Német harcjármű használatának oktatásával bízott meg 12 milliárdért egy brit céget az előző honvédelmi vezetés

Német harcjármű használatának oktatásával bízott meg 12 milliárdért egy brit céget az előző honvédelmi vezetés
Szalay-Bobrovniczky Kristóf korábbi honvédelmi miniszter a Lynx gyalogsági harcjármű szimulációs központjának alapkőletételén a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyában 2026 január 20-án – Fotó: Oláh Tamás / MTI
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A brit Anders de Wiart Associates nevű tanácsadócégnek adott 12 milliárd forint értékű megbízást a Honvédelmi Minisztérium előző vezetése, hogy készítsenek használati szabályzatokat, tartsanak vezetői tréninget, illetve tervezzenek angol mintájú egyenruhát, derítette ki a 24.hu Ruszin-Szendi Romulusz jelenlegi tárcavezető ebben a témában megjelent csütörtöki Facebook-videója után.

A pályázat nélkül odaítélt megbízás furcsasága, hogy a német Rheinmetall 2024 óta Magyarországon gyártott Lynx páncélozott gyalogsági harcjármű kezelésére vonatkozik, noha ezt a típust egyáltalán nem használják Nagy-Britanniában, a magyar katonák pedig az itteni rendszeresítésekor elsajátították a kezelését a gyártó szervezésében.

A lap információi szerint a brit fél bevonása nehézséget okozott, hiszen az oktatás megszervezéséhez ki kellett kérni a gyártótól a Lynx minősített technikai adatait, hogy aztán továbbíthassák ezeket Anders de Wiart Associates-nek. A megbízás részeként tervezett egyenruhát végül nem rendszeresítették a magyar honvédségnél, a cég pedig nem reagált a lap megkeresésére. Bár az üggyel kapcsolatban nem adott további tájékoztatást a Honvédelmi Minisztérium, a tárca vezetője videójában bejelentette, hogy nyomozóhatósághoz fordul a korábbi időszakhoz köthető beszerzések ügyében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!