Ukrajnában vetették be először élesben a harctéri robotkutyákat

2024. augusztus 22. – 05:06

Ukrajnában vetették be először élesben a harctéri robotkutyákat
Forrás: Ukrán Védelmi Minisztérium / X

Másolás

Vágólapra másolva

Az, hogy az orosz-ukrán háború minden elemében egy digitális kor terméke, már néhány hónappal azután egyértelművé vált, hogy Oroszország lerohanta nyugati szomszédját. Ebben a konfliktusban kaptott először hangsúlyos szerepet a blokklánc és a kriptovaluták, itt lett egyértelműen látható, hogy a háborúzás egyre inkább szól a drónokról, mint arról, hogy katonák puskákkal és harcjárművekkel lövöldöznek egymásra – és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a mesterséges intelligencia már nemcsak a célpontot mutatja meg, hanem a hadműveletet is megtervezi.

Az elmúlt napokban kiderült, hogy újabb technikai mérföldkőhöz érkezett a háború, Ukrajna lett ugyanis az első (ismert) ország, amely élesben vetett be robotkutyákat a harctéren.

Az ukrán védelmi minisztérium hivatalos Twitterére múlt szerdán töltöttek fel három képet a hadsereg egyik katonájáról és a robotkutyájáról. Azt írták, a Kurt nevű csapatparancsnok szerint minden egység mellé kellene rendelni egy ilyet. Ugyanezen a napon a német Bild hosszú cikket közölt arról, hogy hogyan használják az ukránok az orosz hadsereg ellen a robotkutyákat, a hétvégén pedig a Forbes is utánajárt ennek. Röviden: úgy, ahogy mindenki más, de így is nagyon izgalmas az egész – még akkor is, ha ezek a robotok fegyverzettel egyelőre nem rendelkeznek.

A Bild cikke szerint az ukránok robotkutyái közül harmincat a Brit Alliance nevű cég szállított le, amely drónok terén rendelkezik ukrajnai tapasztalatokkal, így, bár a cég a Forbes megkeresésére nem válaszolt, könnyen elképzelhető, hogy valóban segítettek a robotkutyák beszerzésében. Az internetes elemzők azt is tudni vélik, hogy kínai Unitree által gyártott Go2 Pro modelleket vetik be az ukránok, erre utalnak az AFP újságíróinak augusztus elején tartott bemutatón készült képek, valamint a Nexta korábbi videója is.

Fotó: Genya Savilov / AFP
Fotó: Genya Savilov / AFP

Azt ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy az ukránok által kiadott és jóváhagyott felvételeken a robotkutyákon csak egy „BAD One” felirat látható, a 14-én közzétett posztban feltűnő robotkutya pedig különbözik attól, ami az AFP képein feltűnik. Ennek hátterében egyebek mellett az állhat, hogy a francia hírügynökség a cikkében kitért egy BAD Two nevű robotra is, amit biztonsági okokból nem mutattak meg nekik. És az is simán lehet, hogy a Brit Alliance nem 30 ugyanolyan robotkutyát szerzett be az ukránoknak, vagy a posztban látható robotok nem tőlük származnak.

Az mindenesetre több mint valószínű, hogy Ukrajnában vannak kínai Go2 Pro modellek, amelyeket a fronton arra használnak, hogy megkönnyítsék a harctéri felderítők munkáját, és kibővítsék az eszköztárukat. A távirányítással működő robotok egy töltéssel nagyjából két óráig bírják, ez alatt akár 15 kilós terhet is tudnak cipelni, a hőkamerájuk miatt hasznosak a lövészárkok és az épületek felderítésénél, és az aknák és egyéb robbanóeszközök felfedezésében is sokat segítenek. Amiatt sem kell aggódni, hogy az oroszok információt nyerhetnek ki egy zsákmányolt modellből, mert egy gombnyomással távolról törölni lehet róluk minden adatot.

Ezen a ponton felmerülhet a kérdés, hogy minek a robotkutya, mikor felderítéshez a kisebb, könnyebben manőverezhető, repülő drónokat is lehetne használni. Az ukránok robotkutyáinak ugyanakkor több előnyük is van. Egyrészt a földön járó robotokat nehezebb észrevenni – pláne úgy, hogy a német Concamo cég álcáját használják rajtuk –, másrészt beltéren sokkal könnyebb használni őket, harmadrészt pedig minden taposóaknát működésbe hoznak, vagyis ha egy adott területen már átmentek, a katonák majdnem biztosak lehetnek abban, hogy követhetik őket, nincs aknaveszély.

A hernyótalpas és kerekes földi robotokhoz képest pedig az a nagy előnyük, hogy a négy lábuk miatt az emberekhez hasonlóan mindenféle terepen át tudnak kelni (már ha éppen nem borulnak fel).

Ha a robot aknára lép és felrobban, aránylag olcsó megjavítani vagy kicserélni – egy Unitree Go2 Pro távirányítóval és szállítással legrosszabb esetben is 4000 dollárba kerül, miközben az ukrán légvédelem emblematikus páncéltörőjéhez, a Javelinhez egyetlen rakétáért több tízezer dollárt kell kifizetni. Persze az bonyolítja kicsit a dolgot, hogy a katonák hamar elkezdik antropomorfizálni, valamennyire valódi állatként kezelni az ilyen robotokat. Irakban például már több mint tíz éve is probléma volt, hogy a tűzszerészek az idő elteltével egyre jobban ragaszkodtak a robotkutyáknál még jóval kezdetlegesebb robotokhoz.

A robotkutyák ukrajnai bevetése tehát láthatóan teljesen logikus, és igazából nincs is benne sok újdonság az eddigi kísérletekhez képest, vagy legalábbis hivatalosan nem tudunk erről. Ilyen újdonság lehetne például az, ha fegyvereket szerelnének a rájuk, ami nem is lenne teljesen váratlan, elvégre két évvel azután, hogy egy orosz robotkutya ezzel paráztatta az internetet, a kínai hadsereg idén májusban már egy hadgyakorlaton mutogatott egy gépfegyveres négylábú robotot, és más hasonló videókat is publikáltak már. És akkor a Ghost Robotics távirányítós mesterlövész-robotkutyájáról még nem is beszéltünk.

Az Egyesült Államok 2006-ban mutatta meg először a saját katonai robotkutyájának első verzióját, azóta pedig odáig jutott a dolog, hogy 2022 elején a sikeres tesztek után újabb lépést tettek afelé, hogy élesben is bevethessék a négylábú robotokat a déli határon. Ezeket szintén a Ghost Robotics gyártotta, és több feladatkörben is tesztelték őket, beleértve ebbe a megadott koordináták közti járőrözést és a zárt helyek ellenőrzését is. A New York-i rendőrség is kísérletezett robotkutyával, és bár az éles tesztek után először visszakoztak a jellemzően negatív fogadtatás miatt, 2023-ban felélesztették a programot, és tavaly a Los Angeles-i rendőrség is kapott egy ilyen robotot.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!