Még kapható a Telexshopban a Telex első könyve, A fukusimai búvár és más novellák című válogatáskötet. A könyvben a Telextárcák rovat szerzőinek művei olvashatóak, 23 író 28 novellája, köztük korábban nem publikált írások.
A napszakok közül csak az alkonyt szerette. A reggelt csak akkor, ha már régóta várt valamire, és végre elérkezett a napja. Reggel bántották az éles fények, a fű kellemetlenül nedves volt a hajnali harmattól, de máris hőség kerülgette a belül még hűvös házat. Beláthatatlanul hosszúnak tűnt, míg majd nyugodtan úszni vagy horgászni lehet.
Pesten még rosszabb volt. Nyáron a nap tátongó üressége semmi mást nem tartogatott a kötelező olvasmányokon kívül. A nyaralóból délelőtt még elbiciklizhetett a faluig vagy osztálytársnője szüleinek nyaralójáig, akik ritkán jártak le, vagy elmehetett bevásárolni az öreggel. A néni már kora reggeltől a kertben dolgozott.
Mindig várta, hogy történjen valami, de általában nem történt semmi. Ha egy autó lassított, netán lekanyarodott a töltésről a szomszéd lejáróra, a kerítéshez szaladt és kinézett, vagy az ablakon át figyelte, nem tűnik-e fel valami ismerős. Az ablakból azt is láthatta, jön-e délelőtt a szomszéd horgász, akkor kiszaladt a stégre, és várta, hogy szóljon hozzá, vagy ő próbált szóba elegyedni vele. Néha anélkül is kiszaladt, hogy ott lett volna valaki, csak leült a stég szélére, belógatta cipője talpát a vízbe, bár reggelente békanyál lepte el a holtág felszínét. Csak a délelőtt közepére vagy délre tűnt el, addigra egy kis szél vagy a hajók keltette hullámzás visszasodorta a nádasba. Néha fogott egy hosszú botot, azzal próbálta elhajtani az algás vízfelszín zöldes nyálkáját, de ettől legfeljebb a stég körül lett tisztább a víz. Várni kellett, míg magától eloszlott.
A tűző nap elől azután órákra elbújt mindenki. Az unalom kétségbeejtő időszaka volt ez, akár a nyaralóban kellett eltöltenie, akár a kabócák őrjítő zizegését hallgatva a kerti meggyfák alatt, az árnyékban bóklászva és a vakondtúrásokat laposra püfölve vagy a kerítésre felfutó tarkababot leszedve. Legfeljebb úszott egyet, de a vakító napsütésben, amikor a víz felső rétege úgy átmelegedett, hogy nem hűtötte belemerülő áthevült testét, előbb-utóbb ő is érezte, hogy jobb árnyékba vonulni. Amúgy is rászóltak, hogy csak buggyanjon és jöjjön ki.
Néha egy távcsővel figyelte a kétszáz méterre lévő túlsó part nyaralóit és horgászait, de a teregetésen, pár gyerek labdázásán túl, amit irigyelt, vagy kivételképpen egy-két izgalmasabb bográcsozáson kívül mást nem látott. Jobbra a komp jelentett látványosságot, óránként egyszer, lomhán átkúszott a holtág túlpartjára, de már motor hajtotta, nem úgy, mint korábban, amikor húzni kellett, és neki is megengedte a révész, hogy a kivájt fafogóval vagy felnőttekre méretezett hatalmas kesztyűben megmarkolja a drótkötelet, és segítsen a vontatásban. Párszor segített áthúzni, de ezt is megunta. A morózus hajóssal nem lehetett beszélgetni, a túlsó parton pedig fél órát kellett várni, míg visszafelé indultak.
Ha nagyon ráfanyalodott, ólálkodhatott még a kerítésnél, hogy a szomszéd nyaraló idős tulajdonosai, akik általában a teraszon ültek, vagy a terasz előtt, a rózsatövekkel foglalatoskodtak a zöld gyepen, észrevegyék, és szóba elegyedjenek vele. Még mindig jobbnak tűnt eltekerni a vízparton, azután a keskeny csatorna mentén az osztálytársnője szüleinek nyaralójáig, akkor is, ha tudta, hogy nincsenek ott. Elég volt a négy kilométeres úton elképzelnie, hogy mire odaér, megjelennek. A sportos alkatú lány kijön vele biciklizni, esetleg tollasoznak, vagy ha van pingpongasztaluk, ott játszanak a kertben. Talán eljön vele délután, netán hívnia sem kell, ő maga látogatja meg, váratlanul megjelenik, úsznak, labdáznak a vízben, vagy ha egész estig maradhat, tüzet gyújtanak, bográcsoznak ők is, vagy a zseblámpa fényénél sétálnak a töltésen, a jegenyesoron, ülnek a stégen, hallgatják a vízi világ zajait, a békák kuruttyolását, a sötétben megélénkülő halak ugrálását és csobbanását vagy a vadkacsák sejtelmes mocorgását a nádasban. Aztán persze megcsókolja, és megkéri a kezét. A lányék azonban szinte sosem jöttek a nyaralóba, csak a lelakatolt kertkapuig jutott. Láthatta a behajtott spalettákat a faházon és a kiégett, maradék foltjaiban elsárgult füvet az udvaron, amit régóta nem locsolhattak. Akkor megfordult, és visszafelé indult. Vagy délelőtt tette meg ezt az utat, ha nem mentek vásárolni a faluba, vagy délután, a rekkenő hőség ellenére, fejébe nyomva sapkáját vagy az ellenszéltől állandóan felperdülő szalmakalapot, amit egy szalaggal kötött meg az álla alatt, hogy ne repüljön le a fejéről. A kudarc ellenére mindennap próbálkozott.
Délután négy óra után, amikor az öreg és a felesége is felkelt a szunyókálásból, már könnyebb volt minden. Úszott egyet, játszott a vízben a pöttyös labdával, még ha csak a stéglábak közötti képzeletbeli kapura dobálhatott is, vagy magát szöktethette, majd hogy a csapkodástól megriadó és elmenekülő halaknak legyen idejük megnyugodni és visszatérni, mire horgászni kezdenek, feküdt a stég forró deszkáin, míg megszáradt. Ekkor elkezdhették gyártani a vízben puhított szikkadt kenyérből és már szagos kukoricamáléból a csalit, meggyúrni a kenyérbelet, amit apró golyóbisokat szaggatva és megsodorva később a horogra tűzhettek.
Alkonyat előtt ültek ki horgászni. A túlparton lebukóban volt a nap, szemükbe kellett húzniuk szalmakalapjukat. A szomszéd stégen is ott ült újra a horgász, néha szóltak egymáshoz az öreggel. Ha túlesett az esti locsoláson, és nem akadt más tennivaló a kertben, a néni is kijött, leült mögéjük a padra. Hallgatott, nézte a vizet, ő már ennek is örült. Az öreg és a felesége keveset beszéltek, külön szobában aludtak. Szinte csak rajta keresztül üzengettek egymásnak, legfeljebb étkezéseknél váltottak szót, akkor is inkább veszekedtek.
Az alkony nyugalmát szerette a legjobban, amikor enyhült a hőség, kisimult a víztükör, és senki nem sietett. Ültek a stégen, kezükben a horgászbottal, és várták a kapást. Bár az öreg és a néni hallgattak, mégsem egyedül kellett elfoglalnia magát. Olyan nehéz volt átjutni az egész nap forró, egyhangú és eseménytelen sivatagán, és olyan hamar jött az este, amikor nem volt más szórakozás, mint a kis képernyős fekete Junoszty tévé hullámzó képernyőjén pergő aznapi film.
Napközben nyugtalanság vibrált benne, hogy értelmetlenül telik az idő, nem történik semmi érdemleges, de a kora este óráiban volt valami torokszorító szépség, amire mindennap várni lehetett. Érezte, az öreg párra is úgy hat, hogy szóváltás nélkül kibírják egymás társaságát.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .
