Pál Tamás
Felmentették párizsi nagyköveti megbízása alól Habsburg Györgyöt, új feladatot kap
Az utolsó magyar király unokáját várhatóan Madridba helyezik át.
Szoboszlai az Arsenal elleni gólról: A lefújás után egy-két órával én ezt már elengedtem
A magyar válogatott csapatkapitánya szerint egy Írország elleni egy pont is aranyat érhet a vb-selejtező végén.
Kisiklott Lisszabon egyik híres siklóvasútja, legalább 15-en meghaltak a balesetben
A baleset oka egyelőre ismeretlen. A portugál mentőszolgálat azt közölte, hogy külföldi állampolgárok is vannak az áldozatok között.
Karácsony Gergely szerint a Fideszből azt üzenték neki, induljon el a 2026-os választáson
A főpolgármester azt mondta, kormányzati háttéremberek az ATV stúdiójában tettek erre utaló célzást.
A rendőrség lezárta a nyomozást: nem történt bántalmazás a nagykanizsai piarista óvodában
Az intézmény belső vizsgálata ugyanakkor elmarasztalta a megvádolt óvónőt.
Megint botrányt okoztak a palesztinpárti tüntetők a spanyol kerékpáros körversenyen
A Vuelta szervezői három kilométerrel hamarabb lefújták a szakaszt az agresszív tömeg miatt.
A szombathelyi megyéspüspök lett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia új elnöke
Udvardy György veszprémi érsek elnökhelyettes maradt.
Betegsége miatt egy ideig nem áll színpadra Balsai Mónika
A testőr című előadást dupla szereposztással játsszák tovább a Centrál Színházban.
Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobb játékosának a Premier League-ben
A Liverpool magyar futballistája az Arsenal elleni rangadót döntötte el egy bombagóllal.
Két bajnoki után máris kirúgták a Bayer Leverkusen edzőjét
Gyorsan belátták, hogy Erik ten Hag rossz választás volt a kispadra.









