Márki-Zay Péter: Ha valaki fél a káosztól, soha ne szavazzon a Fideszre

2022. március 20. – 18:05

Másolás

Vágólapra másolva

Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje a ZSHOW Time legújabb adásában válaszolt a műsor nézői által beküldött kérdésekre. A műsorban szó volt többek között az ellenzéki programról, arról, hogy nem lehet tisztességes választásokra számítani, illetve arról, milyen eszközök lennének az ellenzék kezében, ha egy választási győzelem után nekik kellene megoldást találniuk az inflációra.

Arra a kérdésre, hogy miért szavaznának az emberek az ellenzékre, ami egy lehetséges káoszt idézne elő, mint a Fideszre, ami egy biztos rosszat azt mondta, a Fidesz a biztos káoszt jelenti és

„Ha valaki fél a káosztól, soha ne szavazzon a Fideszre”

Erre példaként felhozta a kormány által bevezetett benzinárstopot, az alapélelmiszerek árainak befagyasztását, a forint árfolyamának zuhanását, illetve a nemrég magyar légtéren átrepülő orosz drónt is.

Beszélt még az összefogás múlt hét szerdán megjelent programjáról, ami elmondása szerint azért késett sokat, mert az utolsó pillanatig kellett dolgozniuk az írott megfogalmazásokon.

A kampányban a „másra mutogatásra” azt mondta, a programra összpontosítanak, mert

„Épp eleget tudunk Orbán bűneiről, arról kell beszélni, mi mit fogunk jobban csinálni”

Saját szavahihetőségét az ígéretek betartásáról azzal támasztotta alá, hogy Hódmezővásárhelyen milyen változásokat ért el, amióta ő a polgármester (ingyen tömegközlekedés, közvilágítás, helyi adó eltörlése, felújítások).

„Én betartom az ígéreteimet, Vásárhely nem visszafele fejlődött, mint az ország”

Arról, hogy miniszterelnökként mik lennének az első lépései azt mondta, belépne az Európai Ügyészségbe, amivel minden korrupciós ügyet szeretne feltárni. Győzelem esetén elsősorban a gyermekvédelminek nevezett törvényt törölnék el.

„Mi egy valódi gyermekvédelmi törvényt fogunk alkotni, amely a fideszes pedofiloktól is megvédi a gyermekeinket.”

Szerinte a jelenlegi infláción a Fidesszel ellentétben ők szakértői és Európai Uniós segítséggel tudnának javítani, illetve azzal, ha felszámolják a korrupciós ügyeket.

„Mi nem fogunk 80 milliárdért a Várba költöztetni egy pénzügyminisztériumot, ilyen helyzetben 50 milliárdért felújítani a Nemzeti Bank épületét, vagy sok milliárdért építeni (a horvátországi) Eszéken Mészáros Lőrincnek egy stadiont.”

A választással kapcsolatban azt mondta, nem lát rá esélyt, hogy tisztességesen folyjon le, mert a választási rendszert és a törvényi környezetet a kormány alakította át.

„Itt nincs demokrácia, itt Orbánisztán van.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!