket”
– így hasonlította össze Török Gábor politológus korábban a két kampánycsapatot.
És ezek csak azok a feltételek, amelyek között egyáltalán elindult a kampány. A Fidesznek kedvező választási eljárási szabályokról még nem is beszéltünk – ezeknek szorosabb eredmény esetén lehet jelentősége. A mostani választás bebizonyította, hogy amíg bármely ellenzéki szerveződés nem tud választ adni arra, hogy hogyan lép fel az ilyen erős fideszes adottságok ellen, aligha lehet esélye.
2. Háborúban nem akart a többség kapitányt váltani
Ha visszatekintünk az elmúlt ciklusra, nem kell óvatoskodni a kijelentéssel, egy kormány számára rémálomszerű történések sora következett be.
- A ciklus második évében az önkormányzati választásokon számos városban pozíciót vesztett a Fidesz (egyebek mellett a fővárost át tudta venni az ellenzék);
- ezután következett a koronavírus-járvány okozta válság, amely egészségügyi és gazdasági szempontból is próbára tette az országot;
- a ciklus végén pedig következett az elszabaduló infláció;
- majd a kampány kellős közepén kitört a háború, és léket kapott az Orbán Viktor által évek óta építgetett keletinyitás-politika.
Vagyis az ellenzéknek bőven volt (lett volna) muníciója, témája a kormány ellen, amely a kormány számára kellemetlen pozíciót eredményezett volna. Orbán Viktor azonban rendre úgy politizált, hogy a számára kedves narratíva jusson el a választókhoz. Az ellenzéket pedig sikerült benyomnia olyan pozícióba, amellyel aláásta a népszerűségüket.
Erre olyan szélsőséges példákat is tudunk mondani, mint hogy a kormányzati narratíva szerint az ellenzék a vírus oldalán áll, vagy hogy az ellenzék háborút akar.
A kormány a kampány végén sem riadt vissza olyan gyilkos lejárató kampányoktól, mint hogy az ellenzéki képviselőket magával a háborúval azonosítsa.
Mindez azért fontos, mert a társadalom láthatóan rezonált a krízishelyzetekre, és folyamatosan a stabilitás és biztonság felé húzott. Valószínűleg a Fidesz eredményéhez hozzájárult az is, hogy a sokat veszekedő, nyilvánosan üzengető hatpárti ellenzék a hetedik pártot akaró miniszterelnök-jelöltjével a kampányban nem tudta azt a benyomást kelteni, hogy stabilitást jelentene a kormányzása Magyarországon. Ezért pedig az ország a háborúban nem akart vezetőt váltani.
3. Az összefogás nem jött be, új centrális erőtér keletkezett
A fideszes győzelemnek és a brutális ellenzéki vereségnek az adottságokon és a tematikán túl szervezeti okai és tanulságai is vannak. Maga az összefogás konstrukció ebben a formájában nem jött be ennek a hat pártnak. A korábbi választásokon többféle felállásban indult az ellenzék: 2014-ben külön indultak az egyes oldalak, 2018-ban külön listákon, de több egyéni választókerületben koordináltan sorakoztak fel. Sokat reméltek a mostani teljes összefogástól (ez a 2019-es önkormányzati eredmények után nem volt alaptalan), mégis a legrosszabb listás eredményüket érték el.
- Fidesz–KDNP: 53,29 %
- DK–Jobbik–LMP–MSZP–Momentum–Párbeszéd: 34,89 %
- Mi Hazánk: 6,15 %
- MKKP: 3,38 %
Semmilyen kutatás nem jelzett előre 18 százalékpontos fideszes előnyt, amelynek az az oka, hogy a 2018-as szavazatokhoz képest majdnem 900 ezer szavazó elpártolt az ellenzéki pártoktól. A számok alapján feltehetően 300 ezren a Mi Hazánkhoz mentek, a többiek a Kutyapárthoz, a Fideszhez vagy egyéb pártokhoz.
Mindez azt jelenti, hogy a 2019 után megszűnni látszó centrális erőtér korántsem szűnt meg – hanem új felállásban született újjá. A Mi Hazánk bejutása azt jelenti, hogy a Fidesznek továbbra is van nemcsak balról, hanem jobbról (szélsőjobbról) is ellenzéke, és ez a két ellenzék képtelen az összefogásra. Az ellenzéknek ebben a tudatban kell politizálnia a továbbiakban.
4. Nem pártválasztás, hanem kormányfőválasztás volt
A mostani választás a korábbi választásokhoz képest azt az újdonságot hozta, hogy a végén kétpólusúvá vált, és leegyszerűsödött a miniszterelnök-jelöltek személyére. Maga Márki-Zay Péter úgy indult neki tavaly ősszel a kampánynak, hogy a kérdés: Orbán vagy nem Orbán. Míg a Fidesz a teljes kampánygépezetét arra állította rá, hogy Orbán és Gyurcsány (embere) között zajlik a választás.
Most már kijelenthető: a miniszterelnök-jelölti választásból katasztrofálisan jött ki az ellenzék.
Márki-Zay Péter az előválasztáson robbant be az országos politikába kívülállóként, és a győzelmére nemcsak az ellenzéki pártok, hanem a Fidesz sem igazán számított. Egy ideig (egy-két hétig) tartott a kormányoldalon a bizonytalanság, aztán ellene is elkezdődött a gyurcsányozás és a korábbi megszólalásainak elemzése (kiforgatása).
A választás előtti kutatásokból már látszott, hogy az Orbán–Márki-Zay-mérésekből rendre a miniszterelnök jön ki jobban, és jóval többen gondolják Orbánt alkalmasabbnak az ország élére. Tanulság – a számokból az látszik –, hogy a választók inkább a személyekre szavaznak, mint a pártprogramokra, pártok által képviselt ideológiákra.
Az ellenzéknek most végig kell gondolnia, hogy hol hibázott az előválasztási rendszer szabályainak kialakításánál – a legnagyobb buktatója vélhetően ott volt a rendszernek, hogy az egy párton belüli vagy pártok közötti előválasztásra alkalmas. Egy kívülről érkező, párttámogatás nélküli jelölt nyerni ugyan tudott benne, de aztán a pártok között légüres térbe került, amit részben maga is generált a hetedik párt gründolásának ötletével.
Persze az előválasztóknak is van mit végiggondolniuk. Azt, hogy megfelelő döntés volt-e a baloldal élén egy vállaltan jobboldali jelöltet indítani, aki ráadásul több kampányüzenetében is azt üzente: több témában is a rezsicsökkentéstől kezdve a kerítésig azt szeretné, mint Orbán Viktor.
5. Budapest és az ország más mozit néz
A Fidesz országos győzelme megkérdőjelezhetetlen, mégis érdemes kitérni arra a különbségre, amelyet a budapesti, illetve a máshol élő szavazók között látunk. Ha a fővárosi és vidéki választókerületeket összehasonlítjuk:
- Vidék: Fidesz–ellenzék 86-2
- Budapest: Fidesz–ellenzék 2-16 (ráadásul egy még ellenzékhez csúszhat, mint említettük)
A Fidesz Budapesten is tudott erősödni, és több helyen megszorította az ellenzéki jelölteket – például Hiller Istvánt, Kunhalmi Ágnest vagy Barkóczi Balázst. Az ország tehát látványosan kéttészakadt, ám részletesebb elemzést igényel, hogy a földrajzilag látható megosztottság mögött egész pontosan milyen társadalmi vagy gazdasági okok állnak.
A 21 Kutatóintézetnek volt még 2020-ban egy „gazdasági szavazásról” szóló elemzése, amely szerint a diplomások és szellemi munkát végzők között (Budapesten élnek a legtöbben) erős ellenzéki fölény látható (47-33 az ellenzéknek), míg az alapfokú végzettségű fizikai munkások között elsöprő a Fidesz-előny (48-13 a Fidesznek). A térképen látható eredményhez ez a dimenzió is hozzájárulhatott, különösen annak fényében, hogy a hagyományos jobboldali budai kerületek közül ezúttal mindet elveszítette a Fidesz.