Kötélhíd visz át a bükki Barát-szurdok mélysége fölött

Legfontosabb

2023. március 18. – 09:59

Kötélhíd visz át a bükki Barát-szurdok mélysége fölött
Átkelés az úgynevezett Kristályhídon – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Legutóbbi bakonyi túránkon kihagytuk a via ferratát a cseszneki Kőmosó-szurdokban, mert nem volt nálunk felszerelés, de annyira megjött hozzá a kedvünk, hogy a következő hétvégén már eleve az volt a cél, hogy másszunk egy jót a sziklafalon. Ehhez a nemrég épített felsőtárkányi pálya adta magát leginkább.

Jön a tavasz, melegszik az idő, már nem kell tartani attól, hogy a kezünk hozzáfagy a biztosítódróthoz, egyszóval irány via ferratázni. Magyarországon egyre több a via ferrata pálya, az első fecske csesznekit a tatabányai, majd a Cuha-szurdokban épített útvonal követte, azóta épült a Megyer-hegyi tengerszemnél, az Esztramoson, Demjén mellett, és a felsőtárkányi Kő-közben, másik nevén Barát-szurdokban is.

Mivel Magyarország nem büszkélkedhet magas hegyekkel, nálunk inkább a látványosabb szurdokok sziklafalaira épülnek via ferrata pályák, ezek nem annyira látványosak ugyan, mint az osztrák Alpok vagy az olasz Dolomitok szédítő felső régiói, de jól kiépítettek, technikásak és a maguk nemében attraktívak is.

Az Egerhez közel eső Felsőtárkány az elmúlt években Lillafüred és Szilvásvárad mellett a Bükk hegység egyik legturistacsalogatóbb településévé nőtte ki magát. Kisvasút pöfög be innen a hegy belseje felé, ahol időszakonként feltör a víz a karsztból, és megcsodálható Magyarország egyetlen természetes szökőkútja, a Vörös-kő-forrás. Mindemellett szép tavat duzzasztottak a tárkányiak a Szikla-forrás vizéből, tanösvények, túrautak kanyarognak ki a faluból, és itt van a Barát-szurdok, azaz a Kő-köz is a meredek sziklafalaival, a via ferrata helyszíne.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A Kő-közi via ferrata azért is vonzó, mert vonala a falrajz előzetes megtekintése alapján aránylag könnyű, egyszerű, és vannak benne már szinte kötelezőnek számító látványos elemek, mint az acéldrótból kihúzott vietnámi híd. Tehát kezdőknek és közepes tapasztalattal, hosszabb kihagyás után érkezőknek ideális egy kis, minden testrészt átmozgató mászásra.

Pár szóval elmondom még, mi az a via ferrata. Az olaszok találták ki az első világháború idején, hogy a katonáik a Dolomitok vad sziklafalain is tudjanak közlekedni, és lényegében sziklákba épített, fix acélhuzallal biztosított „vasutat” jelent. A háború után rájöttek, hogy a via ferratát a turisták is kiválóan tudják használni, mert hegymászótudás nélkül eljuthatnak rajta olyan helyekre, amelyekről eddig csak álmodhattak, így a múlt század második felében Európában megugrott a népszerűsége.

Nagyjából másfél óra autózás után Felsőtárkányban vagyunk az ország középső régiójából, és amikor azt írtam, hogy a pálya kényelmes, akkor arra gondoltam, hogy a beszállás, azaz a via ferrata eleje a parkoló szélén található. (Az egri busz megállója is pár méterre van.) A Kő-közi ferrata szelíden, egy B-s nehézségű (azaz könnyű) résszel indít, kezdők gyakorolhatják a karabinerek csattogtatását az első métereken. Aztán egy erdei ösvény kanyarog fel az igazi beszálló részhez.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Itt rögtön kimászunk a sziklafalra, 30 méterrel a lenti műút fölé. A lépések jól láthatók, hol kényelmes sziklapárkányon, hol beépített fémtámaszon vethetjük meg a lábunkat. Észre sem vesszük, és a C-s (közepes nehézségű) szakasz után gyorsan átjutunk a D-s (nehéz) falszakaszon, ahol a nehézség inkább arra vonatkozik, hogy kitett, meredek részeken kell felkapaszkodnunk. Sokaknak rémisztő lehet, hogy közvetlenül a talpuk alatt mélység tátong.

Aki ezen a részen átjut, márpedig mindenki átjut, mert nem találkoztam a falon maradt emberrel, annak már semmi félnivalója nincs a következő részektől.

Aki pedig itt úgy dönt, hogy a via ferratázás nem neki való, egy ide befutó menekülőösvényen biztonságosan elhagyhatja a pályát. Nekünk inkább megjön a kedvünk, és örömmel üdvözöljük a sziklák közül hirtelen előbújó kökörcsint. A pihenőrész után kettéágazik a ferrata: a könnyebb út egy vietnámi híd (egy kifeszített dróton lehet átbillegni rajta úgy, hogy a két felső drótba kapaszkodunk), a nehezebb pedig egy meredeken induló (C–D-s) felső kerülő a falon. Nyilván a Kristályhíd a vonzóbb verzió, de az is lehet megoldás, hogy átmegyünk a hídon, visszamászunk a kerülőn és újra átmegyünk a hídon – így nem szalasztunk el semmit.

A hídról kinyílik a táj, kilátunk a szurdokból a hegy belseje felé. Lent a műúton 10 percenként elhalad egy autó, néha félre is állnak, hogy jobban megnézzék, milyen őrültek mászkálnak a sziklafal tetején. Lentről nézve valóban ijesztőnek tűnhet a via ferratázás, de aki már több helyen mászott, az tudja, hogy közelről nem olyan rémisztő dolog. (Az út forgalmát egyébként kőfogó háló védi az esetlegesen lepotyogó kődaraboktól.)

A vietnámi híd után egy hosszabb, közepes nehézségű traverzálás (vízszintes irányú mászás) következik, majd egy hatalmas, magányos sziklaszál jön: a Mászótorony. Neve onnan jön, hogy sziklamászók is szoktak régebben gyakorolni rajta (nekik nincs szükségük acélsodronyra, saját biztosítókötelük van), és bár félelmetesen hangzik, a via ferrata út itt közepesen nehéz, mondhatni szinte könnyű.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A sziklatornyon átjutva vicces kis pihenőhely vár: egy padot raktak ki a sziklára, mellette fémdobozban a csúcskönyv. Ilyet az Alpokban szoktak kitenni a magas hegycsúcsok közelébe, vagy a hosszabb, izzasztóbb via ferrata útvonalak végére, itt kicsit furán hat. Mindenesetre mi is beírjuk magunkat a könyvbe. A Kő-közi via ferrata egy C-s ereszkedéssel zárul, majd lent egy bányaudvarban találjuk magunkat.

A 350 méter hosszú via ferratát gyakorlottabb ember fél óra alatt végig tudja mászni, lassabb csoportok akár 1-1,5 órát is el tudnak tölteni a falon. A ferrata régebben hosszabb volt, nehezebb szakaszokkal folytatódott, most is látszik, hogy az acélsodrony folytatása feltekerve lóg a végén. Állítólag azért szedték le, mert az átadás előtt leomlott ott egy rész. Az biztos, hogy a mászható szakasz biztonságos, sőt kicsit talán túl is biztosították. Az egyszerű pálya kezdőknek tökéletes, látványos, könnyen kipipálható terep, jó kiegészítése egy környékbeli túrának.

Nekem annyira meghozta a kedvem, hogy meglátogattuk a tatabányai via ferratát is, ami jóval bonyolultabb, hosszabb, és néhány szakaszán jóval nehezebb is a felsőtárkányi pályánál. Építői gondoltak a kezdőkre és a kihívást keresőkre is: van egészen könnyű, B-s, gyerekeknek való szakasz, de E-s, sőt F-es nehézségű extrém vonalvezetés, legtöbbjüket akár egy mászáson belül is variálni lehet. Ezt a pályát részletesen nem írom le, mert az átadásakor készítettünk róla egy videót, amiben minden benne van:

Tipp: Furán hangzik, de nyáron a délnyugati fekvésű sziklafal szépen felmelegszik, a sodrony a tűző napon szintén, ezért érdemes levágott ujjú ferratakesztyűt vinni. (Egy kánikulai napon nekem konkrétan lenyúzta az izzadságtól felpuhult tenyeremről a bőrt a drót, nem éppen szívderítő ilyen kézzel kapaszkodni.) Persze nem csak kesztyű kell, kötelező a biztosító felszerelés is, ami egy beülőből, egy karabinerrel ellátott ferratakantárból és egy sisakból áll. Akinek nincs sajátja, a pályák közelében mindenhol található hely, ahol bérelhető 3000 forint körül. Ugyanitt, hasonló áron vezetőt is lehet bérelni azoknak, akik először másznak, vagy nem teljesen biztosak magukban.

Kommentelheted a cikket, és ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! Facebook-oldalán is, sőt lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek.

További via ferrata túrák a Szépkilátáson:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!