Kiss Tibor Noé: Aldi Országos Hörcsögszépségverseny

2022. február 19. – 11:12

Kiss Tibor Noé: Aldi Országos Hörcsögszépségverseny
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Megjelent és kapható a Telexshopban a Telex első könyve, A fukusimai búvár és más novellák című válogatáskötet, amelyben a Telextárcák rovat szerzőinek művei olvashatóak, 23 író 28 novellája, köztük korábban nem publikált írások.

Mimit almozom. Nagyon büszke vagyok rá, amióta bekerült az Országos Hörcsögszépségverseny döntőjébe. Azelőtt is büszke voltam rá, naponta kiraktam róla egy fotót az Instára, és még a Facebookra is visszamentem miatta. Hashtag Mimi, hashtag aranyhörcsög, hashtag hamstersofinstagram, hashtag cutie. Mimi bebújik a dekortégla mögé, amit a Praktikerből rendeltem neki, ott majszol. Imádom, ahogy körberágja a répakarikákat. Olyan, mintha tortát enne. Ha tényleg megnyerjük a fődíjat, egy évig csak biorépát kap az Aldiból.

Erős a mezőny. Mimin kívül még négyen vannak a szűkített listán. Tengó egy Campbell, a legnagyobb esélyes. Tavaly övé lett a fődíj, pedig állítólag bolhás volt. Újabban a zsűrinél az ilyesmi előnynek számít. Pozitív diszkrimináció. Mimit azért nem engedtem közel hozzá a díjátadón. Frici sokkal szimpatikusabb, nyugodt, békés állat, mint általában a dzsungáriai törpehörcsögök. A gyerekek imádják a hátán végigfutó fekete csíkot, tényleg aranyos. Biztosra veszem, hogy megkapja a közönségdíjat. Bírom a gazdáját is, egy fotós lány, a nevére nem emlékszem. A tavalyi díjátadó után együtt ittuk le magunkat. Az utolsó emlékem az volt róla, hogy beül egy taxiba, és közben azt kiabálja, hogy kurvára szeretné megmérgezni Tengót. Aztán ott van Dini, szép, szürke hibrid. Nagycsaládban él, amit a gazdája szeret kihangsúlyozni, úgyhogy inkább kikövettem az Instán. Állítólag otthon nincs minden rendben, néha eltűnik egy-egy fiatal hörcsög az alomból. Előbb csak kiközösítik, aztán szőröstül-bőröstül felfalják. A Roborovszkij-hörcsögökre jellemző a kannibalizmus. Az ötödik döntős Guszti, aki a neve ellenére lány. Furcsa, magába zárkózó, kínai csíkos hörcsög, már tavalyelőtt is indult. Két hét van a díjátadóig, remélem, addig megdöglik.

Néhány nappal ezelőtt rám írt az ismert újságírónő. Fotóriportot szeretne készíteni Mimiről. A koncepció szerint Mimi virágszirmok között pózolna, mert az jobban mutat, mint az alomként használt faforgács. A vécépapír-gurigát is ki kellene dobni, pedig Mimi legszívesebben egész nap csak azt rágná. A képsorozat fantáziacíme az lett volna, hogy Hawaii. Szkeptikusan álltam a dologhoz, mert az én kis Mimikém (a Mimi a Mimóza rövidítése) a szépségversennyel járó hivatalos fotózást is nehezen viselte. Komplett stáb dolgozott vele, felépítették neki a kifutót, a bundáját befújták csillámporral, végül videóra szerették volna venni, ahogy a virágok között odafut az etetőtálcához, de Mimi ehelyett inkább leült a kifutó sarkában, és pisilni kezdett. A reklámfilm végül elkészült, Mimi répakarikákat rágott rajta, a háttérben feltűnt a főszponzor logója. Az újságírónő szerint a képriport jót tenne Mimi esélyeinek a közönségszavazáson. A mondat végére rakott egy kacsintós szmájlit. Fontos az is, írta, hogy a képriport csak Mimiről készülne, a többi díjvárományos jelenléte nélkül. A hörcsögöket tényleg lehetetlen összeereszteni egymással. Hiába ismerik egymást korábbi hörcsögtalálkozókról, regionális döntőkről vagy reklámfelvételekről, ki nem állhatják a másik társaságát. Frici a fotózásokon legtöbbször elbújik a díszletek között, alig lehet kicsalogatni onnan. Gusztiról nem is beszélve, aki – talán az identitászavara miatt – meglehetősen békétlen típus. Egy dologban van csak egyetértés, Tengót mindenki utálja. Talán a gazdája miatt. Felfuvalkodott nő, aki lassan húsz éve tenyészt hörcsögöket, és szinte minden évben új autóval érkezik a díjátadókra. Mimike sem szereti, ha fotózzák, olyankor néha harap. Hiába hivatkoztam rossz tapasztalatokra, az újságírónő váltig állította, hogy a lap által szervezett fotózáson mindent Mimi biztonságának rendelnek alá. A végén még idézett a céges policyből is, ami szerint a munkatársakat – és ebbe ő beleértette a hörcsögöket is – tilos traumatizációnak kitenni. De én hajthatatlan voltam.

Épp a vacsorára rendelt csípős csirkeszárnyakat majszolgattam, amikor az újságírónő taktikát váltott. Azt kezdte bizonygatni, hogy szerinte idén Mimike lesz a szépségverseny győztese. Nagyon is világos, írta az újságírónő, hogy idén nősténynek kell elnyernie a hörcsögszépségverseny fődíját, miután tavaly és tavalyelőtt is hímek nyertek. Tengó karizmája megkopott, Totó pedig, aki tavaly megkapta a közönségdíjat, sajnálatosan elhunyt. Valahogy megszökött a ketrecéből, és csak néhány nappal később találták meg a kamrába kihelyezett egérfogóban. Szerencsére nem szenvedett sokáig, mert azonnal eltört a gerince, tette hozzá az újságírónő, egy újabb kacsintós szmájlival, majd rátért Fricire. Ábszolút esélytelen, viszont a közönségdíjat akár előre oda lehetne adni neki. Biztos forrásból tudom, hogy így lesz, ami növeli Mimi esélyeit is, tette hozzá sokat sejtetően az újságírónő. És Dini, kérdezem félve. Hát, igen, Dini akár nyerhetne is, erre azonban politikai okokból nem kerülhet sor. Senki sem akar ugyanis a színpadon parolázni a Roborovszkij ultrakonzervatív gazdájával. A zsűri elkötelezett a szépségverseny eszmeisége, a befogadás és a sokszínűség mellett, de azért mindennek van határa. Mimire sokkal veszélyesebb lehet Guszti, az ő mássága mostanában ábszolút divatos. Csak hát a végét járja, a díj presztízsének pedig nem tenne jót egy olyan győztes, aki csak zöldségpéppel tud táplálkozni, és egy rendes mókuskerekezésre is képtelen. A zsűri számára az is fontos, hogy a díj presztízsét is figyelembe vegye. Az újságírónő eszeveszettül gépel. A díj presztízse, díjpolitika, díjirigység. A hörcsögöknek sem tesz jót, ha túldíjazzák őket. Egy év, egy díj. Az egész ország Pongót tartja a legszebb hörcsögnek, de most még a shortlistről is lemaradt, miután nemrég bezsebelte a Kínai Csíkos Hasúak Vándordíját, írja az újságírónő. Igen, ez nekem is feltűnt, jegyeztem meg fáradtan. Kavargott a fejem. Tényleg az én Mimikém a legesélyesebb arra, hogy idén ő legyen a szépségverseny győztese? Elköszöntem az újságírónőtől, aztán felraktam néhány fotót az Instagramra, hashtag Mimi, hashtag szavazzmimikére, hashtag Aldi Országos Hörcsögszépségverseny.

Másnap kimentem futni a tóhoz. Még szinte be sem melegedtem, amikor megszólalt a telefonom. Ismeretlen szám. Miközben előhúztam a zsebemből a mobilt, éreztem, ahogy a szívverésem felgyorsult. Talán a zsűrielnök hív? Belelihegtem a vonalba, de kiderült, hogy téves hívás. Az emelkedőn felfelé végig azon gondolkodtam, vajon mikor kaptam utoljára téves hívást. Öt éve. Nyolc? Vagy a zsűrielnök volt, csak megzavarta, hogy lihegek? Miközben ezen gondolkodtam, újra csörgött a mobilom, újabb ismeretlen szám. Udvariasan szóltam bele, majd visszatartottam a lélegzetemet. A vonal másik végén a csomagküldő futár volt, és a kapucsengő száma iránt érdeklődött. Középső gomb, válaszoltam neki idegesen, aztán kinyomtam. Csendben kocogtam tovább, csak a pulzusomra figyeltem, nem volt könnyű alacsonyan tartani. Lassan elhagytam a játszóteret, aztán a horgászokat is. Öt kilométer, kezdtem bemelegedni. Hallgattam, ahogy a cipőtalpam surrog a sóderrel felszórt ösvényen, amikor újra megszólalt a mobiltelefonom. Megint egy számsor, megint egy ismeretlen szám. Végre! Az én Mimikém révbe ér. Milyen ruhát vegyek fel a díjátadóra? Mit vegyek a nyereményből? Egymillió forint, plusz egy kétszázezer forintos Aldi vásárlási utalvány a legkülönfélébb biotermékekre! Óvatosan megnyomtam a gombot. Kedves női hang szólt bele, és arról kérdezett, hogy mi lesz a mára megbeszélt találkozónkkal. Milyen találkozó, kérdeztem. Hát, amit megbeszéltünk, az ebéd a Tüzép-telepes áfacsalás miatt. Hogy mikor érek oda. Milyen áfacsalás, kérdeztem, és legszívesebben beugrottam volna a tóba, a harcsák közé. Hát a Tüzép-telepes, hangzott a válasz. De én nem tudom, miféle Tüzép-telepről és áfacsalásról van szó, és egyáltalán kivel beszélek, kérdeztem a nőtől, akinek abban a pillanatban ismertem fel a hangját. Az egyik kolléganőm volt az, a gazdasági rovattól. Ne haragudj, mondta, félreértés, a főszerkesztő-helyettest akarta hívni. Semmi gond, mondtam neki, bazdmeg, mondtam magamnak, miközben le- tettük. Remélem, nem hallotta.

Mimi is dzsungáriai, Kazahsztánból származik. Fricivel ellentétben ő nem csíkos hátú, hanem az úgynevezett oroszkék fajta, ami szerintem inkább szürke. Csak a fülei és a kis lábacskái fehérek. Igazán elegáns. Korábban volt egy társa, de nem jöttek ki egymással, inkább elajándékoztam egy macskás ismerősömnek. Mimi felmászik a tégla tetejére, és onnan szaglászik körbe. Szétterítem a friss almot az üveglapon. Mimike figyeli a mozdulataimat. Óvatosan a tenyerembe veszem, aztán a hüvelykujjammal simogatni kezdem a selymes bundáját. Oroszkék. Drága Mimike, nem kell neked az a Hawaii, nem kell semmi. Csak harapdáld az ujjamat, szaglásszál szépen, futkoss, rágcsálj, pisilj!

A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!