Barnóczki Brigitta
Fico letett a vétóról, az Európai Unió elfogadta az Oroszország elleni 18. szankciócsomagot
Kaja Kallas, az Európai Bizottság alelnöke az intézkedésről szóló X-posztjában azt írta, ez az eddigi legszigorúbb szankciós csomag.
Fact-check: Tényleg csak 12 ország küldött embert eddig az űrbe, ahogy Orbán mondja?
A miniszterelnök Kapu Tibor és Cserényi Gyula dicsérete közben gyanúsan kis számot mondott, ezért utána néztünk, tényleg így van-e.
Orbán szerint „Sebestyén József mi vagyunk”
A miniszterelnök a szokásos pénteki rádióinterjújában ismét beszélt a Kárpátalján meghalt férfi ügyéről és az uniós költségvetésről is.
Elsőfokú riasztást adtak ki a várható zivatarok miatt, a hőség csak hétvégén tér vissza
A Balatonnál a zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik.
Vizes vb: Betlehem a 6., Rasovszky a 14. lett 5 kilométeren
Betlehem szerint a verekedők tönkretették a versenyét, Rasovszky pedig azt mondta, az ő teste nem úgy működik szingapúri melegben, mint hideg körülmények között.
Epstein-ügy: Trump utasította Pam Bondi igazságügyi minisztert, hogy mutassanak be még több...
Bondi azt írta, kezdeményezik a bíróságnál az esküdtszéki jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatalát.
Vizes vb: Mihályvári-Farkas Viktória a 7., Fábián Bettina a 11. lett a nyíltvízi úszók 5...
A számot óriási hajrában végül az ausztrál Moesha Johnson nyerte, ő a világbajnok.
Republikon Intézet: 10 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz–KDNP előtt a biztos szavazók körében
A kutatás szerint a Fideszt nem ütötte meg jelentősen a Pride-hónap, de továbbra sem tudott fogást találni a belpolitikai helyzeten.
Dániában lett diplomata az exjobbikos Bencsik János, akinek Kanada vízumot sem akart adni
Most a nagykövet után ő a második legfontosabb magyar Koppenhágában.
Az Okfő szerint csak beléptetésre használják a kórházakban az arcfelismerő kamerákat
Nem rögzítenek hangot, és nem alkalmazzák személyek megfigyelésére, állítják.









