2022. június 14. – 18:13
frissítve
Iszonyatos mennyiségű klasszikus sorozat, annyi Csillagok háborúja és Marvel, hogy attól már a rajongók is csömörközeli állapotba juthatnak, rengeteg önfényezés, száz évvel ezelőtti rajzfilmes csemegék – ezek az első benyomások a kedden indult Disney+ nevű szolgáltatóról, amire megéri előfizetni, ha az előző mondatban bármitől izgalomba jöttünk.
Soká éljen a monokultúra! Ha nem lenne elég, hogy a moziban folyton elárasztanak a Disney köpönyegéből előbújt filmek, a Marvel-szuperhősök, a Pixar-mesék, a szerencsére takarékra tett Star Wars-epizódok, most már itthon is előfizethetünk arra, hogy még több ilyet tudjunk nézni. Június 14-től ugyanis Magyarországon is elérhető a Disney+, a Disney-konglomerátum streamingszolgáltatója, ahol egy helyen meg lehet találni mindent, aminek a termékét a cég valaha bekebelezte: itt a Marvel, a Pixar, a National Geographic egy helyen, a 20th Century Foxtól felvásárolt filmek is felbukkannak, és a Magyarországon nem létező Hulu kínálata is ide érkezik majd meg.
De mi van most rajta?
A válasz sosem igazán egyértelmű, mert ahogy az HBO Max tesztelésének esetében, itt sem minden élesedik a magyar indulásnál, vagy egyszerűen most derül ki, hogy várt dolgok nem érkeznek meg, váratlanok igen, amikre pedig számítottunk, azok sem feltétlenül úgy, ahogy az jó lenne nekünk. Mivel rengeteg a tartalom, az is lehet, hogy a furcsaságok majd napokkal később tűnnek fel, és az is valószínű, hogy ha valaki teljesen más mentalitással kattintgat benne, mint én, akkor teljesen más következtetésre fog jutni. Az enyém a következő:
a Disney+ a jelenlegi állapotában elég jól működik Disney-archívumként, és ha valaki rogyásig szeretne Star Wars- és Marvel-mozgóképeket fogyasztani sűrű rotációban, akkor az is jól fog vele járni.
Elég jó a felhozatal annak, aki régi, legális oldalon talán sosem, csak lineáris tévében elérhető sorozatokat akar nézni az ezredforduló környékéről, és aki a gyerekeit kényelmesen szeretné indoktrinálni majdnem százévnyi Disney-rajzfilmmel. Csemegéket így is lehet találni rajta, bár hogy kinek mi a csemege, az természetesen háztartásról háztartásra más: lehet, hogy valaki Gordon Ramsey natgeós sorozatától fog megőrülni, lehet, hogy valaki attól, hogy lehet magyar felirattal nézni a nyolcvanas évek egyik legendás amerikai sorozatát, a Golden Girlst.
A Disney+ egy hónapra 2490, egy évre 24 900 forintba kerül, ingyenes próbaidőszak nincsen. Az indulástól számítva 12 napig be lehet váltani egy előregisztrációs kedvezményt, amivel a 12 hónap helyett csak 8 hónapnyit kell fizetni az előfizetésből, de a kedvezmény beváltására feljogosító email nem mindenkinek jött meg az indulás napján. A regisztrációnál nincsen olyan opció, mint az HBO Maxnál, hogy a hónap végén vonja le az árat, vagy mint az Amazon Prime-nál, ahol csak bizonyos nap után, itt az emailcím megadása után már a bankkártyaadatokat kell bepötyögni, és azonnal vonja is az összeget. Nincsenek különböző típusú előfizetések, mint a Netflixen, a szolgáltatás mindenkinek ugyanaz.
A Disney+ egyelőre nem tett olyan szigorú kijelentéseket a jelszavak megosztásáról, mint a Netflix, a felhasználási feltételekben csak ennyi áll erről: „Ön a felelős a felhasználói nevének és jelszavának bizalmas kezeléséért és biztonságáért, valamint minden olyan tevékenységért, amely a Disney+ szolgáltatásban regisztrált fiókjában vagy rajta keresztül történik.”
Egy profillal párhuzamosan négy készüléken lehet használni egyszerre, sőt, van egy GroupWatch nevű funkció, amivel más előfizetőkkel egyszerre tudjuk nézni a filmeket és sorozatokat.
Nekem iOS-en az app minden egyes indításnál azzal fogad, hogy én éppen GroupWatch-csoportban nézem a Csillagok háborúját, valaki vagy viccelődik velem, vagy ez egy bug, vagy az app használatának feltétele, hogy egyszer meg kell nézni ismeretlenekkel Az új reményt – lehet, hogy túl korán írtam le ebben a cikkben, hogy indoktrináció.
A Disney+ kezdőfelülete pedig nem is árul zsákbamacskát, hogy miért is jöttünk ide – a minimalista ikonok és a hatalmas, bannerméretű ajánlók után hat kisebb thumbnail fogad minket: Disney, Pixar, Marvel, Star Wars, National Geographic és Star. Az első öt magától értetődő, az utolsónak azokat a filmeket és sorozatokat nevezik a Disney+-on, amik nem tartoznak az első ötbe, és nem is gyerekeknek szánt tartalmak: itt vannak a Hulu-sorozatok, a West Side Story és még megannyi film az archívumból.
A legtöbb kategória magától értetődő, de azért belemegyek a részletekbe. A Disney alá tartoznak a cég saját készítésű filmjei, sorozatai, gyerekfilmjei, animációi, olyan, kifejezetten a platformra készült darabokkal, mint a Tucatjával olcsóbb-remake, a Cipőpipőke vagy az új Chip és Dale. Amennyire meg tudtam ítélni, a ma már kevésbé szerencsés A Dél dalai kivételével minden egész estés Disney-rajzfilm itt van, a legelső Hófehérkétől kezdve.
Filmtörténeti szempontból ez a legérdekesebb szeglete a Disney+-nak, mert felkerültek tökéletes, felújított minőségben, szinkronnal és felirattal a cég korai rövidfilmjei: elérhető például a Steamboat Willie, Mickey egér első felbukkanása, de a korai, harmincas-negyvenes években készült Silly Symphony-rövidfilmek is (amik néha valami rejtélyes okból a magyar fordításban azt az elnevezést kapták, hogy Buta Szimfónia, de nem minden esetben). Ezekkel a rövidfilmekkel temérdek Oscar-díjat zsebelt be a Disney majdnem száz évvel ezelőtt, és mai szemmel nézve, főleg ilyen minőségben, semmihez sem hasonlíthatóak.
Nem öregedtek ilyen nemesen, de a korai Pixar-animációk, köztük az 1988-as, Oscar-díjas Bádogjáték is elérhető. Illetve akik még mindig a generációs traumától szenvednek, azoknak kötelességem elmondani, hogy felkerült magyar szinkronnal a Kacsamesék. És igen, az első évadban a 35. rész (A gonosz bálna) az, amit megszakítottak Antall József halálhírével 1993 decemberében, nagyjából 6 perc 30 másodperchez kell tekerni ahhoz, hogy megtaláljuk a pillanatot, amit most nem szakít meg a demokratikus Magyarország első miniszterelnökének halála. (Ha valaki görcsösen újra át szeretné élni a „Walt Disney bemutatja” műsorsávot a kilencvenes évekből, annak mondom, hogy van Balu kapitány kalandjai és Gumimacik is, Suli és a Nehéz napok a Föld nevű bolygón sajnos nem.)
Akad még pár kuriózum a Disney-szekcióban, itt van például a nemrég meghalt Sean Connery egyik első játékfilmes szerepe a Bond-filmek előtt (A kertész és a kis emberkék), meg megnézhetjük a kölyökképű Kurt Russelt (Komputer teniszcipőben, A világ legerősebb embere), akinek a legenda szerint Walt Disney felírta a nevét – rosszul – egy cetlire, nem sokkal a halála előtt. A Disney-archívum érdekes látlelet az amerikai gyerekfilmek világába, ami nekünk a Keménykalap és krumpliorr vagy a Hahó, öcsi! volt, annak megnézhetjük az Egyesült Államokban készített változatait is, olyan, nálunk ismeretlen színészek szereplésével, mint Don Knotts vagy Fred McMurray.
A Marvel-válogatás szintén magáért beszél, itt – a Pókember-filmek kivételével – látható a teljes Marvel-felhozatal, kiegészülve eddig nálunk nem elérhető sorozatokkal (Sólyomszem, A Sólyom és a Tél Katonája, Moon Knight, Loki), rajzfilmsorozatokkal (itt van dögivel Pókember is). Már azonnal lehet nézni magyar szinkronnal és felirattal a Ms. Marvelt is. Filmeknél két dolog kifejezetten szimpatikus: a részben IMAX-ban készülteknél (Thor: Ragnarök, Örökkévalók) választhatunk olyan opciót, hogy az IMAX Enhanced-változatot nézzük, ahhoz alkalmazkodó, bizonyos jeleneteknél magasabb képaránnyal. A másik pedig az, hogy bizonyos filmeknél (szintén a Thor 3 vagy a Jégvarázs 2) vannak elérhető extrák, néha werkfilmek, néha promók vagy kapcsolódó videoklipek.
Nem túl informatív
A teszt idejére javarészt desktopon használtam a Disney+-t, és sosem volt problémám a felülettel. De az is igaz, hogy nem a leginformatívabb: a filmek vagy sorozatok oldaláról képtelenség megtudni, hogy valaminek mi az eredeti címe, hiába kattintok bele a részletekbe. Ahol nincsenek hivatkozások, tehát ha mondjuk meg szeretném nézni, hogy az új Halál a Nílusont rendező Kenneth Branagh miket művelt, akkor nem tudok a nevére bökni, és megtudni, hogy például ő rendezte az első Thort, maximum akkor, ha begépelem a nevét. Néha a filmek leírásai nevetségesen elégtelenek, az például senkinek a kedvét nem fogja meghozni a West Side Storyhoz, hogy, idézem: „A rendező, Steven Spielberg vászonra hozza az elismert musicalt.”
Az ilyen információk mellett kifejezetten zavaró, hogy nem lehet előre tudni, hogy mihez van szinkron vagy felirat, csak ha elkezdjük nézni. Mert a helyzet néha lutri: hiába van magyar címe, az Elizabeth Holmes-ügyről szóló A kibukott semmilyen magyarítást nem kapott, a Pam és Tommy pedig feliratot nem, csak magyar szinkront. Régebbi sorozatoknál is kitart a lutri: az Aliasnál például csak magyar felirat van, a Lostnál pedig sajnos csak és kizárólag magyar szinkron, ami dicsőségesen bejelenti a legendás főcím alatt, hogy „Pokoli éden”.
Vannak aztán olyan sorozatok, amik máshogy okoznak csalódást: a Muppetsből például csak a 2015-ös évad van fenn, az X-Akták ajánlóképénél pedig már Robert Patrick szereplése is gyanús, a gyanú pedig beigazolódik azzal, hogy csak és kizárólag a 13. és a 14. évad került fel belőle – ha Fox Mulderre vágyunk, akkor be kell érnünk a két egész estés filmmel. Ugyanez a helyzet a Buffynál, amiből csak két évad elérhető.
Felkerült viszont A Simpson család összes, 33 évadja, plusz mindenféle Simpson-film és kisfilm mellé, összes évadával itt a Futurama, a 24, a Született feleségek, a Grace-klinikából annyi évad, hogy vízszintesen kell görgetni, hogy eljussunk a végére, még annál is több Family Guy, 12 évadnyi Bob burgerfalodája, Castle, Dr. Csont, 15 évad Gyilkos elmék. Iszonyatos mennyiségű néznivaló.
De amíg – kicsit nehézkesen, de – lehet szűrni a különböző tartalmaknál alkategóriákra, a National Geographic sorozatainál és filmjeinél már nincsen meg ez a lehetőség. Nem különösebben natgeós szemmel az Oscar-díjas Free Solo és a Géniusz-sorozat tűnt fel, és tényleg van Gordon Ramsey-sorozat is, de az ajánlott, kapcsolódó tartalmaknál már könnyen el lehet csalinkázni valami nem kifejezetten ismeretterjesztő film felé.
Én javarészt filmekkel foglalkozom, ezért a Disney+-t olyan szemmel is néztem, hogy milyen filmek érhetőek el. Aki a filmtörténetet innen akarja bebiflázni, az óhatatlanul meg fog bukni, a legrégebbi játékfilm az 1957-es Félévente randevú című romantikus film Cary Granttel. A hatvanas-hetvenes évek már hajszálnyival, de jobban állnak: nézhető itt az első és a második Francia kapcsolat, a Butch Cassidy és a Sundance-kölyök, és a Kleopátra Elizabeth Taylorral, de nagyjából ezekben ki is merülnek a klasszikusok. Vannak őszintén szólva meglepő filmek is a kínálatban, több Wes Anderson-rendezést is sikerült kitúrni, illetve sajnos csonkított, és nem rendezői változatban, de itt a Margaret című dráma is, az A régi város Oscar-díjas rendezőjétől.
Már végre Magyarországon, legálisan is látható a Hamilton musical színpadi felvétele, és két, idén Oscar-díjat kapó film is felkerült: az egyik a Tammy Faye szemei című életrajzi film, amiért Jessica Chastain és az őt sminkelők is megkapták a díjat, illetve az A lélek nyara című parádés koncertfilm, egy, a Woodstock-fesztivállal egy időben szervezett, főleg fekete zenészeket felvonultató koncertsorozatról. Ez utóbbinál még a dalok is kaptak magyar feliratot.
Bár nem annyira szuperérdekes, muszáj leírnom: itt van az összes Alien-film, a Covenantig bezárólag, az összes Predator, az összes Die Hard, összesen kilenc darab Majmok bolygója. Ami nincsen, és amiben a Netflix vagy az HBO Max simán lenyomja a kínálatot, az a nem amerikai filmek és sorozatok száma. Keservesen próbáltam valamit találni, ami talán Európában készült, európai rendezővel, színészekkel, bárhogyan. A legközelebbi, amit találtam, az a holland Paul Verhoeven zseniális sci-fije, a Csillagközi invázió.
Párórás nyomkodás után is egyértelmű, hogy ha van valami, amiről a Disney szeret tartalmat gyártani, az leginkább saját maga: egy-egy kereséssel néha fullasztó mennyiségű önpromót lehet kibányászni, a parkok történetéről, kellékekről, dalszövegírókról készült, csillogó szemű dokumentumfilmek és werkfilmek arról, hogy milyen pompás egy cég is ez, ahol igazán szárnyalni tud a kreativitás. Van abban valami keserű érzés, hogy azért fizetünk havonta, hogy ezeket is el tudjuk érni.
Azzal viszont érdemes tisztában lenni, hogy ez a csillogó szemű cég azért bele tud mókolni a tartalmakba, ha úgy szottyan kedve: akárcsak a Seinfeldnél a Netflixen, a korai Simpson család képaránya is széles képarányú tévékre van optimalizálva, ezért levágják az alját és a tetejét. Korábban pedig felháborodást keltett az, hogy Daryl Hannah testét kitakarták digitális effektekkel vagy egyszerű zoomolással a Csobbanás című sellős filmben – ez a változat van Magyarországon is. Utóbbi esetben egy felirat köszönti a nézőt, hogy a filmet megváltoztatták, de a részletek csak közben derülnek ki. És ha egy lassan negyvenéves filmnél megtehetik ezt, akkor megtehetik gyakorlatilag bárhol és bármikor.
Persze a változtatás és különböző tartalmak eltávolítása a streamingszolgáltatók sajátja, ez egy olyan áldozat, amit meg kell hozni a kényelemért, ahogy azt is, hogy különböző gigacégeknek adjuk meg a hitelkártyánk adatait, cserébe azért, hogy true crime sorozatokat nézhessük szombat éjfélkor az ágyban. A Disney+ felhozatala robusztus, és egészen biztosan kerülnek még rá folyamatosan az új tartalmak.
Azt lesz majd érdekes nézni, hogy megkapjuk-e ugyanazokat a filmeket és sorozatokat, amik az Egyesült Államokban vagy az Egyesült Királyságban jelennek meg – az már biztos, hogy június végén érkezik a Doctor Strange folytatása, augusztusban pedig a Préda című Predator-filmet is nézhetjük itthon. Ha pedig újra akarjuk élni az ezredforduló sorozatdömpingjét, a harmincas magyarok tévézős gyerekkorát, vagy egyszerűen csak annyira szeretjük a Disney-t, hogy mindent meg akarunk nézni, aminek a céghez köze van, akkor egészen biztosan nem találunk jobb streamingszolgáltatót. De mint a legtöbb, önmagában ez is kevés.
