Több Putyin-ellenes, Ukrajna melletti demonstráció volt az utóbbi hetekben

2022. április 2. – 14:55

Másolás

Vágólapra másolva

Nem ez az első tüntetés, illetve megmozdulás, amit az orosz–ukrán konfliktus nyomán Magyarországon szerveztek. A háború kitörésének napján Márki-Zay Péter békéért imádkozott több ezer tüntetővel az orosz követség előtt, pár nappal később a Nemzetközi Beruházási Bank előtt tüntettek „Ruszkik, haza!” mottóval, majd pedig az egységes ellenzék tüntetést tartott az MTVA székháza előtt is, kifogásolva, hogy az ellenzék nem jelenhet meg a köztévében, és hogy szerintük elfogadhatatlan szinten tolják az orosz, putyini propagandát az ukrajnai helyzet kapcsán.

A tüntetések mellett látványos akciók is szerveződtek, többek közt ilyen volt, mikor Budapest vezetése kék-sárga színben kivilágította Halászbástyát, vagy amikor a Momentum molinókkal üzente meg, hogy „Magyarország nem lesz orosz gyarmat”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!