Nádor András

Nádor András

„Retteg, pánikol, fenyeget, gyűlöletet kelt” a hatalom, de hiába – reagált Magyar Péter arra, hogy...
A Tisza Párt elnöke szerint az MNB-botrány miatt bezzeg nem tettek lépéseket a hatóságok.
Nemzetközi vizeken, egy amerikai rakétatámadásban halt meg három ember, akik állítólag drogot...
Donald Trump szeptember elején a szó szoros értelmében háborút indított a drogok ellen.
Itt az új iOS, hosszú évek óta nem kapott ilyen jelentős rendszerfrissítést az iPhone
A frissítés legnagyobb újdonsága a Liquid Glass kezelőfelület, ami lebegő, kicsit átlátszó menükkel és ikonokkal próbálja még egyszerűbbé tenni az iPhone használatát.
A Trump-kormány szerint sikerült megegyezniük a TikTokról Kínával
Az amerikai pénzügyminiszter szerint Trump elnök pénteken fog beszélni Hszi Csin-pinggel, hogy véglegesítsék a megegyezést.
A 20 milliárdot is meghaladta az 1 százalékos felajánlások összege idén
A Telex és a Partizán alapítványa után a Mentőszolgálaté kapta a harmadik legtöbb felajánlást.
Majdnem 500 milliárdba került a rezsicsökkentés az év első felében az államnak
Eddig 484 milliárd forinttal kompenzálta az MVM-et a magyar állam 2025-ben, hogy a fogyasztók piaci ár alatt kapják a szolgáltatásokat.
Felfüggesztettet kapott a tanítónő, aki egy mogyoróallergiás diáknak mogyorós ostyát adott, ezzel...
A bíróság három évre eltiltotta a tanítói foglalkozás gyakorlásától is. A nő korábban már beismerte bűnösségét.
Demeter Szilárd szerint a múzeumi dolgozók gyors bérrendezéséhez hirtelen sok embert kéne kirúgni,...
Az MNM KK elnöke reagált a hétfő reggeli üzemi gyűlésre, amit a Magyar Nemzeti Múzeum dolgozói szerveztek.
Reagált a pécsi önkormányzat a Pécs Pride betiltására
„A város vezetésének mindig fontos a pécsi közösség békéje és biztonsága” – írta az önkormányzat sajtókapcsolati tanácsadója.
Oroszország úgy készül, teljes nemzeti csapattal megy a 2028-as Los Angeles-i olimpiára
Az orosz sportminiszter, Mihail Gyegtyarjov azt mondta, már a jelöltek kiválasztásáról is beszélt. Az oroszok a legutóbbi olimpián csak a nemzeti szimbólumaik nélkül léphettek fel.
Kövess minket Facebookon is!