Szénaszag és por száll a falusi udvaron, a pesti fiú rokon gyerekekkel játszik. Az
udvarban boglya, a boglyától nem messze az állatok óljai. Lovak horkannak az
istállóban, röfögő disznók dagonyáznak a törekkel elkeveredő trágyában és sárban a lifegő vaskallantyúval beakasztott deszkapalánk mögött. A csizmát és bricsesznadrágot viselő idős rokon ide is belökdöste, hadd szokja a szagot. Később
ugyan nincs már kedve bemenni, se beszagolni, mert benézni is félelmetes a lomha, rusnya jószágok közé a sötétbe, de időnként mégis odavonzza valami, hol másutt láthatna ilyet? A vályogfalon túl, kerítés mögött tyúkok kárálnak, kakasok
kukorékolnak és szaladnak előlük, ahogy a rokon gyerekek vezényletével behatolnak. Felkapnak egyet-egyet, hogy a kezébe nyomják. Ha erre nem is vállalkozik, de míg lefogják csapkodó szárnyaikat, ujjaival óvatosan megérinti hátukon sima tollazatukat, és végigsimít rajtuk.
A pesti gyerek sok mindent nem ért. Tudja, hogy anyja távolabbi rokonainál
vendégeskednek, közelebbiek meg nincsenek. Anyja valamikor a faluban élt, bár
nehéz róla elképzelnie, mert nem szereti a természetet, és nem is szívesen mozdul ki a városból. Csak ő érzi jól magát a faluban, meg odalent, a víz mellett, az öregeknél, ahol a nyarakat tölti, de ezek a nyár utolsó napjai. Szülei érte jöttek. Pesten nemigen vannak rokonai, sem barátai. Ha lemegy a parkba, egyedül kallódik, sehogy sem tud beállni focizni a többiekhez, nem ismeri őket, félszegen ténfereg körülöttük. De az itteni gyerekek láthatóan érdeklődnek iránta. Körbemutogatnak mindent, a búvóhelyeiket is, a padlást és a kocsiszínt, a játékaikat, az állataikat. Még a lovakat és a disznókat is megsimogatják, sőt megpaskolják, amitől ő tartózkodik. Beszélnek is hozzájuk, és azok mintha tényleg értenék. Viccelődnek vele, hogy fél az állatoktól, de nem gúnyolják, csak sokat nevetnek.
A felnőttek a külön épületben lévő konyha hatalmas asztala körül beszélgetésbe
merülnek. Apja, anyja máskor általában sietnek, most azonban meggyőzték őket, hogy töltsék itt az éjszakát a faluban, ne menjenek haza este, legfeljebb kora reggel indulnak. Bár nem szoktak eltérni terveiktől, és nem szeretnek házon kívül éjszakázni, a hangos falusi rokonság győzködésére ráállnak, így aztán a gyerekek estig játszhatnak az udvaron.
Közel a nyomós kút, vödörből öntik a vizet a homokbuckára, várat építenek. Ezt egyedül is lehet játszani, megszokta Pesten a parkban vagy a társasház kertjében.
A másik kettő megunja, feldúlják a várat, fogócskázni kezdenek, rohan velük. Az
istálló, az ólak és a kocsiszín között kergetőznek szédülten, felverik a port. Amikor
vadabbra fordul a játék, homokbombákkal dobálóznak, fáj, ha eltalálják egymást.
Összevesznek és kibékülnek, a kútnál kimossák szájukból a beletalált homok fogak
közt recsegő, csikorgó maradványait, és új játékot találva bújócskáznak. Megy az idő, észre sem veszik, hirtelen ereszkedik rájuk az este, hűvösebb lesz. Egy odavonszolt szekérről ugrálnak a szénaboglyába. A pesti gyerek már szédül a fáradtságtól, a szénaszagtól. Amikor bátyja egy pillanatra eltűnik, a kreolbarnára sült lány kitalálja, bújjanak el a boglyában. Gyorsan beássák hát magukat.
Először kerül ilyen közel egy lányhoz, hallani a szuszogását. A sötétben semmit
nem látni, mégis maga elé képzeli az arcát. Érzi bőréről párálló sós szagát. A tornaórán mindig külön öltöznek a lányoktól, legfeljebb labdával sikerült eltalálnia őket kidobósnál, amikor tornadresszben vannak. Máskor mindig iskolaköpenyben látja őket. Csak úgy kerülhet a közelükbe, ha kergetőznek, és a küzdelem hevében
meglökik vagy megrántják egymást, amitől bedühödnek és ütnek. Itt csak egy póló van a lányon, és short, mint rajta. Egészen közel vannak egymáshoz a boglyában, testük szaga elkeveredik a szénaszaggal, a lányból áradó meleg saját teste forróságával. Össze is ér a bőrük, hogy beleborzong. Hiába szólongatja őket a bátyja, levegőt visszafojtva lapulnak.
Kiabálnak, vacsora. Elő kell bújni, talán a fiú szólt, hogy elrejtőztek. Odakint
közben teljesen besötétedett, hirtelen lehűlt a levegő. Kergetőzés közben és a szénába vájt vacokban, amit testük és leheletük is bemelegített, nem lehetett érezni. Viszketnek a pórusaikba tapadt homoktól, hajukból szedegetik a szénát.
A nagy konyhaasztal körül mindenki hangos, egymás szavába vágva beszélgetnek, a gyerekek is közbekiabálnak, teljes a hangzavar. Minden más, mint otthon, ahol szüleivel hármasban, csendben esznek, egyszerre egy beszél. Későre jár, de a háziak gyerekeit hiába is próbálnák ágyba parancsolni. Nem úgy viselkednek, mint akikre rászólhatnak, hogy feküdjenek le. Csak nézi, ahogy hangosan feleselnek, nevetgélnek, pofákat vágnak és elszaladnak, ahogy kergetik őket.
Átengedik a vendégeknek az egyik hálószobát, be is gyújtanak nekik. A pesti
fiút fürdés után két összetolt fotelbe fektetik. Sehogy sem tud elaludni. A kandalló
rácsa mögött lobogó tűz árnyéka játszik a falon. Orrában érzi a szénaszagot, fülében ott kárálnak a tyúkok, röfögnek a disznók, horkantanak a lovak. Lázas löketekben váratlan, sosem tapasztalt érzések öntik el. Hullámokban nevetés és sírás törne rá, de fegyelmezi magát, ahogy tanították. Rettegni kezd a táncoló árnyaktól. Mintha a tűz benne lobogna, ki akarna törni, és az árnyak belőle vetülnének a falra és a mennyezetre. Gyorsabban venné a levegőt, de húz a légzése. Túl kevés a hely a mellkasában. Lerúgja takaróját, kimászik a fotelból. Tétován áll a szoba közepén, reszketve lesi a tüzet, az árnyak játékát. Egyedül van, szülei a szomszédban alszanak. Nem mer bemenni, ne zavarja álmukat. Orrában szénaszag, fülében az állatok hangja, hallja a saját zihálását. Se mély levegőt venni nem tud, se kifújni magából, fuldokol.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .
