Pál Tamás
XVII. kerületi szakrendelő: Nincs olyan orvos, aki hajlandó 1500-2000 forint/beteg áron ellátást...
A HT Medical Center reagált arra, hogy miért nem kezeltek annyi beteget tb-alapon, mint amekkora keretük volt erre.
Ekkora káosz még nem volt kerékpárversenyen, a bringások rossz úton sprinteltek a győzelemért
Az olasz Filippo Ganna tudta, hogy melyik a jó irány, de a győzelmét később elvették.
Az óvodák iskolásítására készülhet a kormány a Belügyminisztérium új tervezete alapján
Szeptembertől külön csoportokba tennék azokat az óvodás gyerekeket, akik a következő tanévben kezdenék az általános iskola első osztályát.
Ötmillió forintos versenyhivatali bírságot kapott a Spar
A Gazdasági Versenyhivatal szerint az üzletlánc mulasztásokat követett el egy korábbi büntetés után.
Szánthó Miklós: A woke erejét nem becsülném le, a fekete misék minden titkolt ocsmányságát meg...
Az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint nagyon durva kampány áll előttünk.
444: Az Integritás Hatóság bűncselekményekkel gyanúsított elnöke Varga Juditnál lobbizott mentelmi...
Biró Ferenc 2023 nyarán levelet írt az akkori igazságügyi miniszternek, és törvénymódosítást kért tőle.
Szijjártó Péter: Kirill pátriárkát újra szankcionálni akarták, de mi ezt megakadályoztuk
Magyarország két orosz futballcsapatot is megmentett az uniós szankcióktól.
Három éve nem volt ilyen hideg Magyarországon
Szerda reggel -15,6 Celsius-fokot mértek Zabaron.
94. perces góllal jutott tovább a Bayern a BL-ben, a Feyenoord kiejtette a Milant
A Celtic majdnem hosszabbításra mentette a Bayern München elleni rájátszását, de a végén Alphonso Davies bekotort egy gólt.
Ruszin-Szendi Romulusz megélhetési politikusnak nevezte Hadházyt, aki szerinte hülyeségeket beszél
A volt vezérkari főnök szerint morálisan rendkívül rossz állapotban van a Magyar Honvédség, de azt mondta, a Tisza Pártnál dolgoznak azon, hogyan lehetne ezen javítani.









