Gattyán György: Kétharmadot az ellenzéki összefogás véleményem szerint sosem fog összeszedni. Nekem erre most nagyobb az esélyem

2021. december 12. – 09:44

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú interjút adott a Forbesnak Gattyán György, a magyar dollármilliárdos, aki nemrég közéleti plakátokon tűnt fel, és egyelőre senki sem érti, hogy mit akarhat az internetes vetkőzésből nemzetközi cégbirodalmat építő 51 éves vállalkozó. Az interjú legerősebb mondataiból válogattunk.

A legérdekesebb mondatok a politikához kötődtek. Viszont éppen ez az a terület, ahol Gattyán továbbra is nagyon homályosan fogalmaz. Annyi a lényeg, hogy van egy digitalizációs javaslatcsomagja, amivel az a célja, hogy Magyarország hatalmasat lépjen elő a digitalizáció, pl a digitális oktatás területén. Ennek a csomagnak a megvalósításához keres létező pártokat, vagy ha ilyet nem talál, akkor saját pártjával tervezi végigvinni a programját.

Az interjúban azt mondja, hogy egyébként már van bejegyzett pártja is arra az esetre, ha senkinek sem kellene a programja. A párt nevét viszont nem volt hajlandó elárulni, ahogy azt sem, hogy kik lehetnek a párt ismertebb tagjai. De nézzünk pár konkrét idézetet!

Az ellenzéki összefogásról:

  • „Kétharmadot az ellenzéki összefogás véleményem szerint sosem fog összeszedni. Nekem erre most nagyobb az esélyem.”
  • „Ha a számokat nézzük, nekik lehetetlen összeszedni a kétharmadot azzal a múlttal, amit cipelnek. Nem azt mondom, hogy nekem lehet, hanem hogy sokkal több esélyem van rá, mint nekik.”
  • „Teljesen mindegy, melyik múlt kormányoz. Az ellenzéki összefogás egy félreértés, kinek van ott valójában ereje? A DK-nak és a Jobbiknak. A többi párt 2 százalék körül van. Ennyit én három hónap alatt simán összeszedek, ők meg 4-8-12 év alatt érték el. Elnézést, hogy megmertem jelenni.”

A digitalizációs tervein túli politikai ambícióiról nem sok derült ki, de egy konkrét intézkedést bedobott arra az esetre, ha hatalomra kerülne: „Az első intézkedésem az lesz, hogy vezessük be Magyarországon is, hogy miniszterelnök valaki csak maximum két ciklusig lehet, ugyanígy miniszter is”. A miniszterelnöki pozíciót egyébként nem szeretné elvállalni, maximum azért, hogy átvigye ezt az intézkedést, de az első ciklus után lemondana.

Az interjú nagy részében Gattyán azt a fajta magabiztosságot sugározta, amit az ember egy nemzetközi cégcsoport lendületes vezetőjétől elvár, ha rajta múlik, akkor pár jól irányzott mondattal bárkit el tudna intézni, mindenki megkapja nagyon határozottan a magáét.

Gattyán György plakátja, ami feltűnt az ország több pontján is – fotó: Mizsur András / Telex
Gattyán György plakátja, ami feltűnt az ország több pontján is – fotó: Mizsur András / Telex

De persze Gattyán jó üzletember, úgyhogy egyrészt poénkodásra is marad ideje: „Nem, én nyitott vagyok a párbeszédre. Jaj, ezt a kifejezést most akkor használhatom? Szóval a párbeszédre nyitott vagyok, mert lehet más a politika, hiszen a mi hazánk az fontos. (Nevet.) Nincs lejátszva még semmi.”

Másrészt persze az üzleti realitásokkal is tisztában van természetesen, így érdemes ennek fényében értelmezni a nagyon határozott mondatokat. „A politikában sem kell ennyire a kenyértörésig vinni a dolgokat. Mostantól majd meg kell néznem, hogyha beülök egy presszóba, akkor ellenzéki vagy fideszes a tulajdonos? Efelé tartunk. Nem kellene. Nem értünk egyet a politikában, de attól még a gyereket le lehet vinni a játszótérre és beszélgetni egymással. Ne szakítsuk szét Magyarországot” – válaszolta a milliárdos arra, hogy az egyik cégében volt egy NER-közeli tulajdonszerzés.

Az interjúban szó volt a milliárdos egyik leginkább ellentmondásos cégéről, a Live Jasmin szolgáltatást nyújtó vállalkozásról. Ez a felnőttipari vállalkozás emelte fel Gattyánt igazán, a sztorija eleje leginkább ezzel a céggel fonódik össze, és ugyan már számtalan más érdekeltsége van a kormánynak is szimpatikus Teqball asztali labdajátéktól kezdve a Kodolányi Főiskoláig, ha Gattyánról van szó, a Live Jasmin továbbra is megkerülhetetlen. Ebben az interjúban is előkerült.

A szexcsetes cégéről:

  • „Minket állandóan lepornóznak. Tisztázzuk akkor, mi is az a pornó! És mi a webcam? A mienk egy webcam-szolgáltatás ugyanis. A világ egyik pontján van egy hölgy, akit a member (fizető júzer) ”betárcsáz„ és fizet. Persze, levesz valamit, de akkor ez attól még art nude, erotika. A covid alatt a privát beszélgetéseink hossza nőtt, ezeknek a beszélgetéseknek a hossza átlagosan jóval óra felett van most. A webcam-szolgáltatás nem a szexről szól. Ezt írjuk le, mert ebből már elegem van.”
  • „Pornó ingyen van az interneten. Pont. Az a pornó. A mienk egy olyan szolgáltatás, ahol beszélgetnek az emberek.”
  • „Egy férfi nem fog 1,5-2 órát fizetni a meztelenkedésért, ott van ingyen sokkal jobb minőségben ez a Pornhub-on és társain. Nálunk beszélgetnek.”
  • „Nálunk az elmúlt 10 évben olyan leállás nem volt, amit ne terveztünk volna előre, szemben a Facebookkal. Erre én büszke vagyok.”

Gattyán esetleges NER-es kötődéseiről ebben a cikkünkben írtunk. A pályáját pedig ebben az anyagunkban vettük át a NAV-üldöztetésekkel, a felnőtt szolgáltatásokkal, a felsőoktatási beruházásokkal együtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!