Egressy Zoltán: Szivarszoba

2021. június 26. – 17:39

frissítve

Egressy Zoltán: Szivarszoba
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Áll nagy terpeszben a szoba közepén, magyaráz, két társa bólogatva figyeli. Aztán meglát engem, a megrendelőt, egy pillanatra rám néz, biccent, de a szövegelést nem hagyja abba, még a ritmusból sem esik ki. Tegnap még csak gyanús volt, ma már nincs kétségem: ő az. Milán. Ugyanaz a gesztikulálás, ugyanaz a hanglejtés, ugyanaz a lenyűgöző magabiztosság.

Negyven éve láttam utoljára. Óvodában, a középső csoportban. Sem előtte, sem utána nem járt velünk, talán költözgettek, ez valószínűsíthetőbb verzió, mint az, hogy évismétlésre bukott gyurmázásból. Volt egy konkrét pillanat a poros kis udvaron, amikor felfigyelt rám, padavanjává fogadott, tulajdonképpen felkarolt. Onnantól komoly életvezetési tanácsokkal látott el. Volt köztük gyakorlati és elméleti is. Elvileg ő sem volt több ötévesnél, bár ki tudja, hátha mégse először járta a középsőt. Azzal férkőzött a bizalmamba, hogy megnyugtatott: jó a jelem.

– A kanna szerencsét jelent. Sikeres életed lesz.

Nem fejtette ki, mit ért ez alatt. Gondolkodtam, mit jelenthet a sikeres élet. Sokszor csinál Anyu sült krumplit ebédre? Apu egyszer elvisz magával meccsre? Meggyógyul a Papa? Felícia szerelmes lesz belém? Pörgött az agyam, izgatott lettem, az információ mégis adott egyfajta alapnyugalmat. A kanna miatt akkor rendben vagyok.

Milán nem magyarázott sokat, határozott megállapításokat tett, azt mondta, a gyors döntések mindenre jók. Ezt nem értettem.

Aztán megkezdte a kiképzésemet. Mellettem feküdt az ebéd utáni alváskor, észrevette, hogy nyitott szemmel fekszem.

– Nem tudsz aludni? Csukd be a szemed, és gondolj Piri nénire – súgta oda. – Képzeld el, hogy ő lesz a feleséged.

Piri néni az óvó nénink volt. Szép, kedves, talán harmincéves. Gyönyörűen hegedült.

– Te azt képzeled? – kérdeztem félénken.

– Azt.

– És az nem baj, ha én ugyanazt?

– Nem baj. Mert azt nekem nem kell tudni, hogy te mit képzelsz.

Némi ellentmondást érzékeltem, a Piri nénis gondolat egyébként is bezavart Felícia miatt. De azért elaludtam. És onnantól mindennap simán sikerült. Tudtam, hogy Felíciára kéne gondolnom, árulás Piri néni arcát erőltetni magam elé, de nem tehettem mást, ezt tanácsolta a mesterem.

Milán tanított meg a cipőfűzésre is. Nyilván otthon is próbálkoztak a szüleim, de én azóta is az oviban elsajátított technikát alkalmazom. Volt egy kőművesnek öltöztetett gumimalac a játékok között, Milán annak a nyakán kötött meg valami zsinórt. Türelmesen gyakorolt velem.

Egyre többet beszélt autókról meg nőkről. Később marslakókról és hínáros tengerekről. Egy idő után elárultam neki, hogy űrhajós akarok lenni. És azt is, hogy nem Piri nénibe vagyok szerelmes, hanem Bernát Felíciába. Megértően bólintott, tudomásul vette.

– És azt tudod, hogy hogy kell majd őt feleségül venned?

Lélegzet-visszafojtva figyeltem.

– Úgy kell egy nőt feleségül venni, hogy először is kinézed magadnak.

– Már kinéztem.

– Akkor odamész hozzá, és megkérdezed, hogy van-e tüze.

– Tüze?

Sóhajtott.

– Ez akkor lesz, ha majd már nagy leszel. A szádba veszel egy szál cigit, odamész hozzá, és megkérdezed, van-e tüze. Hogy meggyújtsd. A nagybátyám is így nősült meg.

– Szóval akkor muszáj lesz cigiznem?

Megint sóhajtott egy lesújtót. Beleadta öt évének minden élettapasztalatát. Legyintett. Aztán megfordult, ott hagyott.

Mintha baltával vágtak volna fejbe. Milán még aznap új padavant talált magának, rólam tudomást sem vett a továbbiakban. Versengtek a kegyeiért a lányok is, de ő piti nőügyekkel nem foglalkozott, Piri nénibe volt szerelmes. Nem zárom ki, hogy talán el is mondta neki.

Most itt áll a szoba közepén. Még nem láttam, hogy hozzányúlt volna valamihez, csak irányítja a munkálatokat. Van egy samesze, igazi balfasznak tűnik, a szája folyamatosan nyitva, megállás nélkül hibázik. A harmadik munkás, a tetkós srác hozza helyre, amit elront.

Milán nyilvánvalóan nem ismer meg. Esztétikai tanácsokat osztogat. Elégedetlen a kapott tervekkel. Miközben a tetkós a csillár újrarögzítésével foglalatoskodik, ő udvariasan, de összességében megvetően nyilatkozik a lefestendő ajtó általam kiválasztott színéről, a fridzsiderajtó nyitásának irányáról, a konyhai munkapult minőségéről, a bútorok elrendezéséről. Gyakorlatilag mindenről.

És mindenre van ötlete is. Rátér a dolgozószobámra. Rosszak a kivezetések, a konnektorok elhelyezkedése, így aztán kénytelen felhatalmazást kérni némi tervmódosításra. Megkapja. Közli, hogy ez esetben lesz egy kis késés, nem a hónap közepén költözhetünk, hanem két-három héttel később.

Javasolja, hogy szivarszobajelleggel tekintsek a szobára, nevezzem is így. Vagy esetleg szalonnak. Ha rá gondolok, feltétlenül tágas teremnek lássam magam előtt.

– Hat négyzetméter – mondom ugyanolyan félénken, mint az óvodában.

Széttárja a kezét.

– Monitort kell a falra szerelni, és gyújtson Havanna szivarra, mikor belép. Máshogy tekint majd rá. Meg az életére is. A nagyszobába meg vegyen kanapét. Van itt egy kanapénagyker a közelben. A falra rakjon festményt. Megmondom, mi lenne ideális. Ha hínárerdőt ábrázolna.

Váratlanul meginog, mintha elszédülne. Leül a földre. A tátott szájú odasiet, a tetkós abbahagyja a csillárrögzítést.

– Mindenre jók, és semmit nem gyógyítanak – suttogja Milán maga elé. – Mint a gyógynövények.

– Főnök, jól van? Miről beszél? – kérdezi a tetkós.

– Mégis beteg lenne? – tűnődik a samesz. – Megint félrebeszél.

A feleségem, Felícia érkezik, köszön, Milán észre sem veszi. A társai tétováznak, a balfasz szája becsukódott, a tetkós lehajol Milánhoz, aki motyog valamit.

– Az a porvihar a Marson nagyon szomorú volt. Beterítette a marsjárót, és az tönkrement – suttogja. – Ott víz volt ám régen, rengeteg víz… Valaha gyönyört morajlott az óceán.

Felemeli a fejét.

– Nincs egy cigije valakinek? Kimegyek az erkélyre, nem itt szívom el.

Felícia megkínálja.

– Van-e tüze?

Míg a feleségem átadja az öngyújtót, Milán rám mosolyog. Feláll, az erkély felé indul. Már jól van. A hínárerdőben nem vagyok biztos, de egy Havannát beszerzek holnap. És talán érdemes lenne tényleg a falra szerelni a monitort a szalonban.

Telextárcák

A Telex tárcarovata egy küldetés. Küldetés, hogy a magyar sajtóban jelentős hagyományokkal bíró, de a közéleti lapokból jórészt kikopott, az online médiában pedig meg sem honosodott tárcanovella műfaját új életre keltsük. Célunk a kortárs szépirodalmat közelebb vinni az olvasóhoz, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem a lehető legszélesebb körben: olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas – ahogyan az 1900-as évek első felében még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt olvashatók.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!