A két nagydarab, pisztolytáskás rendőr nehezen fér el egymás mellett a szűk előszobában. A pocakosabb igyekszik a falhoz lapulni, a másik meg hátrébb lép, hogy kinyithassa a nappaliba vezető üvegezett ajtót. A házigazda, aki a bejelentést tette, biztatja őket, hogy menjenek tovább előre, és csak utánuk jön be a körfolyosóról.
A két egyenruhás nem nyúl semmihez, komótosan körbehordozzák tekintetüket a szobán. Rendezett nappali, egybenyitva a rumlisabb konyhával. Szobanövény sehol. Meglepődnek, hogy még áll a sarokban a feldíszített karácsonyfa. Április közepe van, hamarosan húsvét, hét ágra süt odakint a nap.
– Télen, az ünnepekre jöttünk vissza legutóbb – magyarázkodik a férfi, ahogy követi a tekintetüket. – Aztán hamar utaztunk is vissza.
Megkérdezik, hogy tényleg szeretne-e bejelentést tenni. Tudni akarják, miből gondolja, hogy a felesége eltűnt. Lehet, folytatják, hogy csak elutazott. Elment meglátogatni a rokonait. Vagy egy régen látott barátnőjét.
A vékony, kopaszodó házigazda hevesen rázza a fejét. A feleségének nincs olyan rokona, akivel tartaná a kapcsolatot, bizonygatja. Egyedül az anyját szokta felkeresni, aki egy idősotthonban él a város szélén. Négy hónapja nem is látta a lányát. Amikor legutóbb, a két ünnep között bevitték neki a zselés szaloncukrot, mert mindig azt kér, akkor se őt, se a saját gyerekét nem ismerte meg.
– Akkor meg honnan tudja – okvetetlenkedik a pocakos rendőr –, hogy a felesége most nem járt ott? Lehet, hogy bent volt, csak a mama nem ismerte fel.
A nyomozó két szemfoga előreáll, a metszőfogak pedig enyhén befelé dőlnek, amitől cápaszerűnek tűnik a szája. Frissen borotválkozott, az arca jobb felén picike vágás.
Járkálnak, nézelődnek a lakásban. Az egyik rendőr egy rézmozsár fölé hajol, mintha ki akarná következtetni, hogy törtek-e benne valamit. Fejét lehorgasztja, szinte a mozsárba beszélve kérdezi, hogy mi van a mobillal. Hol van a feleség mobilja?
– Itt – feleli a férj, és felmutatja a lila bőrtokban a telefont.
A rendőr végre felnéz a mozsárból. A férj azt mondja, hogy már akkor felhívta a feleségét Brüsszelből, amikor Budapesten landolt a nő gépe, mert követte az applikáción, hogy mikor érkezik meg. Kicsengett, de nem vette fel senki. Később küldött neki üzeneteket is. A reptérről ide kellett jönnie: hova is ment volna máshová. Reggel is hívta őt, akkor már ki se csengett a telefon. Furcsának találta, hogy semmi válaszüzenet nem jön, mert a felesége mindig jelezte, ha épségben megérkezett. Délelőtt megkérte az itteni, budapesti szomszédokat, hogy kopogjanak át a lakásba. Senki sem nyitott ajtót. Se aznap, se másnap délelőtt. Ennek most már három napja. A repülőn még fent volt, a csomagját is átvette, hadarja a férfi.
A két rendőr szánakozva nézi őt. Az, amelyik a hűtő mellett áll, a vállával véletlenül elmozdít egy hűtőmágnest. A férfi odalép, megigazítja, és elismétli, hogy a felesége nem utazhatott el. Amikor visszakérdeznek, hogy miért ennyire biztos ebben, akkor a rendetlen konyhára mutat, aztán hozzáteszi, hogy soha nem hagyná itt a teli szemetest. Meg koszos edényeket se, bök a mosogatóra. Ismeri ennyire.
A cápaszájú rendőr a mosogatóhoz lép, szemügyre veszi a tányérokat. Azt próbálja kitalálni, hányan ehettek itt. Megkérdezi, elmosogatott-e azóta a férfi, és ha igen, fel tudja-e idézni, hány edény volt. A férj azt mondja, nem mosogatott, kisebb gondja is nagyobb volt ennél. Azért repült ide, mert tudta, hogy valami baj lehet. Értsék már meg, néz fel, hogy eltűnt a felesége. Csak a rendetlenség volt itt, semmi üzenet, mutat körbe. Paradicsomszószos tányér, spagettimaradék a lefolyóban, tojáshéj, üres tejfölösdoboz. A férfi olyan akkurátusan sorolja, hogy mi mindent talált a lakásban, mintha ezzel segíthetne a rendőröknek.
A másik rendőr, aki addig a nappaliban a könyvespolcot nézegette, és egyszer kilépett a tolóajtón át a teraszra is, hirtelen visszafordul. Azt mondja, hogy a nő talán nem volt egyedül. Elképzelhető, fűzi tovább a gondolatot, hogy itt volt valakivel, ettek, aztán elmentek, csak nem akart szólni.
– Volt a feleségének itteni barátja?
A férj nem érti a kérdést. Azt feleli, hogy persze, sok barátja volt, hiszen itt laktak, mielőtt Belgiumba mentek dolgozni. Most ők is nagyon aggódnak. Már végighívta őket.
A két rendőr összenéz, aztán a másik újra felteszi ugyanazt a kérést, azzal kiegészítve, hogy volt-e esetleg olyan barátja, akiről a férj esetleg nem is tud.
A férfi végre megérti a kérdést.
– Úgy értik, volt-e szeretője?
Csóválja a fejét, hogy nem volt.
– Ugyan már. Hatvan lesz. Harminchét éve vagyunk házasok – dünnyögi.
– Vagy csak ön nem tud róla – mondja a pocakos rendőr, aki az előbb a mozsarat tanulmányozta.
A „Venice” feliratú hűtőmágnes megint lecsúszik, pedig most senki se lökte meg. A férj visszaigazítja a sorba, a többi mellé.
– Ezt még Velencéből hoztuk – mosolyodik el.
A két rendőr megértően bólogat, mintha kicsit szánnák a férfit, amiért csak egy ilyen ronda hűtőmágnesre tellett. Aztán az egyik, az, amelyik az előbb kilépett a teraszra, hirtelen észbe kap. Eszébe jut, hogy a férj akár meg is rendezhette a felesége eltűnését. Hallottunk már ilyesmiről! Talán már el is ásta valahol, most meg játssza itt nekik a rémültet. Határozottan a férfi arcába bámul.
– Miért mentek el ebből az országból?!
– Dolgozni.
– Dolgozni? Itt nem volt elég munka?
A férfi hallgat.
– De volt. Csak Belgiumban jobban keresünk.
– Jobban?
– És miért nem szólt előbb? Mire gondolt, hol van három napja?!
A másik rendőr közben elteszi egy zacskóba a lila bőrtokos mobilt. A férj szól, hogy nem tudja a kódot. A rendőr felsóhajt.
– Megoldjuk.
A férj most ügyetlenül megnyit néhány fotót a saját mobilján. A rendőrök legyintenek, hogy felesleges, megoldják ezt is, nem kell fotó. A férj még várna valamit. Nem akar egyedül maradni. Szeretné, ha már most mondanának valamit, ha megígérnék, hogy legkésőbb estére meglesz. Hogy előkerítik és szólnak neki, hogy jöjjön haza. Eltelt az egész hét, és hétfőn már újra munkába kellene állniuk Brüsszelben. A feleség hétfőn hatkor már kezd a szállodában, ahol reggeli műszakban dolgozik.
A két rendőr azt mondja, amint megtudnak valamit, jelentkeznek. Amikor becsukják maguk után a bejárati ajtót, a „Venice” feliratú, gondolás hűtőmágnes leesik, és kettétörik a járólapon. A férfi felveszi, próbálja összeillesztgetni, de nem sikerül. Sírva fakad. Megfordul, és a taknyát törölgetve nekilát elmosogatni.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .