Több civil szervezet azt kéri az Alkotmánybíróságtól, hogy legalább a nemi átalakító műtétekről ne lehessen népszavazást tartani

2021. december 3. – 16:26

Másolás

Vágólapra másolva

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet és másik hét civil szervezet azt kéri az Alkotmánybíróságtól, hogy ne lehessen népszavazást tartani a nemi átalakító műtétekről – írja a TASZ pénteki közleménye.

Kedden gyorsított eljárásban ment át a parlamenten a kormány által kezdeményezett, úgynevezett gyermekvédelmi népszavazás négy kérdése. Ezek a következők:

  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?”
  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?”
  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?”
  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?”

Az erről szóló határozat szavazásán a kormánypárti képviselők mellett csak néhány független képviselő vett részt, az ellenzéki frakciók nem voksoltak. November elején a kormánypárti képviselők azt is megszavazták a parlamentben, hogy a népszavazást egy napon is lehet tartani az országgyűlési választással. Ennek jelentőségét a szakértők abban látják, hogy így a Fidesz összehangolhatja a választási kampányát a Pegasus-botrány kirobbanására gyorsan bedobott, inkább genderügyi politikai állásfoglalásokat, mint valódi kérdéseket tartalmazó, úgynevezett gyermekvédelmi népszavazással.

A TASZ emlékeztet arra, hogy a kormány eredetileg öt kérdésről akart népszavazást tartani. Az ötödik kérdés arról szólt volna, hogy „támogatják-e, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetők legyenek nemátalakító kezelések”. Ez végül azért maradt ki a kedden megszavazott kérdések közül, mert a Kúria az emberi méltóság védelmére hivatkozva visszadobta azt. Ugyanakkor a kormány nem tett le arról, hogy ezt a kérdést is áttolják, és az Alkotmánybírósághoz fordultak arra hivatkozva, hogy az eljárás során sérültek a jogaik.

Most nyolc szervezet: az Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar LMBT Szövetség, a TASZ és a Transvanilla Transznemű Egyesület közös beadványában arra kéri az Alkotmánybíróságot, hogy utasítsa vissza a kormány indítványát, és hagyják helyben a Kúria korábbi döntését.

„A kormány láthatólag úgy gondolja, hogy a népszavazási kezdeményezéseit a Kúria nem akadályozhatja meg, mi viszont alkotmánybírósági beadványunkban kiálltunk a Kúria döntése mellett. A kormány alaptalanul támadja a Kúria döntését, ezért az Alkotmánybíróság nem adhat helyt a kormány kérelmének, akkor sem, ha ezzel megállítja az alkotmányellenes népszavazási kezdeményezést” – mondta Aujeszky Nóra, a TASZ jogásza a beadványról.

Az Alkotmánybíróság először december 7-én fogja tárgyalni a kormány indítványát, amely az ötödik kérdés sorsát érinti.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!