Kovács Eszter Málna: Budai hídfő

Amikor ez a férfi megjátszott reménykedéssel a hangjában megkérdezi tőle, hogy odafekhet-e mellé az ágyra, mindketten tudják, hogy úgyis odafekszik, és a kérdés pusztán felesleges udvariasság; rögtön elpárolog, hogy a helyét valami vad, valami zsigeri vegye át. A nő most farkasszemet néz a férfival, két könyöke éppen a melle vonalában ér össze, a medencéje kissé kifordul. Ám amikor a férfi a hasára teszi a kezét, és az ujjaival végigsimít rajta, valami súlyos, bénító érzés keríti a hatalmába. Pedig abban az érintésben akár valami reményteljes gondoskodást is felfedezhetne. Milyen jólesne neki az őrjítő menstruációs fájdalmai idején, hogy van valaki a közelében, aki a hatástalan gyógyszerek és meleg vizes palackok garmadája mellett gubbaszt, és szinte kézrátéttel gyógyít; és ő ettől majd nem gyűlöli a petefészkeket és a petevezetőket odabent; nem dühös, nem kívánja néha, hogy bárcsak ne lenne semmije, ami havonta ilyen tűrhetetlen fájdalmat okoz. A férfi most a hasa felső részén időzik, és tetszik neki, hogy ott az egész hasfal kemény, az izomzat is jól kivehető. Kár, hogy aztán lejjebb halad, a kevésbé kidolgozott, sokkal puhább sáv irányába, és megjegyzi, hogy bizony ott már sokkal puhább ez a test. A nő ekkor nagyot sóhajt, szinte rettegni kezd:

mi lesz, ha a hasi zsírpárnái olyan kiábrándítóak, hogy a férfi soha többet nem akarja látni?

Azon a kanapén, ahol nem sokkal azelőtt kimondatott, hogy a hasizma nem kőkemény, és még egy kis hájas rész is van rajta, eszébe jut egy nagyon régi nyár. Az üdülő egyik emeleti szobájában laknak, délután van, rajtuk egyrészes fürdőruha; anyjuk az ágyon ül, a testvérével egymás mellett állva feszítenek előtte. Kihúzza magát, és nem engedi, hogy a hasa megmozduljon, mert nem szabad, hogy megváltozzon a térfogata. Behúzva kell tartania, és nagyon ügyesnek lennie, nehogy meglátsszon, hogy lélegzet-visszafojtva, félelemmel a testében várja az ítéletet. Szerintem mindketten fogytatok – hangzik el végre, és ő megkönnyebbül, hogy az anyjuk fogyást állapít meg. Reméli, hogy hamarosan mehetnek is vissza a vízpartra vagy a játszótérre vagy bárhova, ahol az a fürdőruha már nem puszta kellék lesz a felvonuláshoz, a vizslatáshoz, az ítélethozatalhoz, inkább csak egy egyszerű, praktikus nyári darab; kacajok, a víz fröccsenésének hangja, a közös fürdőzés élménye jut majd eszébe róla, nem pedig összeugró gyomor, remegő kéz és gombóc a torokban. Milyen jól jött volna ez az egyrészes pár évvel korábban otthon a kádban, amikor fürdés közben semmi sem takarta el a hasán egymás alatt sorakozó apró hurkákat, amit egy alig kivehető vékony csík választott szét a felső résztől. És ott volt még a nagy hasdarabban hol eltűnő, hogy feltűnő amorf köldöke is, ami gúnyos mosolyra húzta a bőrét, és a kád habfelhőjéből kajánul bámult vissza rá. Fürdés után nem sokkal az anyja mondta is, hogy nem kellene többet ennie, mert már így is túlságosan hájas, hurkás, nagy hasú és kövér. Ezek a mondatok visszhangoznak, konganak a fejében, olyan az egész, mint egy repülőgéphangár. Szélmadár egy sem, csak a testére tett megjegyzések repkednek benne; zúgnak és búgnak, pont úgy, ahogy a telefonon, karácsonykor, az ünnepi ebédeken és összejöveteleken, wellnesshétvégén és éttermekben a mondatok, az anyja megállapításai: én mondom neked, hogy jó sokat híztál; legalább nyolc kilót!

Megkönnyebbülten, de a lappangó szégyentől kicsit kipirulva nyugtázza, hogy a férfi keze már nincs a hasán. Már a haját nézegeti; kiválaszt egy nagyobb göndör tincset, a mutató- és a nagyujja közé fogja, forgatja. A nő közben hiszi is meg nem is, hogy ez az ember még ott fekszik mellette, még nem futott el, de nem is tárta szélesre az ajtót, nem sóhajtott egy nagyot, és nem mondta, hogy hájas nőkkel nem randizik. Végül csak nem hiszi eléggé, így amikor a férfi közelebb húzódik hozzá, eltolja magától, majd felugrik, felöltözik, kiszalad a lakásból, gyorsan taxiba pattan, és már otthon a fotelből írja meg, hogy szerinte nem kéne találkozniuk többet.

Te hogy fogytál le? – kérdezi egy nap az anyja, amikor maszkban, nagykabátban ülnek a villamoson. Mindannyian felnőttek már, és most a bátyja az, aki nem tudja begombolni a nadrágját; neki kellene valami biztos módszer, ezért az anyjuk éppen őt, a valaha hájas, kövér, elhízott, hurkás-pókhasú gyerekét kérdi – akinek ezek szerint az évek során sikerült valamit javulnia –, mit javasoljon, amikor eljön a karácsony, az esküvő, a wellnesshétvége; mit súgjon majd oda az étteremben a mosdó előtti szűk folyosón azután, hogy én mondom neked, hogy jó sokat híztál; legalább nyolc kilót.

Lefogyás, lefogyás, gondolkodik,

aztán képzeletben felsorakoznak előtte a kislánykori tornadresszek, az egyrészes fürdőruhák és az árgus, vizslató szemek, aztán a túlságosan kemény vécédeszkák, a torokhangok és hascsikarások; a hashajtók és a hányadék szaga. Most is görcsbe rándul a gyomra, éppannyira, mint amikor meghánytatta magát; de ez most mélyebb, fájdalmasabb, tiltakozóbb, ellenkezőbb és bántóbb. Egy hang sem jön ki a torkán, csak eszébe jut, hogy este egy másik férfival találkozik, aki talán ruha nélkül is látni szeretné majd. Egyre szaporábban kapkodja a levegőt, egyre csak gondolkodik, mit is mondhatna, de csak annyi történik, hogy újra hallja, amit kislány korában az anyja mondott azokról a lányokról, akiknek összeérnek a combjai.

Gondolatban megint abban a szobában áll a Tisza-parti üdülőben. Csak a kedvező ítélet kihirdetéséig bírta a levegőt visszatartva úgy behúzni a hasát, hogy a bordái ne ugorjanak előre, és ne látsszon, hogy fals, hogy színház az egész, csak a kötelező mustra erejéig tart, mert ahogy az anyja elfordult, ő felszabadultan, a gyerekek könnyelműségével egyszer csak már nem szorít tovább, és az anyja, aki épp máshova nézett egy pillanatra, hirtelen visszafordul, és a nagyot, a kövéret, a hájasat, az eredetit, a mindenkorival megegyező térfogatú hasát látja meg, és lenézőn, sajnálkozva, a csalódottságtól szinte villámló szemekkel kérdi: ja, te ezt végig behúzva tartottad?

Lefogyás, lefogyás, gondolkodik, és mikor a budai hídfőnél csikorogva bekanyarodnak, jó nagy levegőt vesz, majd az addig feszített, behúzva tartott hasát jólesőn, elégedetten kiengedi. Csak a kocsiban hangtalanul figyelő biztonsági kamera veszi az arcát, ahogy titkon a nagykabátjára pillant, és megkönnyebbül, mert tudja, hogy az anyja nem fogja észrevenni.