Nagyobb eséllyel dőlnek be az álhíreknek azok, akik azt hiszik, hogy jók a felismerésükben

2021. június 01. – 10:04

Másolás

Vágólapra másolva

Az álhírek felismerése évről évre egyre fontosabb készségnek tűnik, ám egy friss amerikai kutatás alapján az is veszélyes lehet, ha az ember úgy érzi, hogy remekül megy neki a dolog. Eszerint ugyanis minél jobbnak tartja magát valaki az álhírek azonosításában, annál nagyobb eséllyel dől be ezeknek, pláne akkor, ha a hír üzenete egyezik a világnézetével – írja a Phys.org.

A Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban megjelent kutatás vezetője, Ben Lyons elmondta, hogy az amerikaiak nagy része tisztában van az álhírek káros hatásaival, ám kevesen mondják azt, hogy láttak, vagy akár meg is osztottak már ilyet. Ez arra utal, hogy sokan túlértékelik a saját képességeiket az álhírek azonosításában, így pedig akaratlanul is gyakrabban fogyaszthatnak, illetve oszthatnak meg ilyen tartalmakat.

Ennek bizonyításához a kutatók két, az Egyesült Államokra nézve reprezentatív felmérést készítettek összesen 8285 résztvevővel. A résztvevőket arra kérték, hogy állapítsák meg egy sor facebookos szalagcím hitelességét, majd értékeljék a saját teljesítményüket. Lyons és csapata az így nyert két mérőszámot használta fel arra, hogy megállapítsa, mennyire jellemző a túlzott önbizalom, és hogyan befolyásolja ez az emberek viselkedését. Mint kiderült,

rengeteg ember egyszerűen nincs tisztában azzal, hogy mennyire sebezhető az álhírekkel szemben.

A válaszadók 90 százaléka nyilatkozott úgy, hogy átlag felettinek tartják a képességeiket a valódi hírek és az álhírek megkülönböztetésében, de mint kiderült, az emberek háromnegyede túlértékelte magát. A résztvevők átlagosan 22 százalékkal tartották jobbnak magukat annál, mint amit az elért eredményük alapján ki lehetne jelenteni róluk, a válaszadók ötöde pedig legalább 50 százalékkal feljebb értékelte magát a valóságnál.

Az emberek online viselkedésének vizsgálatával az is kiderült, hogy azok, akik túlértékelték magukat, gyakrabbam látogatnak bizonyítottan álhíreket terjesztő oldalakat, nehezebben tesznek különbséget álhír és valódi hír között és gyakrabban osztanak meg téves információkat, pláne akkor ha az üzenet egyezik a világnézetükkel.

A korábbi kutatások arra engedtek következtetni, hogy elsősorban azok fogékonyak az álhírekre, akik nem tudják megállapítani, hogy egy adott hír igaz-e, ám a mostani kutatás alapján a túlzott önbizalmat is extra sebezhetőségként lehet kezelni. A kutatás ugyan nem azonosította a túlzott önbizalom oksági hatását, az azonban valószínűnek tűnik, hogy az emberek vélt, illetve valódi készségei közti különbség fontos szerepet játszhat az álhírek terjedésében.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!