Egy ecstasyval átmulatott éjszaka durván meglátszik a másnapi szennyvízben is

Legfontosabb

2024. március 31. – 17:52

Egy ecstasyval átmulatott éjszaka durván meglátszik a másnapi szennyvízben is
Szennyvízmintát vizsgálnak egy németországi laborban – Fotó: Hendrik Schmidt / picture alliance / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A kokain még mindig az egyik legnépszerűbb drog, sőt egyre növekszik a használata, derült ki egy friss kutatásból, amelyik szennyvízmintákat vizsgálva állapította meg, hogy egy-egy európai városban mennyit fogyasztanak ötféle, stimulánsok közé tartozó drogból és kannabiszból.

A sportolóknál évtizedek óta vizeletvizsgálatokkal próbálják kimutatni a doppingolást. Az analitikai módszerekkel a teljesítménynövelő szerek bomlástermékeit próbálják meg elcsípni. Ilyen bomlástermékek a sokszor amúgy doppingszerként is működő drogokból is megjelennek a vizeletben, így a fogyasztást utólag is ki lehet mutatni. Ha arra lennénk kíváncsiak, hogy egy városban mennyien drogoznak, nehezen járható út lenne mindenkit tesztelni, de mindenki vizelete bekerül a nagy közösbe, és a szennyvíztisztító telepekről vett mintákból következtetni lehet egy-egy drog összfogyasztására. 2011 óta a Kábítószer és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontjának (EMCDDA) Szennyvíz-analizáló Csoportja (SCORE) évente több tucat város szennyvízét vizsgálja meg, és következtet azokból fogyasztási szokásokra, mennyiségi változásokra. A 2023-as adatok sok meglepetést nem hoztak, még mindig a kokain az egyik legnépszerűbb drog, de vannak helyi sajátosságok. Idén már magyar várost is bevontak a vizsgálatba, Debrecen drogfogyasztásáról érkezett néhány adat.

A projekt 24 ország (23 európai uniós tagállam + Törökország) 88 városának szennyvizét elemezte. A vizsgálat során 2023 márciusa és májusa között egy héten keresztül napi szennyvízmintákat elemeztek a szennyvíztisztító telepeken. A mintegy 55,6 millió ember szennyvízmintáiban öt stimuláns drog (kokain, amfetamin, metamfetamin, MDMA/ecstasy és ketamin), valamint kannabisz nyomait keresték. Egy jól ismert kábítószer, a heroin hiányzik a felmérésből, ennek az az oka, hogy a bomlásterméke (metabolitja), a 6-monoacetilmorfin a szennyvízben instabilnak bizonyul, így a kimutatása nehézkes.

A 88 város szennyvizéből 49-ben figyelték meg a kokainfogyasztás növekedését az előző évhez képest. 2016 óta nincs ebben változás, folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. A szennyvízben található kokainmaradványok továbbra is a nyugat- és dél-európai városokban, főként Belgiumban, Hollandiában és Spanyolországban fordulnak elő gyakrabban, és magasabb is a koncentrációjuk, de a kelet-európai városokban is jelen van a kokain, és ott is emelkedést figyeltek meg. A 2022-re és 2023-ra vonatkozó adatokkal rendelkező 72 város közül 49 növekedést jelentett, míg 13 város nem mutatott változást, 10 városban pedig csökkenést tapasztaltak.

A kokain növekszik, de a legnépszerűbb kábítószernek még mindig a kannabisz számít Európában. A nemzeti statisztikák szerint 22,6 millió, 15 és 64 éves kor közötti ember fogyasztott kannabiszt tavaly. Összességében a kannabiszhasználat szintje nem változott, egyértelmű tendencia sincs: van, ahol csökkenés, van, ahol növekedés figyelhető meg. Nem nagy meglepetés, de azokban az országokban a legmagasabb a használat szintje, ahol dekriminalizálták a füvezést. 2023-ban a top tízben öt holland város volt, de Svájcban, Spanyolországban és Csehországban is erős a fogyasztás.

A kokain mellett az MDMA, ismertebb nevén az ecstasy szintje is újból emelkedésnek indult, míg tavaly ez a szer még nem mutatott ilyen egyértelmű tendenciát. Hatvankilenc városban mérték 2022-ben és 2023-ban is ezt a szert, és 42-ben, főként Észak-Európában magasabb lett idén a szintje. 16-ban csökkenést figyeltek meg, 11-ben pedig nem változott számottevően a helyzet. Legnagyobb mennyiségben Belgium, Németország, Spanyolország, Franciaország és Hollandia városainak szennyvizében találtak ecstasyt.

A metamfetamin úgy tetszik, hogy a volt szocialista országok kábítószere: 2023-ban a top 10-be hat csehországi város fért be, Ostrava lett a legnagyobb fogyasztó, de Pozsony és volt NDK-s városok (Drezda, Chemnitz) is az élbolyban végeztek. Az előző évhez képest 67 város több mint fele (39) a szermaradványok csökkenéséről, 15 növekedéséről, 13 pedig stabil helyzetről számolt be. Összességében ez a szer nem túl elterjedt.

A szennyvízben kimutatott amfetamin mennyisége a vizsgált helyszíneken erős ingadozásokat mutatott, a legmagasabb értékeket az észak- és kelet-európai városokban mértek. A svédországi Gävle mutatott kiugróan magas értéket, de belga, német, holland és finn városokban és az izlandi Reykjavíkban is számottevő mennyiségben fogyaszthatnak amfetamint. A dél-európai városokban jóval kisebb mennyiségben találtak a szerből, igaz a legfrissebb adatok a növekedés jeleit mutatják Cipruson és Spanyolországban is. 65 város közül 26-ban növekedésről, 26-ban csökkenésről, 13-ban pedig stabil helyzetről számoltak be.

A ketamin nevű hallucinogén (a szerről és hatásairól ebben a cikkben írtunk részletesen) az adatok alapján nem igazán elterjedt, de tavalyhoz képest azért némi növekedést mutat a szennyvízmintákban. Inkább Nyugat-Európában használják, Belgium, Franciaország, Hollandia és Spanyolország városai szerepelnek a lista elején.

A 2023-ban vizsgált városok közül Antwerpen tűnik a legnagyobb droghasználónak. A belgiumi városban fogyhat a legtöbb ecstasy és kokain, ketaminból és amfetaminból pedig a második lett a listán. A kábítószer-használat elterjedtségét részben az magyarázza, hogy a kikötőváros a dél-amerikai csempészek egyik fő európai belépőpontja. Antwerpenben 2018 óta meredeken emelkedik a kokainhasználat, és már tavaly is vezette a SCORE listáját.

A kutatás több trendet élesen kirajzol, de amint a fentebbi interaktív térképen is látható, Európa keleti része még jórészt fehér foltnak számít. A 2022-es statisztikában még nem szerepelt magyar város, így a most bekerült Debrecen adatai inkább csak kiindulópontot jelent a jövőre nézve. Összességében mind a hat szerből alacsony a fogyasztás az európai mediánhoz mérve. Ketaminból és metamfetaminból egy milligramm alatt maradt az ezer főre vetített érték. Debrecen egyedül amfetaminból tartozik az európai középmezőnyhöz, de még így is a medián alatt marad: 39 illetve 35 milligramm.

Az idei kutatás eredményei arra utalnak, hogy a drogok hozzáférhetősége egyszerűbbé vált, a kokain, a metamfetamin és az MDMA esetében a korábbi évekhez képest már nem mutatkoztak jelentős különbségek nagy- és kisvárosok között. Ez arra utal, hogy a drogfogyasztási minták átterjednek a kisebb településekre. A kannabisz, a ketamin és az amfetamin viszont még inkább nagyvárosi szer, ezeknél megmaradtak a különbségek. Az is figyelemre méltó, hogy mind a hat vizsgált kábítószer szinte minden városban kimutatható volt.

A mintavételezés nem véletlenül tart egy hétig, mert így az ingadozásokat is jól lehet követni, kijöhet. Például hogy melyek azok a bulisabb napok, amikor a partidrogok, rekreációs szerek kerülnek előtérbe. A városok több mint háromnegyedében a hétvégén (péntek-hétfő) magasabb volt a kokain, a ketamin, az amfetamin és az MDMA szermaradványainak szintje. Ezzel szemben a kannabisz és a metamfetamin maradványai egyenletesebben oszlottak el a hét folyamán.

Ez a cikk az Urban Journalism Network nevű, európai médiaorgánumokat tömörítő együttműködés részeként jelent meg. A projekt az európai városokat érintő közös gondok kutatásával és bemutatásával foglalkozik, a díjnyertes Cities for Rent európai kutatási projekt folytatása, és a Stars4Media program támogatta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!