Amikor meglátták a lepkehálómat, azt mondták, ne menjek halászni, hiszen arra nincsen víz
2021. november 14. – 22:33
Az UNESCO Ember és bioszféra programja (MAB) 1989 óta díjazza azokat a fiatal kutatókat, akik ökoszisztémákkal, természeti erőforrásokkal és biológiai sokféleséggel kapcsolatos, több szakterületet érintő kutatásokat folytatnak. Idén Szanyi Szabolcs ökológus, rovarász, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának adjunktusa is a díjazottak közé került a Kárpátalján és Magyarországon is elterülő Beregi-síkon végzett kutatásaiért. Korábban csak egy magyar kutató kapta meg ezt a díjat, és a térség tudósait sem gyakran díjazzák.
Nem önt kéne kérdeznem erről, hanem inkább a zsűrit, de mit gondol, mivel vívhatta ki az UNESCO elismerését?
Véleményem szerint a szerencsés téma- és területválasztás vívhatta ki a nemzetközi érdeklődést. A Beregi-sík politikai és életföldrajzi szempontból is határterület, emellett nagyon unikális. A téma kidolgozása elnyerte a zsűri tetszését, mivel külön megkerestek, hogy holtverseny alakult ki, ami miatt a pénzdíj összegét is meg kell osztani. Arra voltak kíváncsiak, hogy így is vállalom-e a kutatás elvégzését. Természetesen azonnal igent mondtam, hiszen a díj már önmagában is nagy elismerés, egyben pozitív visszacsatolás, hogy van értelme a több mint egy évtizede folytatott kutatásaimnak. A díjra nem lehet pályázni, csak jelölés útján lehet elnyerni. Engem először a korábbi témavezető professzorom jelölt a magyar MAB-bizottságnál. Ők aztán két magyar jelöltet küldtek tovább az UNESCO-hoz. A díjat egyébként jellemzően fejlődő országok kutatói kapják, és előnyt élveznek azok, akik már létrehozott UNESCO MAB bioszféra-rezervátumokban dolgoznak. Az én területem nem tartozik ezek közé, és idén a 24 országot és 306 természetvédelmi területet magába foglaló Európa és Észak-Amerika régióból csak én lettem díjazott.
Hogyan kezdett el foglalkozni a Bereg-síkkal, miért érdekes ez a terület egy ökológusnak vagy akár egy laikusnak?
A kárpátaljai szülőfalum közelében helyezkedik el a Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátum. Egészen kicsi gyerekkorom óta foglalkoztatott a régió növény- és állatvilága, amikor pedig az egyetemre kerültem, éppen jókor voltam jó helyen. Lepkékkel szerettem volna foglalkozni, és Varga Zoltán professzor úr szakmai iránymutatásával a már említett rezervátum lett a kutatási területem, ami számos rovarcsoport tekintetében még sok szempontból feltáratlan volt. A Beregi-síkon kiegyensúlyozott arányban vannak a természetközeli és a hagyományos gazdálkodással megművelt területek, tulajdonképpen egy tájképileg is vonzó, mozaikos kultúrtájról beszélhetünk.
Az UNESCO Ember és bioszféra program egy olyan nemzetközi tudományos program, melynek keretében úgynevezett bioszféra-rezervátumokat jelölnek ki. Az UNESCO számára azok a szárazföldi és tengerparti ökoszisztémák érdekesek, ahol magas a biológiai sokféleség, azaz az élőlényeknek számos faja található meg a területen. Továbbá az is lényeges, hogy a választott területek a természeti értékek megőrzése mellett egyben a fenntartható gazdasági fejlődés mintaterületei is legyenek.
A Beregi-sík több szempontból is egy rendkívül izgalmas terület, amely két életföldrajzi egység, a Pannonicum és a Carpathicum határán fekszik. Ezt azt jelenti, hogy a síkvidéki keményfás ligeterdőkben a nedvesebb, hűvösebb viszonyokat kedvelő hegyvidéki fajokat is megtalálhatjuk a síkvidéken előforduló fajok mellett. Ebben a „biológiai olvasztótégelyben” magas szintű biológiai sokféleség jött létre, melyek között megtalálhatók többek között a szűk elterjedésű kárpáti endemizmusok is, például a vöröslábú hegyi sáska vagy az erdélyi kurtaszárnyú avarszöcske.
Kutatásai nagy része a rovarokra koncentrál, de miről árulkodik a lepkék, sáskák és szöcskék jelenléte?
Ezek a rovarcsoportok úgynevezett fitofág rovarok, azaz valamelyik életszakaszukban erősen kötődnek a növényekhez, ami fajtól függően lehet táplálék- és nektárforrás vagy bábállapotban búvóhely is. A nappali lepkék sokfélesége a növényzet összetételéről közvetít információkat, míg az egyenesszárnyú (sáskák, szöcskék) közösségek a gyepek strukturális jellemzőire világítanak rá. Vizsgálataink igazolták, hogy a mintaterületeink jelentős részén csak másodlagosan kialakult gyepfoltok találhatók. Vannak továbbá olyan gyepfoltok is, amelyek a lecsapolt Szernye-láp peremterületein helyezkedtek el, és máig őrzik a lápra jellemző adottságokat. Tulajdonképpen ezek a nedvesebb, üdébb gyepek azok, amelyek leginkább őrzik a vizsgált rovarcsoportok úgynevezett színező elemeit, amelyek jelenléte már indokolhatja valamilyen természetvédelmi kezelés bevezetését.
Az elmúlt tíz év során az éjjeli aktivitású nagylepkékből közel 600 fajt azonosítottunk a Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátumban, ez az eredmény felveszi a versenyt Magyarország legsokszínűbb lepkés területeivel. Ha megnézzük az első és második katonai térképezés térképeit, akkor hatalmas, összefüggő erdőséget látunk rajtuk. Mára az ember környezetátalakító tevékenysége nyomán a területek nagymértékben átalakultak, feldarabolódtak, egy mozaikos tájszerkezet jött létre, különálló erdőfoltokkal. Ha azonban összevetjük az egyes foltok éjjelilepke-faunáját, akkor azt tapasztaljuk, hogy az egymástól körülbelül 80 km-re elhelyezkedő Bockerek-erdő és a Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátum – a lepkefauna alapján – mintha még ma is egyazon egység részei lennének.
Hogyan kell elképzelni egy ilyen terület felmérését? Állandóan lepkehálóval járja a vidéket?
Szerencsére mindig voltak olyan barátaim Kárpátalján, akik érdeklődtek a téma iránt, így a legtöbb esetben velük közösen végeztem a terepi mintavételeket, amelyek így még a legnehezebb terepviszonyok között is jó kedélyűen teltek. Az egyenesszárnyúakat fűhálóval gyűjtöttük be, nemzetközi protokollt követve. A begyűjtött anyagot laboratóriumi körülmények között határoztuk meg. A nappali lepkék vizsgálatához már kellő rutin és fajismeret szükséges. A mintavételek során lineáris transzekteket jelöltem ki, amely minden esetben egy 50 méteres egyenes, ennek mentén megindulva három-három méter távolságot figyelve kell azonosítani a berepülő fajokat.
Az éjjeli aktivitású nagylepkék vizsgálata már jóval komplikáltabb feladat. Az éjjeli lepkékre általában fénycsapdával vadászunk. A kezdeti vizsgálataim során egy higanygőzlámpa fényére gyűltek össze az állatok lényegében egy lámpa elé kifeszített 2x3 méteres lepedőn az erdő közepén, de emellett az egyes területek lokálfaunájának vizsgálatára UV-fénycsővel működő hordozható vödörcsapdákat is alkalmaztunk. Aztán 2015-ben sikerült beindítani egy Jermy-féle fénycsapdát, ami óriási anyagmennyiséget szolgáltat azóta is. Itt meg kell említeni, hogy vannak olyan lepkék, amelyek vagy nem reagálnak a mesterséges fényre, vagy egyenesen taszítja őket a fény. Az ilyen fajokat a táplálkozási szokásaikat kihasználva szintetikus vagy fél-szintetikus illatanyagokkal csalogatjuk. Ezzel a módszerrel sikerült 30 olyan fajt – főleg bagolylepkéket – kimutatni, amelyeket korábban fénycsapdával nem.
Mit szóltak a helyiek, amikor feltűnt a hálóival a vidékükön?
Eleinte, főleg fiatalabb koromban általában csak megmosolyogták. Számos alkalommal mondták a lepkehálót meglátva, hogy erre vagy arra ne menjek halászni, hiszen nincsen arra víz. De egy idő után már ismertek, és pozitívan viszonyultak a „hobbim”-hoz. Az erdőszéleken kihelyezett csapdákat sem bántotta senki, nem tűntek el vagy rongálódtak meg, pedig ilyenek máshol elő szoktak fordulni.
Számolta, hogy hány órát töltött kint a terepen?
Megbecsülni sem lehet, 2008 óta nem voltam nyaralni. Márciustól októberig az időm nagy részét a terepi munka viszi el. A téli hónapokban meg a nyáron begyűjtött anyagokat dolgozom fel, és készítem elő a következő évi mintavételeket. Az évek során annyiféle kutatási irány körvonalazódott, hogy muszáj célirányos vizsgálatokat kidolgozni és hatékony módszereket alkalmazni. Ezenfelül tele van még anyagokkal a „fiók”, amelyből a közeljövőben még számos nagy érdeklődésre számot tartó publikáció jelenhet meg. Nagy hangsúlyt helyezek arra is, hogy ezt a temérdek információt ne csak „szakbarbár” cikkekben adjuk át a tudományos közösségnek, hanem a helyiekkel is megismertessük a régió természeti értékeit. Az általam vezetett PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület által kidolgozott programok éppen ezt a célt szolgálják.
A több mint tíz év alatt, amióta kutatja a Beregi-síkot, mennyit változott a táj és annak életközösségei?
Megfigyeléseim alapján több helyen is intenzívebbé vált a gazdálkodás, egyre több felhagyott gyepterületet vontak művelés alá. Valamelyest átalakult az általam vizsgált rovarközösségek összetétele, néhány faj eltűnt, és újak is megjelentek, de ez a változás nem mindig negatív irányú. A telepített gyümölcsösök például potenciális nektárforrást jelenthetnek sok rovarnak. Az is igen jól látszik, hogy egyre több terület kezd kiszáradni, eltűnnek a nagy diverzitással bíró nedves gyepek, de ezzel együtt új utak nyílnak meg más fajok számára, például az olaszsáska igen intenzív terjedésnek indult a vizsgált területeken.
Mit gondol, a Beregi-sík egyszer válhat UNESCO bioszféra-rezervátummá? Ezt ön elő tudja mozdítani?
Ez egy nagyon hosszú folyamat. Például a nemrégiben megalakult, ötoldalú szerződést igénylő Mura–Dráva–Duna bioszféra-rezervátum létrehozását több mint tízéves előkészítő munka előzte meg. Az én dolgom most csak annyi, hogy még intenzívebben végezzem a munkámat. Ezt várja tőlem az UNESCO is, egy év múlva kutatási jelentést kell leadnom az addig elvégzett munkáról. A magyar rész relatíve jól kutatott, de ehhez párosítani kell a szomszédos kárpátaljai területek eredményeit. Ha megszületik egy megfelelő szakmai alapokra lefektetett vélemény, akkor elkezdődhet az a folyamat, amelyben már a döntéshozóké a főszerep.
