Dévai László

Dévai László

Letöltendő börtönbüntetést követeltek az állatkínzóknak a Szurkolók az Állatokért kiskunfélegyházi...
Az állatvédők azért szerveztek demonstrációt, mert csak 425 ezer forintos pénzbüntetést kapott az a 66 éves férfi, aki úgy indult el autójával, hogy a jármű vonóhorgához kikötötte a kutyáját.
Oroszország felhagy a „barátságtalan országok” kategorizálással
Bár a megnevezés továbbra is szerepel az orosz jogszabályokban, az állami kommunikációban szeretnék háttérbe szorítani.
Még mindig nem találják a Dunakanyarban eltűnt túrázót
Már több mint egy hete nem adott életjelet magáról, a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat is keresi.
Az Egyesült Államok feloldotta a magyar utazókat érintő vízummentességi korlátozásokat
Washington szerint Magyarország megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket, amiket korábban kifogásoltak.
Sharon Osbourne először szólalt meg Ozzy halála óta
A bejegyzése végén azt írta, köszöni a rendkívüli mennyiségű szeretetet, amit továbbra is küldenek felé.
Rappeltek a Vatikánban
Az eseményt vezénylő Pharrell szerint a koncert egy ritka kulturális pillanat volt, amikor a világ megállt, és egyszerre figyelt.
Sofía Vergara az Emmy-gála helyett a sürgősségin kötött ki
A színésznő adta volna át a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat a minisorozatok kategóriájában.
Mi történne a Földdel, ha sikerülne kiirtani a szúnyogokat?
A kérdés azért bonyolult, mert több mint százmillió éve léteznek, és sok ökoszisztémában fontos szerepet játszanak. Van olyan faj, amely talán fájdalommentesen kiiktatható lenne, de egyes tudósok...
Lakatos László bedarálta Radics Petit a vasárnapi Sztárboxban, a youtuber edzője bedobta a...
A youtuber nagyon sokszor kiforgott, két kézzel lökte az ellenfelét, és volt, hogy visszakézből ütött, a bíró emiatt többször is figyelmeztette.
Kövess minket Facebookon is!