Kocsis Máté: Óvodásoknak nem való a szexualitás, sem természetes, sem alternatív formában

2021. december 5. – 08:47

Másolás

Vágólapra másolva

A népszavazás a legerősebb eszköz a gyermekvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos nyomásgyakorlási kísérletek ellen – közölte a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Az MTI által idézett Kocsis Máté azt mondta:

Brüsszel kötelezettségszegési eljárással akarja eltöröltetni a gyermekvédelmi intézkedéseket.

Nem nehéz észrevenni az összefüggést – folytatta –, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje Brüsszelből hazaérkezve ugyancsak bejelentette, hogy el fogja törölni a vonatkozó törvényeket. Hozzátette: nagy csalódás, hogy az Európai Unió háttérbe szorítja a gyermekvédelmi jogokat az „erőszakos LMBTQ-propaganda miatt”, amely a gyermekeket vette célba azzal, hogy minden felületen hirdeti, van lehetőség nemváltásra, és a gyermekek életkorának nem megfelelő tartalmakat tesz közzé.

Kocsis szerint a népszavazás kérdései arról szólnak, hogy a szülő hozzájárulása nélkül tartsanak-e szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat, népszerűsíthetnek-e nemátalakító műtéteket, korlátozás nélkül be lehet-e mutatni a gyermekek fejlődését befolyásoló és a nem megváltoztatását bemutató tartalmakat a médiában. A szülőnek kizárólagos joga van a gyermek nevelését illetően, vagyis csak a szülő dönthet arról, hogy szeretné-e gyermekével megismertetni ezeket – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Kocsis Máté beszélt arról is: Magyarországon ugyan még nem volt például olyan, hogy óvodásokat nemátalakító műtétnek akartak volna alávetni a szülők beleegyezése nélkül, de Belgiumban például már 14 éves kortól szülői beleegyezés nélkül lehet ilyet csinálni, és az Egyesült Államoktól a nyugat-európai országokig egyre elterjedtebb, hogy óvodákban és iskolákban érzékenyítő előadásokat tartanak.

A törvény és a népszavazás célja, hogy Magyarországon a továbbiakban se legyenek ilyen esetek, mert a kormánypártok szerint óvodásoknak sem a szexualitás természetes, sem az alternatív formái nem valók – mondta, hozzátéve: a törvény a gyerekekről szól, a felnőttekre nem vonatkozik.

Kedden gyorsított eljárásban ment át a parlamenten a kormány által kezdeményezett, úgynevezett gyermekvédelmi népszavazás négy kérdése.

Ezek a következők:

  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?”
  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?”
  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?”
  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?”

Az erről szóló határozat szavazásán a kormánypárti képviselők mellett csak néhány független képviselő vett részt, az ellenzéki frakciók nem voksoltak.

Emlékezetes, hogy Orbán Viktor július 21-én, néhány nappal a Pegasus-botrány kirobbanása után egy Facebook-videóban jelentette be, hogy a kormány népszavazást kezdeményez öt kérdésben. November elején a kormánypárti képviselők azt is megszavazták a parlamentben, hogy a népszavazást egy napon is lehet tartani az országgyűlési választással. Ennek jelentőségét a szakértők abban látják, hogy így a Fidesz összehangolhatja a választási kampányát a Pegasus-botrány kirobbanására gyorsan bedobott, inkább genderügyi politikai állásfoglalásokat, mint valódi kérdéseket tartalmazó, úgynevezett gyermekvédelmi népszavazással.

A TASZ emlékeztetett ezután arra, hogy a kormány eredetileg öt kérdésről akart népszavazást tartani. Az ötödik kérdés arról szólt volna, hogy „támogatják-e, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetők legyenek nemátalakító kezelések”. Ez végül azért maradt ki a kedden megszavazott kérdések közül, mert a Kúria az emberi méltóság védelmére hivatkozva visszadobta azt. Ugyanakkor a kormány nem tett le arról, hogy ezt a kérdést is áttolják, és az Alkotmánybírósághoz fordultak arra hivatkozva, hogy az eljárás során sérültek a jogaik.

Kocsis Máté vasárnapi nyilatkozata is ezt a tervet erősítheti.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!