Elkészült az első olyan Predator-film, ami nem kerül mozikba

2022. június 12. – 07:09

Másolás

Vágólapra másolva

Ilyen hatása is van azoknak az óriási vállalati összeolvadásoknak: amikor a Disney felvásárolta a Foxot, átvette a filmes felhozatalát is, olyanokat is, amiket eredetileg mozikba szántak volna. Hogy aztán ne moziba kerüljenek, hanem például a szintén Disney birtokában lévő, eredetileg a Magyarországon például nem is elérhető Hulura. Ahol most nyáron így fog megjelenni a sorozat történetében az első olyan Predator-film, ami nem moziban, hanem egy streamingszolgáltatón debütál, a Prey ugyanis a már említett Hulu műsorán lesz látható.

Ami azért is kár, mert a Prey eléggé bombajól néz ki: nem a modern korban, vagy egy szorosabban nem definiált jövőben, egy másik bolygón játszódik, hanem a Földön, csak éppen pár évszázaddal korábban, a 18. század elején.

A főszereplője pedig egy komancs harcos, Naru (Amber Midthunder, a Légió című sorozatból), aki a beavatási szertartásán már rögtön össze is találkozik a négy előző filmből (plusz a két Alien vs. Predator-kitérőből) ismerős földönkívüli vadásszal. A tervek szerint a Prey sztorija lesz az első alkalom, amikor a ragadozó erre a bolygóra érkezik.

Az előzetesben az látható, hogy a komancs törzs tagjai angolul beszélnek, de a filmhez készült egy olyan változat is, amiben a törzs saját nyelvén szólalnak meg a szereplők.

A Hulus premier viszont azt jelenti hogy Magyarországon nem lesz látható hivatalosan, hiszen június 14-én indul az értelemszerűen szintén a Disney tulajdonában lévő Disney+, ahol augusztus 5-én lesz a premierje. Van már hozzá magyar feliratos előzetes is:

A Prey (azaz Préda) című filmet Dan Trachtenberg készítette, akinek ez a második filmje a Cloverfield Lane 10. után, azóta rendezett Black Mirror-epizódot és a The Boys egyik részét is ő jegyezte.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!