Elindult Magyarországon is az HBO Max, úgyhogy jól megnyomogattuk

2022. március 08. – 21:42

frissítve

Elindult Magyarországon is az HBO Max, úgyhogy jól megnyomogattuk

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon is elindult az HBO Max, az HBO új streamingszolgáltatása, amely leváltja az itthon régóta elérhető HBO Go felületét. A Max már 2020-ban elindult az Egyesült Államokban, azonban egészen eddig várni kellett, hogy a mi régiónkban is bevezessék. A Max mint felület jobb, gyorsabb, átláthatóbb és kényelmesebb, mint a Go volt, ráadásul az átállás ránézésre zökkenőmentesen történt.

A hivatalos indulás március 8. lett, és mivel az HBO Go sok okostévé és set top box esetében alapból fel van telepítve, nagy kérdés volt, hogy mennyire lesz macerás az átállás. Én reggel 10-kor ültem le a tévé elé, hogy megnézzem, a set top boxunkban megtörtént-e már a váltás.

Semmit nem kellett tennem, csak rányomni a távirányító HBO gombjára, ami eddig a Go alkalmazást hozta fel. És rögtön első próbálkozásra bevillant az HBO Max lilás logója, vagyis a hivatalos indulás napján már azonnal elérhető volt az alkalmazás. HBO Go-előfizetéssel az átállás sem volt túl bonyolult. Ugyan a böngészési előzményeket a rendszer nem tudta átmenteni a Góról a Maxba, cserébe tényleg csak az eddigi emailcímet és jelszót kellett megadni, és semmi más pepecselésre nem volt szükség. Ráadásul 30%-os kedvezményt kapnak a Go-előfizetők, vagy azok, akik március 31-ig fizetnek elő, így 1590 forintba kerül a szolgáltatás havonta. (Az akció lejárta után 2390 forint a havidíj.)

Miért volt erre szükség?

Teljes joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért volt szükség arra, hogy a Magyarországon streaming vonalon egyértelműen a top3-ba tartozó Gót egy újabb felületre cserélje az HBO. Ez egy viszonylag összetett, alapvetően gazdasági kérdés, bár az sem mindegy, hogy a Go kezelőfelülete a fantasztikus tartalmi katalógus ellenére kifejezetten rettenetes volt. Az HBO hosszú évekig prémium kábelcsatornaként élt az emberek fejében, és csak nagyon vonakodva léptek be a streamingpiacra, amikor már látni lehetett, hogy a Netflix a feje tetejére állítja a tévés tartalomfogyasztási szokásokat.

A Gót például sokáig csak rendes HBO-előfizetéssel lehetett használni, és el kellett telnie egy kis időnek, illetve átrendeződnie magának a piacnak is, mire rájöttek arra, hogy kábeltévés előfizetéshez kötni a szolgáltatást a digitális korszakban egyszerűen értelmetlen. Az HBO Go még így is egész jól időzített, és ma már a legtöbb okostévén automatikusan fel van telepítve a Netflix, a Youtube és egyre gyakrabban az Amazon Prime mellett. A legtöbb készülékhez járó tévékapcsolón már külön gomb is van ezekhez a felületekhez.

Az esetük azért is nagyon érdekes, mert az egész streamingforradalom teljesen másként nézne ki nélkülük. Amikor az ezredforduló környékén még a tévésorozatok a mozifilmek mostohatestvérének számítottak, akkor az HBO olyan ma már már kultikusnak és alapvetésnek számító sorozatok gyártásába fogott, mint Az elit alakulat, a Maffiózók, a Drót, a Deadwood vagy az Oz. A következő nagy szintlépést aztán a Trónok harca globális sikere hozta meg, amivel az HBO nagyon fontos szerepet játszott a peak tv-korszak létrejöttében.

Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / Getty Images
Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / Getty Images

Az HBO hosszú évekig nagyon figyelt a prémium minőségre, vagyis ha gyártanak egy sorozatot, az általában kiugróan magas minőséget képvisel. Csak útközben a Netflix mellett új riválisok tűntek fel, mint az Amazon Prime, az Apple TV+, majd a Disney+, a Hulu vagy CBS All Access vagy a Paramount+. A hatalmas streamingháborúban pedig egyre inkább a mennyiség került a fókuszba, vagyis hogy melyik platform rendelkezik a legnagyobb katalógussal. Nem véletlen, hogy a Disney is addig várt a saját streamingfelülete elindításával (ez Magyarországra elvileg idén nyáron érkezik), amíg meg nem vette a Fox fikciós részlegét, ezzel több ezer tévésorozatot, filmet és különféle műsorokat.

A HBO emiatt érdekes helyzetbe került: hogyan lehet tartani a versenyt a konkurenciával úgy, hogy ne csökkenjen a saját gyártású produkciók minősége, vagyis ne csorbuljon az HBO brand.

A kérdéskör végül akkor dőlt el, amikor 2018-ban az egyik legnagyobb amerikai telekommunikációs és szórakoztatóipari vállalat, az AT&T megvette az HBO-t is birtokló Warnert. A deal egyértelműen abba az irányba mutatott, hogy az AT&T sokkal nagyobb lendülettel szállna be a streamingháborúba a Warner hatalmas filmes és tévésorozatos katalógusával, ez lett két évvel később az HBO Max. Már akkor is lehetett hallani, hogy az AT&T által megszabott új irányvonal a mennyiségre helyezte a hangsúlyt a minőség helyett, és az elmúlt pár évben nagy mennyiségben jöttek új produkciók az HBO égisze alatt. És ezek között már bőven voltak olyanok is, amik nagyon nem hozták azt a klasszikus HBO-szintet, mint amit az ezredforduló környékén lehetett tapasztalni.

Szebb, jobb, gyorsabb

Az HBO Go egyik legnagyobb problémája egyértelműen az volt, hogy lehetetlenül rossz volt a kezelőfelülete, pláne hogy ha a Netflixhez hasonlítottuk. Saját tapasztalat alapján rendre gond volt a feliratokkal (bizonyos készülékeken nem töltötte be ezeket, más esetekben egyszerűen hiányoztak a lejátszóból), nem lehetett átlépni a sorozatok intróit, nem lehetett pici, 10-15 másodperces előre-hátra tekerni a videóban, ráadásul a menük használata sem volt kényelmes. Arról nem is beszélve, hogy a Netflixhez képest kb. semmi felhasználói élményt nem adott, nem volt egy kiforrott, felhasználói tevékenységekhez igazított ajánlórendszere sőt, olyan is előfordult velem többször, hogy egy epizódot tableten hagytam abba a felénél, hogy aztán később egy másik eszközön már ne jegyezze meg, pontosan hol tartottam a sorozatban. És még olyan alapvető funkció is hiányzott belőle, hogy különböző profilokkal tudjuk használni a Gót.

Na, ezek a funkciók mind működnek és elérhetőek az HBO Maxon.

Olyannyira, hogy még én is meglepődtem rajta, hogy alig indítottam el böngészőből a szolgáltatást, már fel is dobta a kérdés, hogy szeretném-e az alkalmazást összekötni a Chromecastemmel. Lehet profilt csinálni, lehet előre-hátra pörgetni a videókban 15 másodpercet, a rendszer eszköztől függetlenül megjegyzi és tárolja, hogy épp hol tartunk, és prímán működik minden okostévén, tableten, Androidon és böngészőben is. A kategóriás ajánlás viszont nem az igazi még, bár ez lehet még változhat attól függően, hogy mennyi és milyen sorozatot nézek a profilommal.

Jó, de mit lehet nézni?

Mint minden streamingszolgáltatónál, az HBO Maxnál is az a kulcskérdés, hogy oké, tök jó, hogy elindult, de mit lehet rajta nézni? Először is HBO-gyártású sorozatokat, filmeket és dokumentumfilmeket, illetve olyan tartalmakat, amik kifejezetten az HBO Maxra készültek. A csatorna anyacége, a Warner 2020-ban a koronavírus (és a saját felületének hájpolása) miatt úgy döntött, hogy egy rakat filmet elérhetővé tesz majd a mozis premierrel egy időben, határozott ideig az HBO Maxon is, a kísérlet felemásan sikerült, 2022-re le is állították, szóval senki se keresse egyelőre az Öngyilkos osztag 2021-es változatát rajta.

Ami viszont itt van, az a Dűne, ami jelenleg 10 Oscar-díj várományosa, és eddig csak az Itunesból lehetett kikölcsönözni/megvásárolni, esetleg fizikai hordozón boltokban megvenni. Abszolút premier Magyarországon a mozik után a Mátrix: Feltámadások, amit majd március végén lehet megvenni lemezen, addig csak a magyar HBO Maxon tudjuk megvenni.

Ugyancsak itt lehet először látni a nevetségesen sűrű tempóban dolgozó Steven Soderbergh tavalyi és idei filmjét, a Semmi hirtelen mozdulat című gengszterfilmet (egy mellékszerepben a pazar Brendan Fraserrel), illetve a koronavírust, a techcégek megfigyelési szándékait és a Hátsó ablak paranoiáját egyesítő Kimi című thrillert, a főszerepben a legújabb Macskanőt alakító Zoë Kravitzcel. Mindkettőt érdemes megnézni, ha még nem volt egyikhez sem szerencsénk.

Szintén itt látható egyelőre a mozik után a Richard király című, a Williams testvérekről és az őket edző apjukról szóló sportdráma, Will Smith főszereplésével. És már felbukkannak az exkluzív tartalmak is, a West Side Story-val debütáló Rachel Zieglerrel készült középiskolás dráma, az Utóhatás. És most már streamingen is meg lehet nézni a Maffiózók-előzményfilmjét, A maffia szentjeit.

Aki viszont azzal számolt, hogy egy akkora kincsesbánya lesz az indulásnál az HBO Max, mint az Egyesült Államokban, ahol a Turner Classic Movies, a Criterion-kollekció, és a Warner archívumát gyúrták egybe a starthoz, az óriásit fog csalódni. A magyar HBO Max kínálatában semmi archívszerű nincsen, ugyan a legrégebbi film az 1939-es Elfújta a szél, de az már lassan lepörgött az összes magyar streamingen és boltban.

Érdemes megnézni ezt a listát, amin szerepel az amerikai indulás összes filmje, ha jól számoltam, ebből a több száz filmből összesen kettő darab megy itthon a felületen, a már említett Elfújta a szél és a 2001: Űrodüsszeia. Nincsenek művészfilmek, régebbi dokumentumfilmek, a negyvenes-ötvenes évekből nincsen semmi, a hatvanasokból elvétve (Hud, Doktor Zsivágó, Mechanikus narancs, Menekülés Alcatrazból), de semmi olyasmi, ami miatt azt érezné az ember, hogy végre láthat valamit, amit eddig nem.

Az HBO Max egyértelműen arra megy rá, hogy blockbuster-sorozatok elérhetőek legyenek. Itt van az összes Gyűrűk Ura, az összes Hobbit, sőt, azoknak akik úgy érzik, hogy nem lehet elég Hobbit-filmet nézni, azoknak külön megvannak azoknak a bővített kiadásai. Megvan az összes Harry Potter, a Superman-filmekből a híresen rossz negyedik kivételével az összes, Ocean’s Eleven-sorozat, az összes Mátrix, újkori Godzillák, minden egyes Rocky, mind a három Másnaposok, az összes Verdák, Halálos fegyver-sorozat, és így tovább. Van, ami több értelemben sem teljes, a Mad Maxből csak az első rész, és a negyedik van fenn, az utóbbi ráadásul csonkított képarányban.

Mi van a sorozatokkal?

A sorozatok közül értelemszerűen itt vannak az HBO saját gyártású tartalmai, az Oz, a Drót, a Deadwood, a Maffiózók, a Sírhant művek, sőt, még az olyan obskurusabb darabok is, mint a John from Cincinatti – gyakorlatilag átpakolták az HBO Go felhozatalát, bár a méltatlanul keveset emlegetett John Wilson tanácsai mintha eltűnt volna a pakolás közben.

Furcsa módon viszont olyanokat sem találni, amikre számítani lehetett volna, kedd délutánig egyelőre nyoma sincsen a The Tourist című, Jamie Dornannal készített thrillernek, illetve szintén sehol nincsen az Our Flag Means Death című kalózsorozat, amiben Rhys Darby (Flight Of The Conchords) a főszereplő, és elvileg pár napja debütált a HBO Maxon.

Viszont Magyarországon elérhető lett egy rakat olyan sorozat, amiket eddig legálisan nem lehetett látni – a Sorozatjunkie itt szedte össze őket. Ilyen a már emlegetett Az öngyilkos osztagból lehasított Peacemaker – Békeharcos, a disztópikus Tizenegyes állomás – Station Eleven, a Hacks – A pénz beszél Jean Smarttal (Fargo, Légió), vagy a tavalyi The Girl Before. A Station Elevenhez még magyar szinkron is készült.

Akinek pedig nem volt elég a What We Do In The Shadows vámpíros marhulása, megkapjuk mind a három évadot a Wellington Paranormal című spinoffból, ami az eredeti filmben felbukkanó, szörnyek között tanácstalanul kóborló új-zélandi járőrök mindennapjairól szól. (Reality-tartalom is van, itt van végre a viccnek tűnő Fboy Island – Kamuarcok szigete és Selena Gomez főzőműsora, a Selena + Séf is.)

Újdonságok is azonnal vannak, ma mutatják be elvileg az egész világon a Los Angeles Lakers csúcskorszakáról szóló Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése című sorozatot John C. Reilyval, mostantól látható a román mindennapokban eligazodni kívánó fiatal nőkről szóló Ruxx.

Akárcsak a filmes résznél, a sorozatoknál sem nyitották ki az archívumot túlságosan: a Scooby-Doo és a Bolondos dallamok is mind új, 2020-ban készült változat, nem olyasmi, amivel gyerekkorunkban a Cartoon Networkön lehetett találkozni.

És mik jönnek még?

Jövő csütörtökön érkezhet két sorozat is egyszerre. Az egyik a Minx, amiben egy feminista aktivista a hetvenes években elhatározza, hogy megalapítja az első, nőknek szóló erotikus magazint, illetve a DMZ, a jövő egyik polgárháborúja alatt játszódó sci-fi Rosario Dawsonnal. Egy nappal indul a terek szerint a svéd Lust, amiben egy csapat negyvenes svéd nő jön rá, hogy mennyi minden vár rá még a szexben – ennek a sorozatnak a premierje az idei berlini filmfesztiválon volt.

Április elején érkezhet a tavasz egyik nagy dobása, a Tokyo Vice. Jake Adelstein az ország első gajdzsin riportereként követte a japán rendőrség mindennapjait, az élményeiből készült el a Tokyo Vice című könyv, amit most többek között a Shang-Chit rendező Destin Daniel Cretton tévésít meg. Érdekesség, hogy egy részt rendez a sorozatból Michael Mann is, a Szemtől szemben és az Embervadász kultikus rendezője, aki a 2015-ös Blackhat című hekkelős thrillere óta nem készített mozgóképet.

Aztán érkezik az első magyar sorozat, ami az HBO Maxon fog bemutatkozni: A besúgó a nyolcvanas évek közepén játszódik, akit megzsarol az állam, hogy jelentsen egy csapat ellenzéki fiatalról. Még nem tudni, hogy pontosan mikor láthatjuk A besúgót.

Ahogy a többi 2022-es premierről sem lehet olyan sok biztosat mondani. Az HBO Maxra jelenleg készült egy Örömapa-remake, egy Micsoda buli!-remake is, csak hogy görgessük magunk előtt még egy kicsit a kilencvenes éveket. Dramatizálni fognak igazi bűneseteket, a Love and Death, illetve a The Staircase is valós eseményeken fog alapulni, az előző egy egyházi közösségben történt baltás gyilkosságot fog feldolgozni Elizabeth Olsen és Jesse Plemons főszereplésével, az utóbbiban pedig Colin Firth és Toni Collette játszanak majd el egy olyan gyilkosságot, amit már 2004-ben egy dokumentumsorozatban is feldolgoztak. 2022 első felében jön majd az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikusról készült dokumentumfilm is, amit az idei Sundance-fesztiválon mutattak be.

A legnagyobb kérdés pedig az, hogy mi lesz a frissen mozikba bemutatott Batmanből. A Warner által készített film most eléggé bombán megy a világ mozijaiban, de egyelőre még nem volt hivatalos mondás arról, hogy mikor és hogyan érkezik streamingre. Adná magát a 45 napos határidő, a Warner ugyanis ennyit ír elő, mielőtt a filmjei egy ilyen szolgáltatóra felkerülnek, ez pedig azt jelentené, hogy április végén láthatnánk mi is az otthonunkban Robert Pattinsont denevérruhában.

A blockbusterek mellett pedig magyar filmeket is pakolnak majd az HBO Maxra, itt fog bemutatkozni a karantén ideje alatt készített szkeccsfilm, az A Karantén Zóna, illetve a kötelező Filmio-köre után itt lehet majd következőnek látni Kis Hajni Külön falka című drámáját is.

De az HBO Max Magyarországon elsősorban az HBO tartalmak gyűjtőhelyének tűnik. Még nyilván kérdés, hogy a következő napokban mennyire fog bővülni, mennyire fog kinyílni a Warner-széf, hogy kipotyogjon onnan pár finomság, de egyelőre azoknak érdemes rá előfizetni, akik az HBO sorozatait akarják elsősorban nézni. Mert azokból van bőven.

Kövess minket Facebookon is!