Sajó Dávid
Minden idők egyik legjobb női bokszolóját alakítja majd Sydney Sweeney
A Christy Martin tragikus életéről szóló film novemberben érkezik a mozikba.
Visszatér az alkotói szabadságáról, és új fellépésekre készül Bödőcs Tibor
És ezzel a lendülettel meg is alapította a Nemdigitális Bödőcs Tibor Szigetet.
Az Ozora tulajdonosa a drogfogyasztásról: Mindent megteszünk azért, hogy a leghatékonyabban szűrjük
Zimányi Árpád azután járt a drogügyi kormánybiztosnál egyeztetésen, hogy az a pokol kapujának nevezte Ozorát. Most a Telexnek megválaszolta, miről egyeztettek.
Az új Megasztár a magyar tehetségkutatós történelem legmélyebb pontja
Továbbjutó bikicsunáj, prosztó módon viselkedő zsűri – egyedül Marics Peti menti meg valamennyire TV2 produkcióját az első rész alapján.
Justin Bieber váratlanul kiadott egy újabb nagylemezt
Az énekes elkészítette júliusi stúdióalbumának folytatását.
30 milliárdot költene a kormány cirkuszra 2030-ig
Rendeződni látszik a cirkusz és az állatkert közti érdekellentét, ugyanis a kormány milliárdokból építene új Nemzeti Cirkuszművészeti Központot.
Navracsics: Ha egy rendelet nem felel meg a kritériumoknak, a demokrácia korrigálja magát
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter a helyi önazonosság védelméről szóló törvényről beszélt az InfoRádióban.
A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat
Oliver Zipse szerint az uniós klímapolitika jelenleg szinte kizárólag a járművek kibocsátására összpontosít, miközben kevés figyelem jut arra, hogy az akkumulátorgyártás vagy az üzemanyag-előállítás...
25 év után távozik Daniel Levy, a Tottenham ügyvezető elnöke
Levy alatt vált úgy top klubbá a Tottenham, hogy igazán sosem nyertek semmit az idei Európa-ligáig.
Stumpf István lát arra esélyt, hogy Trump Magyarországra jöjjön a választási kampány idején
Az egykori kancelláriaminiszter arról is beszélt, hogy daganatos betegsége miatt kemoterápiát és sugárkezelést kapott, de már jól van.









