A Medián igazgatója szerint szorosabb lehet az eredmény, mint amit utoljára mértek

2022. április 03. – 13:16

Másolás

Vágólapra másolva

Hann Endre szerint nem szegte kedvét az ellenzéki szavazóknak, hogy legutóbbi felmérésük szerint 10 százalékponttal vezet a Fidesz. A Telex élő választási műsorában arról is beszélt, hogy a rossz időjárás magyarázhatja, hogy a reggeli részvétel elmarad a 2018-as választáshoz képest.

Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója elemezte a Telex élő választási műsorában a részvételi adatokat. Tizenegy óráig a választópolgárok 25,77 százaléka ment el szavazni. Négy éve ennél magasabb volt a részvételi arány (29,93%) az első öt órában. (A részvételi adatokról elemzésüket itt találja, a választási közvetítésfolyamunkat pedig itt tudja követni.)

Hann szerint a 11 órai adatok alapján valóban nagyon elmarad a részvétel 2018-hoz képest, viszont a sokat emlegetett, magas végső részvételt hozó 2002-eshez választáshoz képest nem. Ugyanakkor még nem lehet ebből messze menő következtetést levonni, mert „soktényezős egy ilyen részvételi mozgósítási képlet.”

Április 3-án 12 órától több élő műsorban elemezzük a parlamenti választás részvételi adatait, este pedig folyamatosan követjük az eredményeket. Minden fontos helyszínen ott leszünk, a stúdióba pedig számos vendég érkezik majd hozzánk. A műsorokról további információt a Facebook-eseményben találnak.

A mai hideg, szeles időjárás is közrejátszhatott a reggeli alacsony részvételben. Azt szokták mondani, hogy a vidékiek, a falusiak korán mennek el szavazni, mert utána még lehet dolgozni a földeken. A zord időjárás miatt most ez fel sem merült. Felidézte, hogy négy éve nagyon szép idő volt a szavazás napján, rengetegen mentek le a Balatonra, visszafele nagy volt a forgalom, dugók alakultak ki. El tudja képzelni, hogy akkor emiatt sok szavazó nem jutott el a szavazófülkéig, és ezért maradt el a részvétel az előzetesen várthoz képest. Azt azonban nem tartja valószínűnek, hogy valakit a rossz idő tántorít el a szavazástól. Mindkét oldalon erős volt a mozgósítás az utolsó napokban, nem lehet megmondani, ez hogyan hat a végső részvételi arányra.

Az adatokból azt látja, hogy az ellenzéki szavazók részvételi hajlandósága némileg magasabb a Fidesz szimpatizánsaihoz képest, ami azért meglepő, mert általában nem így szokott lenni. Inkább a Fidesz szavazótábora elkötelezettebb, mozgósíthatóbb. Ugyanakkor az utolsó kutatások azt sugallják, hogy szoros lehet a végeredmény, és némileg a Fidesz van fölényben.

A Medián legutóbbi, március 30-án publikált közvélemény-kutatása 128-71 arányban a kormánypártok biztos győzelmét hozta ki. a Fidesz-KDNP 50 százalékon, az egyesült ellenzék 40 százalékon állt a a választani tudó szavazók körében, vagyis a kormánypártoknak sikerült jobban a kampányhajrá. Ellenzéki oldalon többen próbálták elvenni az élét a Fidesz számára kedvező mérési eredménynek, Karácsony Gergely például azzal érvelt, hogy a Fidesz rendre felülmérik a közvélemény-kutatások.

Hann erre azt mondta, hogy nem szeret politikusokkal a közvélemény-kutatások hitelességéről vitatkozni, de abban igaza van a budapesti főpolgármesternek, hogy a Fidesz átlagos mérési adatai kedvezőbbek, mint a végeredmény. Mindig többen emlékeznek úgy, hogy a Fideszre szavaztak, mint ahány ténylegesen a pártra voksoltak. Hann nem tudja, hogy mi lehet ennek a jelenségnek az oka, de ők is kalkulálnak ezzel, amikor értelmezik az adatokat.

Hann szerint a Medián legutóbbi felmérése nem vette el az ellenzéki szavazók kedvét. Sőt, akár ellenkező hatása is lehetett a Fidesz-KDNP győzelmét mutató adatoknak, a kormánypártok számára kedvező előrejelzések miatt a kevésbé elkötelezettek pedig otthon maradhatnak.

Hann úgy összegezte a kilátásokat, hogy:

Szorosabb lehet az eredmény, mint amit utoljára mértek. Magas részvétel várható, és lehet, hogy kicsit az ellenzéket mozgósított jobban az előzetesen mért Fidesz-fölény.

Hann március 22-én úgy nyilatkozott a 444-nek, hogy a kormánypártok erősödése ellenére kétesélyes a választás, óriási mozgósítási csata jöhet a kampány utolsó két hetében. A Medián Budapestre fókuszáló felmérése jelentés, 14 százalékos ellenzéki fölényt mért a fővárosban, azt sem tartották irreálisnak, hogy akár mind a 18 budapesti választókerületet megnyerje az ellenzék.

Arra is rákérdezett Fábián Tamás kollégánk, hogy hogyan áll az Elk*rtuk miatt indított per. Hann Endre a filmet gyártó Mega Film ellen indított eljárást. Azt mondta, hogy a bíróság befogadta a keresetét, az alperesnek 45 napja van reagálni arra. Megdöbbentette a filmben játszott szerepe, abszurdnak tartja, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítottak munkájának. Korábban úgy nyilatkozott: olyan mértékű hitelrontásról van szó az Elk*rtukban, amit nem lehet szó nélkül hagyni.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!