Ha olyan csúcsot akarunk látni a Mátrában, ami megfelel a természetes hegycsúcsokról alkotott képzeteinknek, akkor nem a Kékesre vagy a Galya-tetőre kell mennünk, mert azokat már beterítette a civilizáció.
Szóba jöhetne a Muzsla (805 m) vagy Ágasvár (788 m), de azokat meg benőtte az erdő. Marad egy olyan csúcs, aminek nincs veretes neve, nem is olyan borzasztó magas, viszont olyan kilátás van róla az Alföldre és a Mátra belsejére egyaránt, hogy párját ritkítja. Ez a 708 méter magas Világos-hegy, vagy ahogy a gyöngyösiek becézik: a Kopasz.
Ha pedig a Világos-hegyre tart az ember, akkor egy füst alatt fel kell mennie az északi bátyjára, a 814 méter magas Tót-hegyesre, ami kilátásban ugyan nem, de sziklaformákban felveszi a versenyt déli testvérével. Ez most a célunk, úgy, hogy útba ejtjük még a szintén szép panorámájú Káva-csúcsot (616 m), a kellemesen nyugtató Jáger-rétet és a Zsipátót, ami magyarázatot ad a Tót-hegyes névre.
A körtúra alapból egy Mátra lábánál fekvő faluból, Gyöngyöstarjánból indul, eddig lehet eljutni ugyanis egy bő másfél óra alatt Budapestről Volánbusszal. Ha valaki autóval érkezik, megspórolhatja a felvezető gyaloglást a hegylábi szőlősökön át, és a Borhy-kastély melletti vagy a fajzatpusztai (nem kijelölt) parkolóból kezdheti a körtúrát. Mi most az utóbbi pontról indulunk, mert elpazaroltuk a délelőttöt különböző felesleges dolgokkal, azaz kevés időnk maradt ahhoz, hogy ne sötétben érjük el a Világos-hegyet.
Fajzatpusztára nem véletlenül lehet beautózni, itt van a Scultéty-kastély (vagy inkább kúria), amit szívesen megnéznénk, mert nagyon romantikus kis laknak tűnik, de nem lehet, ugyanis magántulajdonban van, hét lakat alatt. Annyi haszna mindenesetre van, hogy műút visz odáig, és van egypár félreeső, parkolásra alkalmas hely. Itt csatlakozunk rá a S+ jelű túraútra, ami nem teketóriázik, egyből emelkedésbe kezd az első jelentékenyebb csúcs, a Káva felé.
Az avar ropog, szép tölgyesben, közepes emelkedőn kaptatunk több mint 200 méternyi szintet, aminek a tetején vár minket a Káva. A lapos, ligetes pukli már megvillantja, mit fogunk látni majd déli irányban: széles panoráma nyílik 616 méter magasból az Alföldre. Egy termosztetőnyi tea elfogyasztása után megyünk tovább: kis lejtő jön a hegyi hullámvasúton. Leérünk a Macskalyuk környéki irtásra, ahol újból nekigyürkőzhetünk az erdőben haladó emelkedőnek, egészen a Tót-hegyes kiugró kúpjának az aljáig.
Mielőtt az utolsó meredeknek nekivágnánk, kitérünk a közeli Jáger-rétre (Z■). Ez fakultatív kis kanyar, személyesen nagyon szeretem az ilyen déli fekvésű, napos, fákkal körbevett réteket. Ha jó idő van, csak leheveredik az ember a fűbe, hallgatja a szél zúgását, a madarak füttyögését meg a bogarak zúgását, és el is felejti, hogy az ország egyik legolvasottabb portáljának a hírfeldolgozó üzemében dolgozik.
Oké, a lazsálásból ennyi elég is, menjünk is tovább. Amennyi energia összegyűlt, szinte felugrunk a 70 méterrel fölénk magasodó csúcsra (Z▲). A Tót-hegyes valószínűleg a Mátra leglátványosabb és legszebb formájú orma lenne, ám szétdobált sziklaszálait benőtték a fák. Nem mintha ez nagy probléma volna, nem a turista kilátása a legfontosabb a természetben. Aki akar, talál is ablakokat a fák között, főleg tavasszal és télen.
A csúcsot észak felől megkerülve indulunk el lefelé (Z+), egy irtásnál szép panoráma nyílik a hegység belsejébe. Azonban valami szélcsatornában lehet ez a lejtő, mert iszonyúan csapkodni kezd huzat minket, így ha nem akarunk fázni, gyorsan ki kell bámészkodnunk magunkat. Déli irányba fordulva a fák között enyhül a szél, ebben a hangulatban ereszkedünk le a Rossz-rétekre (Z■).
A Rossz-rétek jó hely, viszont a Jéger-réten már ejtőztünk eleget. Lekocogunk az erdős nyeregbe, ami a Tót-hegyest és a Világos-hegyet köti össze. Fura neve van a helynek: Zsipátó. Nem nyugszom, amíg ki nem derítem, honnan jön ez a név.
Az 1891-es Eger „politikai s vegyes tartalmú” hetilapban találok nyomot: a cikk szerint ez egy vízgyűjtő volt, egy „lágyas vizi növényekkel tenyésző laposhely”, „hol a tó ugyan már rég lefutott, de helyét máig is Zsipató-nak mondják, a felette levő hegyet pedig Tót-hegyesnek; pedig az voltaképpen a Tó-hegyese volt hajdanán”. Szóval a Zsipátó egy kis vizes élőhely volt a két hegy között, a Tót-hegyes meg eredetileg nem a Mátrában gyakran előforduló szlovák kisebbségről, hanem a tóról kapta a nevét. Már ha hinni lehet a 135 évvel ezelőtt megjelent hetilapnak.
A Zsipátóról egy könnyed nekirugaszkodás és már a Világos-hegy erdős, majd egyre ritkásabb-sziklásabb meredélyén hatolunk felfelé (Z▲). A csúcshoz közeledve látszik, hogy a hegytető igazi panorámabajnok lesz. Hatalmas szikláit mintha nem a véletlen rendezte volna egymás mellé. Nem bizony: ezt a panorámát, azaz jobban mondva az ellenség messziről történő kisasolásának lehetőségét már az Árpád-korban felfedezték. Egy négyszintes erődítmény volt itt valaha várárokkal körbevéve, amiből mára csak néhány alig felismerhető részlet maradt.
A hegy neve egyértelmű, de azért van mit hozzátenni. A közeli Gyöngyöstarjánnak 1275-re kiállított határjárási oklevelében találkozni két ma is használatos hegynévvel: „circa montem Vylagus” (azaz a Világos-hegy körül), és „ad montem Galar” (a Galya-hegynél) – írja Kis Jenő Hegynevek a történelmi Magyarországon című tanulmányában. A Világos-hegy talán csúcsának kopárságáról kapta nevét. Az egykori Gala (ma Galya-tető) pedig a régi szlovák Gol’a hegynév átvétele. Értelmük: fátlan, füves hegy, hegyi legelő.
A 708 méter magas Világos-hegy kobakjánál abszolút működik a leírás, nem véletlenül nevezték el a helyiek Kopasznak. Tényleg nagyon jó a kilátás minden irányba: délre Gyöngyöstarján és az Alföld fetreng, északra a Muzsla és a Tót-hegyes hullámzik, keleten a Kékes kéklik. Ez a hely megint egy lenyugvós, csillezős pont, de ennek napsütötte gyepéről a rétekkel ellentétben hatalmas tér nyílik mindenfelé. Igazi csúcsérzés tölt el minket.
A tetőről lefelé véletlenül letérünk az útról egy hegyoldali tisztáson kelet felé. Innen talán még szebb a Kékes felé a látvány, ráadásul a nap is egyre ferdébben világítja meg a tájat. Kicsit muszáj időzni, aztán végképp nekiindulunk. A Z▲ ösvény átcsurran a Disznós-domb (511 m), majd a Kőmorzsás-tető (437 m) nem különösebben látványos halmain, aztán elérünk a nyugat felől betorkolló Z+ túraútig. Erre átváltva némi erdei hullámzás után visszaérünk a fajzatpusztai startpontra.
Ha már itt vagyunk, legalább egy tájékoztató tábla leírja, mit nem láthatunk a lezárt kastély körül. Szóval Fajzatpusztán már 1275 körül volt élet, legalábbis az egri káptalan levele szerint. Aztán a török időkben elnéptelenedett a hely, majd jezsuita rendház lett belőle. Feloszlatásuk után Almásy Pál jutott birtokba, aki angol stílusú kúriát épített parkkal. 1850-ben Scultéty Pál lett a tulaj (innen a kastélynév), leszármazottai kezében van ma is az ingatlan. A parkban a cseres-tölgyes dominál, de rengeteg egyéb fajtát (amerikai dió, virginiai boróka, vadgesztenye) ültettek, amik mára elég jelentős méretűre nőttek. Miután a tábla betűi alapján elképzeltük a kúriát és a parkot, ideje kocsiba ülni, és hazamenni.
Az útvonal nagyítható túratérképen:
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
További mátrai túracikkek:
