Állami támogatás

Autónként akár 2,3 millió forintnyi összeg is lehet a németországi villanyautó-vásárlási támogatás
Az állam összesen 800 ezer új autó vásárlását finanszírozná egy hamarosan induló programban, a támogatás összege pedig az igénylő családjának méretétől, illetve jövedelmétől is függ.
Nem az a baj a Samsung akkugyárának 133 milliárdos támogatásával, hogy nem teremt munkahelyeket
A hasonló szerződések 80 százalékánál nem volt feltétel a munkahelyteremtés 2024 óta. Ez nem is feltétlenül baj, az már inkább, hogy a legtöbb esetben nem látszik, mit adnak ezek hozzá a magyar...
Úgy kap a Samsung 133 milliárdot a kormánytól, hogy másfél év alatt több mint ezer dolgozót...
Eredetileg 1900 új munkahely létrehozását vállalta volna a Samsung a 133 milliárdos állami támogatásért, de ez kikerült a megegyezésből.
955 milliárd forintból bővíti a Samsung a gödi akkugyárát, a magyar állam 133 milliárdot ad bele
Úgy támogatja az állam az akkugyár további bővítését, hogy a Samsung nulla munkahely létrehozását vállalata.
Úgy mentett gyárakat az állam, hogy közben csúcsra járatta a NER támogatását
Az éppen formálódó iparvédelmi akcióterv szempontjából is érdekes a közelmúltbeli Gyármentő program, amelynek keretében 150 milliárd forintot osztott szét a cégek között az állam.
NYT: A SpaceX nem nagyon fizet adót, és nem is nagyon akar
Hiába támaszkodnak állami megrendelésekre, egy botladozó vállalkozásokat segítő adókedvezményt kihasználva lehet, hogy soha nem kell szövetségi jövedelemadót fizetniük.
Kétmilliárd forinttal olcsóbb lett a Magyar Nagydíj, hála Donald Trumpnak
A dollár gyengülése miatt jelentősen csökkent az az összeg, amit a Forma–1-es Magyar Nagydíj rendezéséért az idén fizetett az ország.
Visszakapja állami támogatását a Columbia Egyetem, de a Trump-kormány büntetést szabott ki
200 millió dollárt kell fizetnie az egyetemnek, amiért a kormány szerint jogsértéseket követtek el a zsidó alkalmazottakkal szemben.
Kormánytámogatással, fideszes képviselőkkel és Bede Zsolt kormányzati trollal jön a laposföld-hívő...
A Mikus Márton által vezetett Polgári Mulató somogyi kitelepülésén Bayer Zsolt és Budaházy György is fellép.
Lázár milliárdos kártalanítást ígért a marhatetemek miatt, a polgármester szerint azóta ghostolja...
A miniszter májusban kártalanítást ajánlott a városnak, ahol több mint ötezer, a ragadós száj- és körömfájás miatt leölt marhát temettek el a helyiek értesítése nélkül. A polgármester azóta írogat...
Kövess minket Facebookon is!