Barátságtalannak tűnő robotkutyát dob piacra a Xiaomi

2021. augusztus 11. – 08:57

frissítve

Barátságtalannak tűnő robotkutyát dob piacra a Xiaomi
A képeken nem feltétlenül az ember legjobb barátjaként akarták ábrázolni – Kép: Xiaomi

Másolás

Vágólapra másolva

A Xiaomi bemutatta saját robotkutyáját, a CyberDogot – derül ki a kínai techcég sajtóközleményéből. A CyberDog nagyon hasonlít a Boston Dynamics robotkutyájához, Spothoz – amit élőben is megnéztünk, erről itt olvashat –, ám van néhány fontos különbség.

Az egyik legfontosabb eltérés az, hogy míg Spot nagyjából 74,5 ezer dollárba (22 millió forintba) kerül, addig a CyberDogot mindössze 466 ezer forintnyi jüanért osztogatják. Na jó, ez túlzás, mert először valójában csak ezer darabot osztanak szét „Xiaomi-rajongók, mérnökök és robotkedvelők” között. Ez alapján előfordulhat, hogy a kezdeti kedvező ár csak azoknak jár, akik bekerülnek az ezer úttörő közé.

A másik különbség, hogy míg a Boston Dynamics próbálja hét lakat alatt tartani Spot titkait, addig a CyberDog nyílt forráskódú lesz, így a Xiaomi szerint végtelen lehetőségek tárházává válik.

A harmadik különbség talán kicsit szubjektív: a dizájn. Míg Spot rikító sárga színt kapott, és a reklámvideókban peckesen szökell ide-oda, addig a CyberDog a promóképeken inkább hasonlít egy sci-fi-túlélő-horror videójáték főhősére – vagy éppen főgonoszára. A közleményben kiadott képek közül talán egy emlékeztet arra, hogy a robotnak több köze van az ember hűséges társához, mint Metalheadhez a Black Mirrorból.

Az egyetlen reklámkép, amin CyberDog nem egy sötét folyosón járőrözik – Kép: Xiaomi
Az egyetlen reklámkép, amin CyberDog nem egy sötét folyosón járőrözik – Kép: Xiaomi

A gyártó szerint az Nvidia Jetson Xavier AI platformjára épülő robot tud hátraszaltózni, 3,2 km/h-val ügetni (Spot csúcssebessége 3,9 km/h), és 3 kilós (Spot 5,9). Kerül bele érintésérzékelő, egy GPS-modul, egy ultraszéles látószögű kamera, valamint az Intel RealSense D450-es kamerája. Található még rajta három USB-C- és egy HDMI-bemenet, így különféle eszközöket (például LIDAR érzékelőt, keresőlámpát, hőkamerát) lehet hozzá csatlakoztatni. Ezek a berendezések teszik lehetővé, hogy részben önállóan végezze a munkáját.

A sajtóközleményből kiderül, hogy a CyberDog képes felismerni az emberi testtartásokat és arcokat, így „képes követni a gazdáját”. Ez kényelmesnek hangzik, de talán épp ez az a pont, ami a legtöbbeket aggasztja. Kínában az arcfelismerést bevetik például a gyerekek képernyő előtt töltött idejének korlátozására, viszont az ujgur kisebbség megfigyelésére is. Egy lopakodó fekete robotkutya, ami képes arcról felismerni az embereket, nem feltétlenül a legbizalomgerjesztőbb elképzelés. Ez persze nem csak a kínai cég robotja ellen merült fel: a New York-i rendőrség már kísérletezett Spot bevetésével, ami nem aratott osztatlan sikert.

Egy dizájnterv a CyberDogról, amit a kép alapján akár más bolygókon is be lehetne vetni – Kép: Xiaomi
Egy dizájnterv a CyberDogról, amit a kép alapján akár más bolygókon is be lehetne vetni – Kép: Xiaomi

Bár nem a Boston Dynamics az egyetlen cég, ami robotkutyákat gyárt, a videóik miatt talán ők a leghíresebbek. Létezik azonban alternatíva, mint például a kínai Unitree négylábú robotja, a Go1, amit már inkább segítő társként reklámoztak, mint ipari robotként, és ami 2700 dollárba (816 ezer forintba) kerül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!