Arcfelismerővel korlátozzák Kínában, hogy túl sokat játsszanak a gyerekek

2021. július 10. – 00:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Arcfelismerős bejelentkezést vezet be a kínai techóriás Tencent, hogy így korlátozzák, hány órát és mikor játszhatnak az online játékokkal a 18 év alattiak. A lépéssel az internetfüggőséget, kialvatlanságot akarják visszafogni.

Kínában kis túlzással már mindenben van arcfelismerő a banki fizetésektől a becsekkoló rendszerekig, így önmagában nem túl meglepő, hogy ezt most egy újabb viselkedésszabályzó területen is bevezetik: lényegében a 18-as karika és a Face recognition technológia ötvözéséről van szó, amivel a konfuciánus etika útjáról az online világban letérő gyerekeket akarják visszaterelgetni.

Az online játékok és a közösségi média kínai vezető vállalata, a Tencent áprilisban kezdte tesztelni az arcfelismerést, hogy megakadályozzák a gyerekek éjszakába nyúló online játékát. Az előzmény egy 2019-es törvény, ami azt korlátozta, hogy a gyerekek hány órát tölthetnek és mennyit költhetnek az online játékok platformján. A kínai kormányzat a rosszabb tanulmányi eredményekért, kialvatlanságért és a rövidlátásért is a neten töltött túl sok időt okolta, ezért a 18 év alattiaknak este tíz és reggel nyolc között „kiber kijárási tilalmat” vezettek be.

A rendelkezést azonban nem meglepő módon nagyon sokan kijátszották például úgy, hogy a szülők profiljával léptek be. Ezen kívánnak most változtatni azzal, hogy a fiatalkorúak csak arcfelismeréssel léphetnek be a platformra. A New York Times cikke szerint a tesztidőszak után a Tencent a héten vezette be szélesebb körben az arcfelismeréshez kötött beloggolást. A jelmondatuk:

„Gyerekek, tegyétek le a telefonokat, és menjetek aludni!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!