2023. július 15. – 11:16
A kőszáli kecske a Bécshez közeli Hohe Wand Naturpark címerállata, ami nagyon kedvel a hegy széles, magasból meredeken leszakadó sziklafalán mászkálni. A „Magas Fal” évtizedek óta a kezdő-haladó magyar via ferratázók célpontja is: az egész könnyűtől a hardcore verzióig minden megtalálható. Nagyobb gyerekekkel is meg lehet kóstoltatni, a kisebbek pedig végigjárhatják a fennsíkon a kincskereső örvényt. Mindent leteszteltünk.
A via ferratás csapat a sziklafal szélén álló, gyalog, a fennsíkon át megközelíthető Hubertushausból indul a falfedezésre, khmm, azaz a fal felfedezésére. Három ilyen út – ahogy az osztrákok mondják –, klettersteig van a közelben: a könnyebb-rövidebb, bemelegítésre alkalmas Steirerspur (Stájernyom), valamint a nehezebb Wildenauersteig (Alois Waldenauer helyi alpinista után) és Gebirgsvereinssteig (Hegyiklub út).
Via ferrata, németül klettersteig: Katonák hegyi mozgásának megkönnyítésére kitalált, beépített vassodronyos biztosítással ellátott kvázi sziklamászó útvonal, ami a háborúk után az Alpokban népszerű sporttá vált. Magyarországon az utóbbi időkben lett népszerű. Nehézségtől függően A-tól (nagyon könnyű) E-ig (extrém nehéz) osztályozzák, karabineres-beülős biztonsági felszerelés kell hozzá.
A Hohe Wand széles, magas sziklafalán pár nehéz (D-E), és rengeteg könnyű (A-C) útvonal vezet. Haladóknak a fent említett három út kiváló testedzés, jó kaland és nagyszerű élmény. Magasságban, kitettségben (szűk lépések nagy mélység fölött) eltér a magyarországi verzióktól, nagyobb a térélmény is.
A Steirerspur kezdőpontja pár percre található a fennsík szélén álló háztól. Inkább könnyebb (B-s) szakaszokból áll, néhány középnehéz C-s betéttel, az Osztrák Alpesi Klub konkrétan gyerekbarátnak titulálja. Persze ehhez azért kell némi előképzettség a gyerekeknek, például a számos A-B nehézségű, de jól biztosított fali ösvény megmászása. Aki pedig a (nagyobb) gyerekét felviszi ide, nem is kell mondani, hogy kellő gyakorlottsággal kell bírnia a via ferratán.
Az utat kirajzoló biztosító sodrony (amire a karabinerekkel végig biztosítani kell) sokáig vízszintesen halad a falon, majd van egy könnyebb és egy nehezebb kijárat felfelé. Gyakorlottabb via ferratásoknak leginkább egy jó átmozgató torna. Lentről, a fal aljában található parkolóból is elérhető, de ahhoz fel kell kaptatni kb. 300 méternyi szintet. Az utat 2004-ben hozta létre az Osztrák Hegyi Klub pont via ferrata alaptanfolyamok képzési részeként. Három stájerországi hegyi vezető építette ki – innen a neve is.
A bemelegítés után az Osztrák Hegyi Szövetség saját útvonala, az ausztriai szemszögből újnak számító, 2013-ban átadott Gebirgsvereinssteig következik. A bergsteigen.com fenti átnézeti képén jól látszik, hogy megmászásához egészen mélyre le kell ereszkedni a menedékháztól, majd 200 méternyi szintet kell felfelé kapaszkodni. Hogy milyen is konkrétan megmászni a D-s, azaz nehéz osztályba sorolt utat, az videónkból elég plasztikusan lejön:
A Gebirgsvereinssteig meredek, kitett és légies fali átjáróival, kötélhídjával, acél kötéllétrájával és kilátásával a Hohe Wand és az egész környék egyik legszebb, legmodernebb és legélménydúsabb via ferratája. Na de milyen lehet az old style? Ezt is megtudjuk, ha a vele párhuzamosan haladó, de rövidebb Wildenauersteiget is megmásszuk.
A Wildenauersteig egy szép, klasszikus út. 1919-ben építették, ennek megfelelően nem is fémsodrony, hanem a sziklába rögzített U-vasak segítik a mászókat. Néhány ilyen kapaszkodó elég messze van egymástól, ami megrémítheti a via ferratázókat, ezért felmerült, hogy lebontják, és ide is drótpályát építenek ki, de végül a hagyományszeretet győzött: meghagyták olyannak, amilyennek építették.
Aki elindul rajta, azt is tudnia kell, hogy nem minden karabinert lehet rácsatolni a vastagabb fémrúdra, egypáran már megjárták, mert nem tudtak rácsatolni, ezért ki kellett hagyniuk az útvonalat. Amúgy tényleg elég érdekes és bizonytalan kissé ez a fajta biztosító, de meg lehet szokni.
A via ferrata teteje felé egy szűk, függőleges aknán visz át az útvonal, amin nagyobb testűek vagy a hátizsákkal mászók nagy nehézségek árán tudnak átvergődni. Ezért szokták ajánlani, hogy erre az útra vigyünk magunkkal egy rövid kötelet, amivel a zsákot az elsőnek átmászó külön fel tudja húzni az átjárón. Az úton 4 darab D-s szakasz is van, ezért a hegyi klub a nehéz klettersteigek közé sorolta be.
Sziklakémény mászásához nem kell azonban ilyen nehéz útvonalat választani. Fiaimmal 2011-ben jártunk itt egy kis via ferrata önképzésre. Akkor az A nehézségű Völlerinsteiget választottuk a fiúkkal, egy kis nehezítő kitérővel, a Frauenluckensteig (Asszony-nyílás) felé. Ez utóbbi egy B-s nehézségű barlangos kémény, amiért megőrültek a fiúk. A B-s nehézség egy játszótéri mászókán nevelkedett, nem tériszonyos gyereknek nem kihívás, viszont korukból kifolyólag folyamatosan felügyelni kell a felszerelés helyes használatát.
Ez az útvonalcsoport (egy C-s és egy D-E-s variánssal) két kilométerrel arrébb található a Hohe Wandon, a Skywalk kilátó alatt. És ezzel át is kötünk a legkisebb korcsoport, a 4-8 éves gyerekek felé, akikkel kolléganőm, Vincze Barbi járta be a hegy tetejét. Át is adom a szót neki:
A Hohe Wand kisebb gyerekekkel
„Mikor érünk már oda?” Valamint: „Mennyit kell még gyalogolni?” – két olyan kérdés egy családi kiránduláson, amitől a vidáman lépkedő szülők előtt hirtelen összeszűkül a táj, elsötétül a Nap, a madarak trillázása elhalkul. Ha nem is ígérhetjük meg minden egyes gyerek nevében, hogy az alábbiakban taglalt kiránduláson nem fogják elhagyni a szájukat ezek a mondatok, látunk azért rá esélyt. Egy óvodással és egy kisiskolással vágtunk neki július elején a Budapesttől még gyerekszemmel is közeli Hohe Wandnak.
Több olyan felnőttet is ismerek, aki azért utál túrázni, mert gyerekkorában a csővázas hátizsákos – iránytűs apja úgy gondolta, hogy az a legcsodásabb program a nyári kánikulában, ha a családjával együtt lenyom egy 15 kilométeres túrát valamelyik középhegységben, ahol látnak elsuhanó állatokat és pár érdekesebb tájelemet, de a fő hangsúly az izzasztó menetelésen lesz. Na, a Hohe Wand és környéke nem ilyen, itt tényleg vastagon írják a családi program kifejezést.
A karsztfennsíkra több kiindulópontról fel is lehet túrázni, és kocsival is megközelíthető. Miután a gyerekeink energiáját a nap elején fejben beosztottuk, inkább az utóbbit választottuk (helyes döntés volt, 11 kilométerrel zárták a napot), a kocsit pedig a Naturpark Zentrum melletti – egyelőre ingyenes – parkolóban hagytuk, onnan vágtunk neki az idén nyáron indult attrakciónak, a kincskeresésnek.
A turisztikai központ boltjában fizettük volna ki a belépőket (gyerekeknek 3 éves kor felett 1 euró), ha nem lett volna Niederösterreich Cardunk, ami rengeteg belépőt kivált, még Bécsben is. A shopban dolgozó kedves nőtől kaptunk egy Der Schatz der Hohen Wand (a Hohe Wand kincse) című felfedező füzetet. A benne lévő szereplők, Lea, egy lepke és Tschudi, a híres felfedező (aki Johann Jakob von Tschudi néven tényleg létezett) vezettek minket végig a 38 állomásból álló, kb. másfél kilométeres kincskereső ösvényen. Mivel a füzet német nyelvű, érdemes előre letölteni a magyar fordítást.
Az elmúlt években elég nagy kincskereső tapasztalatra tettem szert a gyerekeim mellett, és azt kell, hogy mondjam, hogy ennél okosabban, ötletesebben, a játszva tanulás eszméjét végig szem előtt tartó, a passzív (kilátótoronyból bámészkodás, Kőszáli kecske mozija) és az aktív tanulás (szénnel rajzolás, erdei óriásfészek építése) elemeit átgondoltan váltogató kincskereséssel nem találkoztam.
A 8 éves gyerekünk figyelmét végig lekötötte a történet és az állomásokon megoldandó feladatok sora, a kistesó időnként elkalandozott, de így is lelkesen szaladgált állomásról állomásra. A megfejtéshez kell valamennyi német tudás, bár biztos vagyok benne, hogy ha valaki jelzi, hogy nem tud németül, akkor se marad zárva előtte a kincsesláda, amely a kiindulóponton, a turisztikai központ shopjában tárul fel a túra végén.
A Naturpark központjától amúgy több, kifejezetten gyerekekre szabott körtúraút indul, és az említett shopon kívül van mosdó, pelenkázóhely, piknikező lehetőségek, játszótér, állatsimogató – szóval még az se fog órákig unatkozni, akinek a gyereke egy tapodtat sem hajlandó elmozdulni a kismalacok és az alpakkák mellől. Mi a kincskeresés és néhány állat megsimogatása után a Bromberget kerültük meg félig, elsősorban azért, hogy együnk valamit a Hochkogelhausban, ahonnan pazar a kilátás, jó időben egészen a Fertő tóig el lehet látni.
Brutálisan kiadós ételeket hoztak, bónuszként pedig egy kőszáli kecskepárral is találkoztunk a gyerekeink legnagyobb örömére. Egyébként a kecskék története is belesimul a mesetematikába: eredetileg magasabb hegységekben élnek, ám miután 2003-ban három kőszáli kecske megszökött a Hohe Wand vadrezervátumából és a befogásukra irányuló összes kísérlet kudarcot vallott, a kolónia az évek során 75 egyedre bővült. A kőszáli kecskék remekül érzik itt magukat, főleg a délkeleti oldal meredek falán.
A szupernek tűnő 2 kilométeres Kindererlebnisweget, amelyen színes kövek vezetik a gyerekeket az úgynevezett Boszorkányerdőn át, a központtól 3 percre lévő Alpin- und Heimat múzeumot és a Skywalk kilátóteraszt most kihagytuk, legközelebb mindenképp útba ejtjük.
További via ferratás cikkek a Szépkilátáson: