Molnár Réka

RSS

Hat hónappal a koronafertőzés után is mutattak válaszreakciót a sejtek egy kutatás szerint

A tudósok azt vizsgálták, az első fertőzés után létezik-e immunitás akkor, ha másodjára is találkozik a vírussal az ember.

Harrison Ford is gyászolja kedves barátját, Sean Conneryt

Connery és Ford még az egyik Indiana Jones-filmben játszottak együtt.

Zölden világít az UV-fény alatt a kacsacsőrű emlős szőre

A biofluoreszcencia hüllőknél, halaknál és kétéltűeknél gyakran előfordul, de emlősöknél meglehetősen ritka.

Szegeden már javában dübörög a karácsony

A Reök palota erkélyére november elején felkerült már a karácsonyfa.

Budapest Bécs mellett áll, az ellenzéki pártok is felszólaltak a terrorizmus ellen

Bécs mellett áll a világ, több belföldi ellenzéki párt is részvétét fejezte ki Ausztria mellett.

Trump szerint meg kell állítani a bécsihez hasonló ördögi támadásokat, Macron azt kéri Európától, hogy ne adja fel

A világ politikusainak reakciói a bécsi terrortámadás kapcsán.

Őrizetbe vették Ryan Giggset

A walesi válogatott szövetségi kapitányát családon belüli erőszakkal gyanúsítják, de óvadék ellenében szabadulhatott.

Ismert black metal zenész akart lenni, úgyhogy felgyújtott három templomot

Az amerikai férfi 25 év börtönt kapott.

Koronavírusos Salgótarján polgármestere is

Már több fertőzött van itthon, mint Kínában. Megtelt a ceglédi kórház. A koronavírusról szóló legfontosabb hírek kedden egy cikkben.

Levágott fejektől és egy világválságtól indult a kísértetházak története

Annak idején igazi vér folyt Halloweenkor, ma már csak vörös cukorszirup. Hogyan lett milliárd dolláros biznisz a szellemjárta házak legendájából?

Az ország luxusburgerében drágább a hús, mint az arany

Az aranynak nincs, de minden másnak van íze az ország legdrágább hamburgerében. A 40 ezer forintos luxusburgerben az ehető arany mellett van libamáj, wagyu marha és szarvasgomba is, de nem az átlag magyar pénztárcának találták ki.

Hitlergólya robbantotta ki a német divat nürnbergi perét

Storch Heinar, a német gólyaművész sokban hasonlít Hitlerre, mégsem a szélsőjobbosok kabalája, őt ugyanis egy baloldali ifjúsági mozgalom hozta létre.

Robbanás történt egy orosz tartályhajón, hárman eltűntek

A tizenhárom fős legénység tíz tagját sikerült kimenteni, hármójukat azonban lesodorta a robbanás ereje.

Környezetvédelmi podcasttel jelentkezik Áder János

Az első adás témája Kína és az ő karbonmentes vállalása lesz.

Koronavírusos Marsi Anikó és Osvárt Andrea

A Dancing with the Stars műsorát sem folytatják.

Hét holttestet találtak Dél-Amerikában egy Szerbiából érkező konténerben

Az ügyészek szerint illegális határátlépők lehettek, akik félrekalkulálták az utazás hosszát.

Részeg sofőr okozta a két motoros halálát Dusnok mellett

A sofőr úgy vágott le egy enyhe bal kanyart, hogy áttért a szembe sávba és ott is maradt.

Jennifer Aniston nekiment Kanye Westnek az amerikai választások miatt

Szerinte egyáltalán nem vicces Kanye Westre szavazni.

Az eurószázmilliókkal zsonglőrködő bíboros, aki miatt áll a bál a Vatikánban

Szabadulna a Vatikán a korrupciós jelzőtől, de miközben újabb és újabb vizsgálóbizottságot hoz létre Ferenc pápa, az egyházat évek óta különböző sikkasztási botrányok övezik: a mostani Becciu-ügy ebből az egyik legjelentősebb. Maffia, londoni luxusingatlan, Prada-táska és egy angolai olajbankár a szereplők között.

800 milliót ad még az állam a hajdúnánási MotoGP-pályához

A 65 milliárdos versenypályát tovább drágították az ingatlanok beszerzése miatt.

18 kocsit tört fel egy férfi egymás után egy telephelyen

Néhány autóból ellopta a készpénzt és az iratokat, míg másokból semmit nem vitt el.

Legalább tizenhárman haltak meg egy kabuli öngyilkos merényletben

A merénylő az afgán főváros oktatási központjába akart bejutni, de nem engedték be. Végül az épület előtt robbantotta fel magát.

Több iskolás gyerekkel is végeztek fegyveres támadók Kamerunban

Öt gyermek meghalt, kilencen pedig súlyosan megsérültek, miután fegyveresek lövöldözni kezdtek az iskolában.

Lakott területre zuhant az amerikai haditengerészet gépe, a két pilóta meghalt

A területen senki nem sérült meg, pár autó és ház azonban kigyulladt.

Koronavírusos Balassagyarmat polgármestere is

Több országban rekordon az új fertőzöttek száma, vírusos a lengyel elnök, Macron jósol. Napi koronavírus-körkép külföldről.

Megjelentek az Antarktiszon a közönséges szúnyogok

Nem ez az első újdonság idén, 2020-ban melegrekord is dőlt az Antarktiszon.

Vécépapírból adnak ki bélyeget Ausztriában a járvány mementójaként

A befolyó összeget pedig jótékony célokra fordítják majd.

Az abortuszellenes törvény ellen tiltakoznak Lengyelországban, többeket letartóztattak

Lengyelországban a járvány miatt jelenleg tilos a gyülekezés, mégis tömegek vonultak utcára az új abortuszellenes törvény miatt.

Újabb alagútra bukkantak Ásotthalomnál

A 25 méteres alagút a szerb-magyar határ alatt vezet át.

44 férfit tartóztattak le az ausztrál gyermekbántalmazási nyomozásban

16 gyereket mentettek meg a nyomozás során.