2021. augusztus 16. – 23:12
frissítve
„Scorsesével fogok dolgozni, Leóval, meg Bob De Niróval. Mindjárt rosszul leszek!”
– mondja az 52 éves, cowboykalapos Brendan Fraser egy tiktokos videóban, amiben egy rajongójával beszélget. Fraser kicsit viccelődik, a körmét rágja túlozva, a rajongója, Lindsey Key pedig azt mondja neki, hogy jó, ha tudja, nagyon sokan szurkolnak neki az interneten. Fraser nagyon jó színész, meg nagyon jól tud marhulni is, hiszen ebből építette a karrierjét.
Azt viszont nem játssza meg, hogy lehajtja a fejét, a szájába harap, és iszik egy korty vizet, hogy ne kezdjen el sírni. A kilencvenes-kétezres évek egyik meghatározó hollywoodi férfi főszereplője, aki évekig kerülte a pályát, tönkretette a testét, rossz döntéseket hozott, a sors is rendszeresen agyoncsapta, szóval Brendan Fraser egy pillanat alatt tisztában lett azzal, hogy az útja ki lesz egyengetve, és sokan támogatni fogják ezen az úton.
Fraser története egyszerre klasszikus hollywoodi karrierív, meg nem is. Játszott komoly filmekben, gyerekes vígjátékokban, Oscarra jelölt drámákban és a Bolondos dallamok-filmben is. A bukását nem az okozta, hogy elmarta a barátait maga mellől, hogy politikailag megkérdőjelezhető lett, vagy súlyos drog- és alkoholproblémái lettek.
Azért tűnt el, mert teljes ronccsá dolgozta magát a karrierje csúcsán, mert sorban érték a személyes tragédiák, és azért is, mert ezek miatt szinte teljesen megváltozott a kinézete, a karaktere.
Ő már nem Az őserdő hőse („Úgy néztem ki, mint egy szelet steak!” – mondta arról később), nem Rick a Múmia-sorozatból, nem az a szórakoztató és vicces főszereplő, akivel két különböző filmben is eljátszatták, hogy egy letűnt kor relikviája (Kőbunkó és a Csapás a múltból). Ő Brendan Fraser, a gülüszemű, intenzív gonosz, aki évek óta próbálja visszalavírozni magát az életbe, és úgy tűnik, hogy ebben az évtizedben sikerülni fog neki.
„Mintha meglenne bennem a Fény”
Brendan James Fraser 1968-ban született Indianapolisban, egy kanadai külügyes legkisebb fiaként. A Fraser család az édesapa munkája miatt folyton járta a világot, Brendan Detroitban, Ottawában, Hágában, Torontóban járt iskolában, Seattle-ben pedig színészetet tanult. 1991-ben Seattle-ből Los Angelesbe ment, ahol találkozott a rendező Taylor Hackforddal (Garni-zóna, Az ördög ügyvédje). A következő másfél évben szerepelt tévéfilmben, egy meg nem valósult sorozat első részében, bevették a Kőbunkóba Pauly Shore mellé, és megkapta élete első főszerepét a Vágyak csapdájában című filmben.
A magyar címével ellentétben ez nem egy erotikus thriller volt, hanem egy dráma egy fiúról, aki az ötvenes évek Amerikájában csak úgy mer iskolába járni, ha elhallgatja a tényt, hogy zsidó. A filmben rengeteg fiatal színész tűnt fel: Matt Damon, Ben Affleck, Chris O'Donnell, és ha a Vágyak csapdájában nem maradt is fenn az emlékezetben, Fraser jó kritikákat kapott, a New York Times szerint sikerült kiemelkednie a Kőbunkó őskori trutymójából, hogy egy nagyon megnyerő főszereplő legyen. Pedig már a Kőbunkóban is jó kritikákat kapott, még ha a film nem is: volt, akit Tom Hanksre emlékeztette a kiolvasztott ősember szerepében.
Amikor arról kérdezték, hogyan sikerült összehoznia ezt a 18 hónapos sikerszériát ilyen fiatalon, Fraser sem tudja teljesen megmagyarázni.
„Manapság már másként néznek rám az emberek. Mintha meglenne bennem a Fény, vagy valaki elmondta volna a titkot, hogyan kell ezt csinálni.”
Láthatólag tudta, hogy kell. Az egészen jelentéktelen 1996-os Az árnyékfeleség után azt írták róla, hogy ha így folytatja, ő lesz a kilencvenes évek válasza arra a szerepre, amit Patrick Swayze eljátszott a Dirty Dancingben. A vonzerejét szintén a Timesban így magyarázták meg 1999-ben: „A kamera úgy tekint Fraserre, mint egy 13 éves lány, csupa remény és lehetőség. Az arcéle álomszerű, a kék szemei nagyok, az ajkai teltek, az orrában pedig pont van elég pukli, hogy ne egy rajzfilmfigura legyen. 190 centi, a testére pedig egyaránt vágyakoznak férfiak és nők.”
A kilencvenes évek legeslegvége volt egyértelműen az az időszak, amikor Fraser a csúcsra ért. Ekkor ismerte meg a feleségét, Afton Smitht (vele 1993-ban találkozott egy grillpartin, amit Winona Ryder szervezett), és megkapta az első, szélesebb közönséghez elérő komoly szerepét, az Érzelmek tengerében című filmben (eredeti cím: Gods and Monsters) ő alakította a fiatal medencetakarítót, akire rámozdul a kiöregedett horrorrendező, James Whale (őt Ian McKellen játssza). McKellen akkor azt nyilatkozta róla, hogy nem volt a színészi munkájának a rajongója a forgatáson, de amikor filmen látta, megértette. Állítólag ezt mondták Marilyn Monroe-ról is.
Marilyn Monroe viszont nem szerepelt A múmiában. Fraser volt a producerek és a rendező első választása főszereplőnek, pont akkor, amikor a színész saját bevallása szerint még dollárosítható is volt a stúdiók számára. Rengeteg kaszkadőrmutatványt maga végzett, a 20 éves évfordulóra készített cikkből az is kiderül, hogy vagy a rendező, vagy a saját hibájából az akasztófás jelenetben elájult, amikor a hurok túl szorosra sikerült. Fraser elmondta, hogy forgatás közben lövésük nem volt, hogy éppen milyen műfajú filmen dolgoznak, horror lesz, vagy akció. A múmia jelentős részét Marokkóban forgatták a sivatagban, a főszereplőkre konkrét életbiztosításokat kötöttek, arra az esetre, ha elrabolnák őket.
Jég és szigszalag tartotta össze
Fraser később, 2018-ban, a karrierjéről megdöbbentő részleteket eláruló cikkben elmondja, hogy a színészi életében komoly szerepe volt a fizikai megpróbáltatásoknak. Már 1991-ben, az egyik legelső filmjében is verekedett, és kaszkadőri kiegészítést kapott, amiért egyszer odavágták egy flipperhez, de ez a hozzáállása megmaradt a Múmiákra is, aminek a harmadik részénél már saját bevallása szerint
szinte egy külön csontvázat épített magának jégpakolásokból, hogy mozogni tudjon. Akkor a jég és a szigszalag tartotta össze.
A fizikai megpróbáltatások miatt többször is orvosi beavatkozásra volt szüksége. Lumbális laminektológiának hívják azt, amikor a sebészek feltárják a gerincet, és eltávolítják annak egy részét és a porckorongot, hogy a becsípődött ideget felszabadítsák. Frasernél ezt kétszer kellett elvégezni, mert az első próbálkozás sikertelen volt. Részben cserélni kellett a térdét, a hátát is többször műtötték, egy adott ponton a hangszálaival is kés alá kellett feküdnie. Hét évig folyamatosan kórházba járt.
Fraser úgy érezte magát ekkor, mint a ló az Állatfarmban: dolgoznia kell egyfolytában, és ha már nem tud, akkor elpusztul. Abban nem volt biztos, hogy ez már az a fázis, amikor enyvet készítenek belőle, de úgy érezte, hogy újra kell építenie mindent, amit azért épített fel, hogy újra és újra szétverje, mindenkinek a kedvéért.
A fizikai terhelés ára később derült ki Fraserről, ahogy az is, hogy állítása szerint 2003-ban szexuálisan zaklatta a hollywoodi külföldi tudósítók, azaz a HFPA akkori elnöke, Philip Berk. A színész elmondta, hogy Berk egy fogadáson odament hozzá, és alaposan megfogta a fenekét úgy, hogy az ujja már matatni is kezdett. Berk tagadott mindent, fabrikációnak nevezte a történetet, amit ő korábban úgy osztott meg, hogy egyszerűen csak megcsípte Fraser fenekét. Berk 44 évig volt a HFPA elnöke, többszöri botrányok után idén távolították el a szervezetből, amikor kiszivárgott egy levele, amiben a Black Lives Mattert egy rasszista gyűlöletcsoportnak nyilvánította. Az egykori elnök távozása volt az egyik ok, amiért a HFPA a figyelem középpontjába került az utóbbi hónapokban.
A széteső teste és a zaklatás magyarázatot adott, hogy mi történt Fraserrel azután, hogy az ezredforduló egyik legnépszerűbb férfisztárja volt – bár ezek csak majdnem 15 évvel később derültek ki. Akkoriban csak annyit lehetett látni, hogy a szimpatikus férfi, aki olyan filmek plakátjain szerepelt, mint A bájkeverő vagy a Csapás a múltból, kezd eltűnni a reflektorfényből. Szerepei voltak, de már kevésbé markánsak: Bolondos dallamok-filmtől kezdve (aminek a rendezője kijelentette, hogy Frasernek egyszer tuti Oscarja lesz) a 3D legrosszabb hagyományai felélesztő Utazás a Föld középpontja felé-feldolgozásig mindig felbukkant, elvégezte a munkát, aztán nyom nélkül eltűnt.
Szerepelt a 2004-es Ütközésekben, ami a legjobb film Oscar-díját nyerte, de ő csak egy volt abból a rengeteg színészből, akik ebben a tablószerű drámában felbukkantak. Ráadásul az élmény utólag megkeseredhetett, Fraser ugyanis a film rendezőjével és társírójával együtt beperelte a gyártócéget, amiért elsumákolták a bevételük egy részét. 2011-ben a bíró igazat adott nekik.
A színész addigra túl volt egy sikertelen Broadway-bemutatkozáson és egy csúnya váláson is. Fraser és Smith ugyanis tíz év után, 2009-ben elváltak, a színész viszont a bíróságon kijelentette, hogy nem tudja fizetni a három gyereke után járó eltartást, mert a kevés megtakarított pénzét is kórházi számlákra költi. A válása meglehetősen zűrös volt, a volt felesége azzal is vádolta korábban, hogy a férfi 9 millió dollárnyi bevételt elhallgatott előle. Fraser a bíróságon azt mondta, hogy nulla dollár bevételt vár filmekből a következő években, bár ezt később pontosította, hogy azért, mert még nem mutatták be őket.
A fizetésképtelensége miatt egy jó időre mém is lett Fraserből, amiben könnyes szemekkel, egy más figuráról photoshopolt frizurával azt kérdezi, hogy vajon túl fogja-e ezt az egészet élni. Nyilván egy szokásos, triplacsavaros, ironikus trollkodás volt, de simán bele lehetett látni a törődést is, hiszen egy generációnak Fraser volt a megtestesült sztár, és nehéz ezzel mit kezdeni, ha a következő hír róla az, hogy ruppótlan lett.
Az internet szereti híres emberek mentális állapotát a fotelból megállapítani, Fraser nem sokkal később elég komoly muníciót adott erre. 2016-ban ugyanis bemutatták az A viszony című sorozat harmadik évadját, amiben nagyon fontos mellékszerepet kapott egy pszichopata börtönőrként, aki vagy valóban létezik, vagy csak a főszereplő képzeletében. A színészt, ahogy ilyenkor szokás, megkérték, hogy sajtózza a sorozatot, több interjút is kellett adnia. Ami írásban még rendben volt, de egy félórás, közönség előtt felvett beszélgetés nem úgy sült el, ahogy kellett volna. Fraser az AOL egyik online műsorában beszélt, de a végeredmény annyira kellemetlen volt, hogy képtelenség belőle egyhuzamban sokat nézni.
Nem úgy kellemetlen, ahogy online kellemetlenek szoktak lenni a dolgok, hanem úgy, ahogy a való életben, amikor valakinek sürgős segítségre lenne szüksége, de nem tudjuk, hogyan tudnánk ezt nyújtani neki. Fraser összegörnyedve, motyogva, néha hallhatóan a sírás határán válaszolgat a kérdésekre,
testbeszédéből az jön le, hogy bárhol szívesebben lenne, mint ott, mikrofont markolászva, egy olyan sorozatot promózva, aminek a harmadik évadánál csatlakozott be egy kicsit. Később elmondta, hogy ez volt az első alkalom, hogy egy ilyen tévésorozatban részt vett, ami önmagában szokatlan volt neki, de ha ez nem lett volna önmagában elég, ezt az interjút pár nappal az után adta, hogy édesanyja meghalt.
Ki kell lőnöm pár nyilat
A viszony volt az a pillanat, ahonnan elindult Fraser karrierje kifele a völgyből, bár az eredményekre még jó sokáig kellett várnia. Danny Boyle rendező (Trainspotting, Gettómilliomos) kifejezetten ezért válogatta be őt a Bizalom című sorozatának egyik fontos szerepére. Ennek a sorozatnak a forgatásán készült el az az újságcikk, ami hirtelen az egész világ előtt teljesen más megvilágításba helyezte Frasert. A GQ újságírójának beszélt először nyíltan a műtétekről, a zaklatásról, de arról is, hogy legidősebb gyermeke autista, vagy arról, hogy milyen volt elmenni az azóta a pixisből kiesett Brett Ratner rendező házába, hogy egy lehetséges Superman-filmhez megnézze őt. A napok alatt készült portré egyik pillanatában Fraser elérzékenyül a vidéki farmján, és azt mondja az újságírónak, hogy ki kell lőnie pár nyilat. Ezzel vezeti le a feszültségét.
A Getty-emberrablásból készült antológiában Fraser játszotta a magánnyomozót, akit a család felbérel, hogy intézze a váltságdíjat. Nem sokkal később a Doom Patrol című szuperhősös sorozatban is szerepet kapott, igaz, itt legtöbbször egy idejétmúlt robotnak beöltöztetett dublőr játszotta el a figurát, nem Fraser, ő csak a hangot adta.
Ezt lehetett gondolni az idén megjelent No Sudden Move (Semmi hirtelen mozdulat) című gengszterfilmről is, amit Steven Soderbergh (Ocean’s Eleven, Fertőzés) rendezett, és amiben Fraser egy olyan fenyegető jelenség volt, hogy én meg voltam győződve, maszkok és kipárnázott test alatt játszik. Nem, a gülüszemű, rémisztő, erőszakos figurája nagyon messze van attól a fajta karaktertől, amivel a karrierjét kezdte. Mivel a film az ötvenes években játszódik, nem nehéz rögtön Orson Wellesre gondolni, valahol félúton A harmadik ember és A gonosz érintése elcsúfított szerepe között – egy szépfiú, aki hirtelen sokkal érdekesebb lett csúnyán. (A No Sudden Move az HBO Maxon jelent meg, sajnos Magyarországon nem elérhető.)
Hogy hogyan fog akkor kinézni, amikor igazán kövérre pakolják, az a következő filmjében fog kiderülni: ő lesz a főszereplője a The Whale (A bálna) című dráma adaptációjának, amiben egy 300 kilós, otthonülő férfit kell alakítania. A filmet idén forgatták le, a rendezője Darren Aronofsky (Rekviem egy álomért, Anyám!). És ha ez nem lett volna elég, Fraser megfogta a filmes isten lábát is, szerepet kapott Martin Scorsese iszonyatos pénzből készülő Killers Of The Flower Moon című krimijében, olyan emberek mellett, mint Leonardo DiCaprio, Robert De Niro, John Lithgow és Jesse Plemons.
Soderbergh, Scorsese és Aronofsky – ők az amerikai filmkészítés jelenleg legfontosabb alkotói, még ha a legutóbbi már jó hosszú ideje teszteli is mindenkinek a türelmét. Kevesen tudnak ilyen szériát összehozni olyan színészként, aki 30 éve űzi az ipart, az újak közül is talán csak Adam Driver képes ennél komolyabb névsort felmutatni.
De ő sem olyan, akin életének egy pontján átment egy úthenger, aztán pár év múlva megrázta magát, és újrakezdte. Brendan Fraser ilyen.
Ő az a típusú ember, akivel évekig el lehetett adni olyan cikkeket, hogy mi lehet most vele és hova tűnt. Itt a válasz: most jön az életének talán legizgalmasabb része.