Hann Endre: Óriási mozgósítási csata jön, kétesélyes a választás

2022. március 22. – 07:53

Másolás

Vágólapra másolva

Noha az jól látszik, hogy az előválasztást nagy sikerként könyvelhette el az ellenzék, azóta nagy a hullámzás, és számos mérés, köztük a Mediáné is a kormánypárt erősödését mutatja, de még mindig nem egyértelmű a választás eredménye Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója szerint.

Hann a 444.hu-nak azt mondta, „egyértelmű, hogy kétesélyes a választás”, és hogy bár esélyesebbnek látja a Fidesz győzelmét, nem lehet határozott előrejelzést adni, mert pénz híján kevés a felmérés, és az sem látható, a háború hogyan változtat majd a választói szándékon, hogyan tudja pl az ellenzék eljuttatni azt az üzenetet, hogy Orbánnak el kellene számolni az oroszbarátsággal, miközben a lakosságnak fontos a biztonság, a stabilitás, amely megteremtéséhez főként a hatalomnak vannak eszközei.

Úgy látja, a napokban kikerült új, „veszélyes” feliratú plakátok a mozgósítást szolgálják, és erről, mármint a mozgósításról fog szólni minden a hátralévő két hétben. Úgy fogalmazott: „óriási mozgósítási csata lesz.”

A Medián 2018-ban a választás előtti héten azt jelezte, hogy kétharmados Fidesz-győzelem várható, most is közlik majd előrejelzésüket a választás előtti héten. A Telex aktuális kampány-összefoglalóját itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!