Zách Dániel

Zách Dániel

Miért nincs sebességkorlátozás a német autópályákon, ha Magyarországon a 140 km/óra is túlzás lenne?
Mennyi időt spórol, aki egész nap áll a gázon, és milyen módszerrel szűri ki a német rendőrség azokat, akik rátapadnak az előttük haladóra, hogy lezavarják a belső sávból? Két Németországban élő,...
Gyöngyösi bekristályozott öntudatlan zombikról írt Pogány Indulónak Horváth László drogügyi biztos
A rapper szombaton lép fel Gyöngyösön, de a kormánybiztos szerint a gyöngyösiek szívtak már rendesen.
Már elektromos kerékpárt is lehet bérelni a II. kerületben
A kerületi önkormányzat egy céggel összefogva összesen 18 ponton teszi elérhetővé a pedálrásegítéses bringákat, a második kerületben élők pedig kedvezményt kapnak a bérleti díjból.
Megállíthatatlannak tűnik a Porsche kiszorulása a kínai autópiacról
Az elmúlt negyedévben ismét bebizonyosodott, hogy a kínai vevőket egyre kevésbé vonzzák a német luxus- és sportautók, ami az anyacég európai helyzetét is rontja.
Áramszünet volt a székesfehérvári állomáson, kora délutánra állhat helyre a vonatközlekedés az...
A Máv tájékoztatása szerint előre nem bejelentett áramszünet volt, amely a balatoni vonatokat is érintette.
Betolta egy Pest vármegyei benzinkút shopjába az előtte álló autót egy Audi
A jelenetet rögzítették a benzinkút térfigyelő kamerái, a felvételek szerint a shop egy részét lerombolta a belerohanó Seat.
Hárommilliárd eurót költ Németország a villanyautó-piac fellendítésére
A tervek szerint az alacsony és közepes jövedelmű családok villanyautó-vásárlásait támogatnák, de az állami pénz a gyengélkedő autóiparra is ráfér.
Ákosnak rejtett sérüléssel adtak el egy Ford Kugát, hat év pereskedés után nyert, a kártérítés...
Olvasónk hitelre vásárolta a 2012-es évjáratú használt autót, ami a kereskedő szerint sérülésmentes volt. Később menet közben tört el a klímakompresszor, a motortérben pedig súlyos sérülésnyomokat...
Ezért lenne hülyeség 140 km/órára emelni a sebességhatárt a magyar autópályákon
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint tárgyalnak a lehetőségről, csakhogy semmilyen észszerű érv nem szól a sebességhatár felemelése mellett. Sőt, mindenkinek jobb lenne, ha inkább...
Az olaszországi roncsprémiummal akár egy elektromos kerékpár áráért is lehet villanyautót kapni
A Leapmotor és a Dacia legolcsóbb elektromos modelljeinek árából csupán 4-5 ezer eurót fizettetnek ki a vásárlókkal, az állami támogatás és a gyártók kedvezményeinek levonása után.
Kövess minket Facebookon is!